The Price Of Love: Justice

The Hills

Egy percet sem tudtam aludni. Másnap reggel úgy éreztem magam az egyetemen mintha agyonvertek volna. Egész éjjel forgolódtam, gondolkodtam. "Most mégis mit kezdjek ezzel? Elég egyértelmű célzás volt arról, hogy mit akar tőlem." Nagyon fel voltam zaklatva, Küzdöttem az érzéseimmel. Egyáltalán nem akartam belemenni semmi ilyesmibe. Ő mégiscsak a tanárom. Mindenki erről beszélne ha kitudódna bármi is. Azt hinnék, hogy csak azért vagyok vele hogy jó eredményeim legyenek. Talán még ki is rúgnának. Vagy Turnert. Plusz meg van halva érte a fél szak, hogyan tudnék egy ilyen férfivel lenni. Egy kis dac is volt bennem, ne higgye hogy csak úgy levehet a lábamról. Oh de viszont másrészről. Hiába hazudtam magamnak, teljesen oda voltam érte. Valami megfogott abban a hideg keménységében. A tökéletes kinézete, a stílusa, a mentalitása, egyszerűen nem volt hiba benne. Minden szempontból olyan férfi volt akit magamnak akartam volna.

"Soha nem tennék ilyet, csak akkor ha te fogsz rá kérni."

Ez meg mégis mit jelent? Most már egyértelmű hogy ő is lát bennem valamit. Nyilván annak a tudata is abszolút beindította a gondolataimat, hogy láthatóan vonzódik hozzám. Hogy hatással vagyok rá.

Teltek a napok. Nem találkoztam Turnerrel, de másra sem tudtam gondolni. Néha attól féltem, hogy egyszer csak szembe jön velem az egyetemen. Sophie látta rajtam hogy kicsit feszült vagyok, de csak annyit mondtam neki hogy sok a tanulnivalóm mostanában. Nem igazán hitte el de rám hagyta. Az aula egyik sarkában ültem és a gondolataimat félretéve a laptopomon tanulni próbáltam. Egészen bele voltam merülve, mikor megláttam, hogy Turner besétál a velem szemben lévő terembe. "Hát itt vagy." Végig követtem a szememmel, ő pedig rám pillantott, összetalálkozott a tekintetünk. Bement a terembe és leült a tanári asztalhoz, nyitva hagyta az ajtót és mivel pont szemben ültem vele a távolság ellenére éppen ráláttam. Próbáltam a tanulnivalómra koncentrálni. De ez sem tartott sokáig mivel valaki leült mellém. 

Nolan. Egy kedves srác a szakról akivel néha-néha szoktam beszélgetni. De csak egyetemi dolgokról, nem mondanám, hogy különösebben közel állunk egymáshoz. Ő egész népszerű itt, szinte mindenki ismeri és a legtöbb emberrel jóban van. Tipikus egyetemista srác, a tanulmányainál azt hiszem jobban érdekli a bulizás és az egyetemi élet. Na meg a lányok is, bár ez fordítva is igaz. Egész helyes srác, karakteres arc, szőke hullámos tincsek, csoki barna szempár, laza, sportos megjelenés. Igazából azt vesz le a lábáról akit akar.  

- Szia Valerie, mizu? - kérdezte ahogy leült mellém, szűk volt a hely így a karunk és a lábunk összeért, nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.

- Szia! Semmi különös, tanulgatok - mosolyogtam rá, mintha a világon semmi bajom nem lenne. Beszélgetésbe elegyedtünk. Párszor meg is nevettetett, kicsit örültem is hogy idejött, legalább elterelte a gondolataimat Turnerről. Akinek egyébként néha mintha elkaptam volna a távolból a jeges tekintetét. Vagyis inkább mintha éreztem volna magamon. Próbáltam vele nem foglalkozni, biztos csak képzelődök. Nolan egyébként nem is maradt túl sokáig, hazafelé indult. Búcsúzásként kedvesen megölelt majd elment. Egész jókedvem lett, mosolyogva visszafordultam a laptopom felé. De ahogy fordítottam a fejem rá is fagyott az a mosoly az arcomra. Láttam hogy Turner egyenesen felém jön. Vége van az órájának? Szerintem a szívem is kihagyott egy ütemet, de próbáltam összeszedettnek tűnni.

- Valerie, zavarhatlak egy percre? Kicsit menjünk arrébb légyszíves, lenne egy kérdésem. - tökéletesen fenntartotta a látszatot, de éreztem rajta hogy tiszta ideg.

- Ki volt ez a gyökér? - kérdezte halkan, miközben arrébb mentünk egy kihaltabb folyosóra.
- Hogy tessék? Mármint Nolan? - kérdeztem vissza meglepetten, felszaladtak a szemöldökeim.
- Nem érdekel mi a neve, a szőke kis srác aki leült melléd. Ezután kerüld el. - mondta ridegen
- Mivan? Mi az hogy kerüljem el, ő jött oda hozzám! Jóban vagyunk, miért is ne beszélgethetnék vele? Meg egyébként is, tudtommal nem maga mondja meg hogy mit csináljak hanem önállóan is el tudom dönteni. - teljesen kiakadtan, próbáltam moderálni a hangerőmet hogy más ne hallja meg miről beszélünk, egyenesen a szemébe néztem. Csakhogy ezután olyan következett amire egyáltalán nem számítottam.

Lassan elindult felém, én pedig hátráltam. A hátammal a falnak ütköztem, de ő nem állt meg egészen addig amíg egy centi távolság sem maradt közöttünk. Kis terpeszben állt meg, a lábaim az övéi között voltak, egyik kezével a fejem mellett a falnak támaszkodott. Esélyem sem volt megmozdulni.

- Na ide figyelj szépségem. Lehet, hogy te a csinos kis szemeiddel nem látod hogy a többi férfi hogyan néz rád, lehet hogy te nem jössz rá hogy min jár az eszük amikor meglátnak, de én igen. Én pontosan tudom. És kurvára nem tetszik. Úgyhogy legyél jó kislány és hallgass rám.
- Engedjen... - mondtam olyan kimérten amennyire csak tudtam - ...Tanár Úr. - alig láttam a dühtől de szúrósan a szemébe néztem.
Izzott köztünk a levegő. Turner ellökte magát a faltól és hátralépett, én pedig gyors léptekkel elviharoztam a kijárat felé.

- Valerie... - hallottam a hangját ahogy utánam szólt, de rá sem hederítettem. Felkaptam a táskámat és kimentem az épületből. Még lett volna egy órám de abszolút nem érdekelt, minél messzebb akartam kerülni attól a férfitól. Mégis mit gondol ki Ő? Szinte remegtem az idegtől. Egyenesen hazamentem.