Megbújva a sötétben

Az első közös étkezés

Csipog a telefonom, lejárt a harminc percem. Neki indulok a lépcsősornak, hogy találkozzak Amandával. 
A lépcső alján várt rám, ahogy mondta. Együtt sétáltunk be az ebédlőbe. Nagyon szép, és ízlésesen berendezett, helyiség. De két személynek hatalmas. 
- Ne aggódj nem itt eszünk, itt csak akkor szoktam étkezni, ha estélyt adok vagy átjönnek a barátnőim és csajos estét tartunk. Amúgy a kis ebédlőben szoktam étkezni. Int a kezével egy ajtó fele, amint belépve egy sokkal otthonosabb és meghittebb helyre kerültünk. Már majdnem olyan mint, az otthoni kis ebédlőnk volt anyuval. Mosoly ült ki a számra, mert eszembe jutott mennyire boldog voltam ott. Bár kicsit voltam, amikor apát elveszítettük, de akkor is mindig olyan volt, mintha vigyázott volna ránk, amíg ott laktunk. 
Az ablak melletti székre mutat Amanda, hogy oda ülhetek le. Kicsit kellemetlenül érint mindig, ha megmondják, hogy hova ülhetek. Nem vagyok én az a nagyon engedelmes gyerek. Tisztelettudó, nos igen az az vagyok, de nem szófogadó nos az nem igazán, szeretem feszegetni a határokat. 
Mivel vendég vagyok így megpróbálok mindent megtenni, hogy ne okozzak gondot, de nem tudom meddig fogok bírni. Ki kell innen szabadulnom, mert ez nagyon nem én vagyok. 
- Remélem szereted a ragut, mert ma az lesz az ebéd. Nem szoktam nagy feneket keríteni az ebédnek, mert én inkább vacsorára szoktam főtételt enni. 
- Nagyon kedves vagy, de Tim nem engedi, hogy ilyesmit egyek. - felelem a szememet lesütve. Inkább ennék egy tál ragút mint a nyavadt salátát. Gyűlölöm, a friss salátát magában egy kis natúr csirkemellel. Amikor meglátom, már hánynom kell tőle. 
- Most nem Tim otthonában vagy. A testvérem kicsit túl komolyan veszi a női alkot. - nevet fel. Ez egy igazi nevetés volt, nem az eddig hallott negédes nevetés, amit a férfiak társaságában hallat.
Fejemet felé fordítom és tanulmányozom az arcát. Most először igazán figyelek rá. Valami van benne, amit eddig nem vettem észre. 
- Igaz, a ragu remek lesz. - mosolyodom el én is.
- Mondta édesanyád, hogy miért nálam töltöd a nyarat?- ez a nő nem finomkodik. Egyből rákérdez arra ami érdekli.
- Azt mondta azért leszek itt, mert ők ezen a nyáron a szokottnál is többet lesznek úton.- ez valahol fájó pont nekem. Talán már nem vagyok elég fontos anyámnak.
- Ez is az igazság része. De nem a teljes. - kortyol bele a vizébe.
- Akkor mi a teljes igazság? - próbálom kiismerni, hogy vajon tényleg őszinte e. Ebben a világban nagyon kevesek őszinték igazán. Mindig van egy saját igazsága mindenkinek. 
-Én kértem, hogy had töltsem veled ezt a nyarat. Lehet, hogy te már nem emlékszel rám, mert nagyon kicsit voltál, amikor utoljára személyesen találkoztunk. Édesanyádnak a szobatársa voltam az egyetem alatt. S mi nagyon jó barátnők lettünk. Amikor te megszülettél, akkoriban nem messze laktam tőletek és gyakran meglátogattalak benneteket. Olyan csodás gyerek voltál már akkor is. Mindig kendőzetlenül őszinte és nagyon nagy volt mindig is az igazságtudatod.
- Nem emlékszem, sajnálom.- vajon ez igaz, ha igen akkor miért nem emlékszem rá, hiszen biztos akkor is gyönyörű volt és ahogy mit is nagyon nagy hatással van rám, akkor is hatnia kellett rám.
- Kicsi volták és én sem mindig voltam ennyire előkelő. Abban az időszakban eléggé vad voltam. - kuncog fel.- De most ebédeljünk. Lesz még rengeteg időnk beszélgetni. Viszont délutánra programunk van így igyekeznünk kell.