The Price Of Love: Justice

Femme Fatale

Az órán történtek után csak még nagyobb késztetést éreztem Austin kínzására.

Pontosan tudtam, hogy majd megőrül annyira akar engem. Na nem mintha titkolta volna, teljes mértékben rá volt írva minden érzése. Úgy éreztem nem ártana megmutatni neki, hogy nem valami játékszer vagyok, teljesen az ujjaim köré akartam csavarni. Ami őt ismerve nem lesz kis kihívás, de szintén amiatt hogy valamennyire már ismerem Austint, pontosan tudom, hogy én vagyok az egyetlen akinek van erre esélye.

Ezen kívül az is tiszta kettőnkkel kapcsolatban, hogy Austin és én is hatalmas egóval rendelkezünk, mindketten iszonyatosan büszkék vagyunk. Világos mit akar, de arról ne is álmodjon, hogy én fogok neki könyörögni bármiért is. Nyilván én is oda vagyok érte, és abszolút le tud venni a lábaimról, de az én büszkeségemnek is van egy határa, ami ráadásul elég magas. Úgy tűnik egyfajta érzelmi hadviselés vette kezdetét közöttünk, és az volt a tét hogy ki adja meg magát előbb a másiknak, melyikünk dobja félre előbb méltóságát azért hogy megkaphassa amit akar. És ennek érdekében azt hiszem hajlandó vagyok mindent bevetni ami csak szükséges, sőt, még élvezni is fogom.

Csütörtök volt. Már reggel azon törtem a fejem, hogy mi legyen a következő húzásom. Elsősorban úgy kellett gondolkodnom, hogy Austin előtt legyek egy lépéssel, nem szabad hagynom, hogy becsaljon a csapdáiba, mert ha egyszer beleesek onnan nem fogok tudni kikeveredni az teljesen biztos.

"Nem fogok bemenni az órájára", pattant ki a gondolat a fejemből. Arra fog számítani, hogy már ott látni fogjuk egymást, már akkor elkezdene megkörnyékezni a múltkori miatt. Nem fogja tudni miért nem vagyok ott, kicsit össze lesz zavarodva és egész órán én fogok a fejében járni úgy hogy még csak ott sem vagyok. Na ezt hívom én lépés előnynek.

Délelőtt és kora délután elintéztem minden tennivalómat, majd elkezdtem összekészülődni Austin felkészítő órájára, arra természetesen bemegyek. Pár pillanatig gondolkoztam, hogyan is kéne elkészülődnöm. A valami különlegesebbre gondoltam, valami egész éterire ami mégis domináns és rabul ejtő, úgy akartam kinézni mint egy külön jelenség. Végül arra jutottam, hogy klasszikust nem veri semmi. A szemöldökeimet éppen hogy áthúztam a szokásos módon, kispiráloztam a szempilláimat, majd egy barnás szemceruzával tűhegyes tusvonalat húztam, a szemzugomnál is kicsit meghosszabbítva a szemem vonalát. Feldobtam és egy kis enyhe pirosítót és a kedvenc cseresznye színű szájfényemet. Ruhának egy redőzött szabású rövid fekete szoknyát választottam egy csinos fekete szatén blúzzal, aminek felső 2-3 gombját begombolatlanul hagytam egy kicsit hangsúlyosabb dekoltázsért. Persze felvettem a szokásos arany nyakláncomat, a kedvenc fülbevalómat és az órámat. A hajammal nem variáltam sokat, gondoltam az lesz a legjobb ha simán kiengedve hagyom. Már csak felkaptam egy csinosabb fekete cipőt, és indultam is az egyetemre mint aki jól végezte a dolgát. 

Egyenesen Austin irodájához mentem, leültem az ajtóval szemben lévő székek egyikére. Pár perc múlva végeznie kellett az előző órájával, türelmesen vártam rá. Rövid idő elteltével meg is hallottam a lépteit ahogy jön fel a lépcsőn. Sietett. 

Azt hiszem éppen úgy történt minden, ahogy gondoltam. Ahogy felért és meglátott egy pillanatra megtorpant majd lassan elindult felém. Már ahogy közeledett láttam hogy tetőtől talpig végig mért, majd megállt előttem.

- Te meg hol voltál? - kérdezte halkan de láthatóan kicsit frusztráltan 
- Dolgom volt. - feleltem egyszerűen 
- Chh - nevetett halkan a fejét kicsit lehajtva - És most már nincsen?
- Nem, most már nincsen. Ki nem hagynám a felkészítő órádat. - mondtam a szemébe nézve, majd felemeltem a kezem Austin felé, hogy segítsen fel.

Így is tett, majd bementünk az irodájába. Szépen leültem a szokásos helyemre a kanapéra, a lábaimat kecsesen keresztbe tettem, hátradőltem és vártam, hogy Austin is leüljön mellém. Le sem vettem róla a szememet. Papírokat keresgélt az íróasztala fiókjaiban, láthatóan kicsit feszült volt. Végül összeszedte amit keresett majd leült mellém és a papírokat az asztalra dobva elkezdte őket rendezgetni.  Nem szóltam semmit, csak szépen ránéztem.