The Price Of Love: Justice

Lose Control

- Neked működik??

Panaszosan csengett Sophie ideges hangja a telefon másik oldaláról. Éppen minden erőnkkel azon voltunk, hogy fel tudjuk venni a vizsgáinkat - ami persze alsó hangon nem ment úgy mint a karika csapás - és némi lelki támasz reményében felhívtuk egymást, miközben a laptopjaink előtt gubbasztva vártuk hogy történjen végre valami.

- Szerinted? - kérdeztem vissza bosszúsan - Le van fagyva az egész...
- Ezt nem hiszem el eddig csak kettőre tudtam jelentkezni... - sopánkodott Sophie - Neked mennyi tárgy kell még?
- Csak egy... - válaszoltam egy kis szünet után.

Csak egy, épp az az egy, ami miatt a legjobban aggódtam. Na nem azért mert annyira rosszul ment volna. Csak az az egy tárgy, amiből Austin is vizsgáztat. Minden áron el akartam kerülni, hogy nála kelljen felelnem. Persze egyébként szívesen vizsgáztam volna nála, de egyrészről olyan eredményt akartam elérni, ami valósan tükrözi a tudásomat, és biztos voltam benne, hogy Austin nem bírna elvonatkoztatni a kapcsolatunktól az osztályzás során. Másrészről a büszkeségem azt sem viselte volna el, ha olyan pletykák kezdenek el keringeni rólam hogy nem a tárgyi tudásom miatt értem el jó eredményt. Így is futótűzként terjedt el az egyetemen az a "szóbeszéd" miszerint van köztünk valami, hozzáteszem amilyen hamar elterjedt olyan gyorsasággal le is csengett az egész. Pár napon belül már csak valami homályos story volt a felező bálról, aminek létezett már vagy huszonöt nyakatekert verziója és már a terjesztők sem tudnák, hogy melyik volt az eredeti és mi is történt igazából. Tehát nem mondhatnám, hogy ez különösebben megrendített volna. De nem, ezt el akartam kerülni, már csak az egóm miatt. Csak éppen nem tudtam. Ez egyedül a véletlenre volt bízva, mivel hogy fogalmunk sem volt melyik tanár mikor vizsgáztat. Austin pedig nem volt hajlandó elárulni.

- Biztos hogy nem... - félig meddig az orra alatt pimaszul somolyogva válaszolt nekem tegnap este - ...ugyan miért ne akarnál nálam vizsgázni? - nézett rám hamisan
- Tudod miért. - feleltem kicsit irritáltan a szememet forgatva.
- Hát sajnálom babám de nem mondhatom el neked, az ellenkezne az egyetemi szabályzattal. - mondta álszent, angyali mosollyal az arcán, láthatóan marha élvezte a helyzetet.
- Na ne szórakozz... - vágtam rá halkan
- Amúgyis a szívem szakadna meg ha nem nálam vizsgázna a kedvenc hallgatóm. - kihívóan csillant meg felém a világító kék szeme.
- Jólvan aztán csak bírd magad visszafogni, tudod mások is lesznek ott... - feleltem a mosolyomat úgy ahogy elrejtve miközben bedőltem mellé az ágyba.
- Jó hogy mondod... - búgta halkan a reszelős hangján
- Miért is jó? - kérdeztem vissza a tekintetét fürkészve
- Mert most nem kell hogy visszafogjam magam... - súgta a fülembe ahogy közelebb húzott magához, és mélyen belcsókolt a nyakamba. Erre már csak egy halk, megadó kis sóhajjal tudtam reagálni mielőtt még végleg elvesztem volna a forró csókjai között.

Mire kizökkentem a gondolataim közül már be is engedett a rendszer, a szemem elé került egy szabad vizsgaidőpont. A fogaimat összeszorítva rákattintottam a jelentkezésre. Sikerült is. Ez persze elsőre.

A szorgalmi időszak utolsó órái is elteltek, megírtuk az utolsó zh-kat, leadtam az utolsó beadandókat. Emellett Austinnak is besegítettem a munkájában. Nagy szüksége volt rá, nekem sem jelentett terhet és szerencsére a múltkor megbeszéltek után nem is ellenkezett emiatt. De most kezdődhetett az igazi móka. Sosem szerettem a vizsgaidőszakot - nyilván, ki is az aki szereti - de valamelyest ez talán mégis könnyebb volt. Ki sem látszottam a tanulnivaló alól, egymást követték a vizsgák, és volt hogy egyszerűen semmit sem tudtam kezdeni a rám törő nyomasztó idegességtől, de most más volt. Eddig mindig egyedül készültem fel, nem tudtam másra támaszkodni, most pedig velem volt Austin. Ő, aki keresztül ment már pontosan ugyan ezen és egyébként is mindenben támogatni akart. Valahogy mindig tudta, hogy mi az amivel segíteni tud, mindig tudta mit kell mondania nekem amivel meg tud nyugtatni, és azt is kivétel nélkül megérezte mikor kell magamra hagynia. Nagyon hálás voltam neki.