The Price Of Love: Justice

As You Are

 - Szóval, indulhatunk a külön órára az irodámba? - mosolygott rám Turner kissé pajzán tekintettel.
 - Nem! - csattantam fel - Mégis miből gondolta, hogy csak úgy belemegyek ebbe? - összepakoltam a cuccaimat, felöltöztem és kisétáltam az ajtón. Turner viszont követett.
- Valerie, őszintén, szerintem tényleg el kellene menned arra a versenyre. Tehetséges vagy. És egy ilyen versenyen elért magas helyezés jól mutatna az önéletrajzodban. Tényleg szeretnék neked tanítani egy-két dolgot. - mondta komolyan. Azt hiszem őszinte volt, és egyébként igaza is van.
- Maga mondta hogy milyen könnyen meg tudtam oldani azt a jogesetet, miért is lenne akkor szükségem a gyakorlásra? - próbáltam kibúvót keresni
- Persze, meg tudtad oldani. Több óra alatt. A versenyen nem lesz ennyi időd és az előadás módodon is csiszolni kell.  - mondta miközben megállt előttem folyosón.

Igaza volt. Én is pontosan tudtam, hogy nagyon hasznosak tudnak lenni egy-egy állásinterjúnál az ilyen verseny eredmények. De ez azért bizonyos szinten meghaladta a képességeimet. Az órán pár ember előtt nem esett nehezemre beszélni, de nagyobb közönség, bírókból és ügyvédekből álló zsűri előtt... egyáltalán nem menne fényesen. Emellett nem is bíztam meg Turnerben. De kéne ez a verseny. És előttem áll a lehetőség a fejlődésre.

- Pontosan egy órát maradok itt. Csakis a versenyre fogunk készülni és semmi más. Megegyeztünk, Tanár Úr?  - néztem rá szigorúan.
- Meg.  - biccentett mosolyogva és elindultunk az irodája felé - Egyébként jó lenne ha nem magáznál. - mondta kicsit forgatva a szemét
- Ne gondolja hogy olyan jóban vagyunk. - válaszoltam
- Chh hát persze... - mondta halkan egy kis nevetéssel.

Felértünk az irodájába. Pontosan olyan volt mint amilyenre számítottam, olyan mint a kocsija és mint ő maga is. Stílusos, rendezett, tiszta, kicsit sötét és hideg. Egy íróasztal, könyvespolcok tele könyvekkel és irattartókkal, egy kisebb bőrkanapé előtte kis asztalkával. Észrevettem, hogy az asztalkán egy hamutartó és egy öngyújtó hever.

- Maga cigizik? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Még sosem éreztem rajta cigaretta szagot, a kocsijában sem.
- Zavar? - nézett rám.
- Kicsit.
 - Akkor nem. - válaszolta - Egyébként csak néha szoktam.  - mondta halkan egy kis szünet után miközben elővette az iratait.

 - Foglalj helyet. - mondta és a kanapé felé biccentett. Leültem majd követett ő is. Kicsit közelebb volt hozzám annál amit jelenleg elbírt a komfort zónám, összeértek a lábaink. Elég ideges voltam.
 - Minden rendben?  - kérdezte somolyogva  - Feszültnek tűnsz.
 - Igen, semmi gond. - válaszoltam és kicsit összébb húztam magam.
 - Azt hiszem mondtam már, addig nem érek hozzád amíg te nem fogsz rá kérni. - mondta és mélyen a szemembe nézett.
 - Chh persze, múltkor a könyvtárban nem ezt vettem észre. Egyébként is ne gondolja hogy valaha is ezt fogom kérni magától. 
 -Ahh, kegyetlen vagy - sóhajtott és hátra vetette a fejét - Jó igaz, múltkor nem bírtam magammal, de az miattad volt, egyszerűen ezt hozod ki belőlem. Olyan gyönyörű vagy amikor koncentrálsz valamire... - mondta és próbált rám teljes ártatlansággal nézni. Mit ne mondjak nem sikerült. 
- Na a végén még én leszek a hibás... - mondtam halkan kicsit sértődötten.

A következő egy órában egyébként tényleg csak a felkészüléssel foglalkoztunk. Jogeseteket mutatott nekem, gyakran előforduló problémákat, praktikákat és taktikákat, retorikai fordulatokat. Nagyon érdekelt. Mindig is ügyvéd akartam lenni, úgyhogy szinte ittam a szavait. Minden lehetőséget ki akartam használni a fejlődésre. Ezt éreztem az igazi hivatásomnak.

- Letelt az egy óra - mondtam Turnernek.
- Valóban le, akkor mára végeztünk is. - válaszolta, majd felállt és elkezdte elrakni az iratait.
Gyorsan felkaptam a táskámat és a kabátomat, majd elindultam az ajtó felé.
 -Rendben, akkor viszlá... - mondtam miközben fél lábbal már kint voltam az ajtón de Turner félbeszakított.
 - Á-áá - a kocsikulcsát pörgette a mutatóujján - még nincs ideje búcsúzkodni.
- Hát persze - mondtam nagyot sóhajtva, nem tudok tőle szabadulni.

Kint teljesen besötétedett már, elég hideg volt, sűrű felhőket hagyott maga után a leheletünk. Nem mutattam ki de mélyen legbelül örültem hogy hazavitt. Elkezdett járni az agyam. "Vajon mióta figyelt engem? Miért pont most szemelt ki magának amikor előző félévben is végig tanított? Miért pont én?" Tudnom kellett, furdalt a kíváncsiság, meg akartam érteni.

- Tanár Úr... - kezdtem volna neki.
 - Austin..., ne magázz már Valerie.  - dörmögte halkan.
- Mégis miért most? - kérdeztem bizonytalanul.
- Mit miért most?
 - Előző félévben is tanított, pontosan emlékezett rám, tudta hogy ki vagyok. Mégis miért most kezdett...érdeklődni irántam? - kérdeztem halkan

Mély sóhaj hagyta el a száját. Kicsit rászorított a kormányra, fészkelődni kezdett. "Ideges?"

- Most komolyan ez érdekel?
 - Igen. - mondtam határozottan
- Hát jó. - sóhajtott, majd egy kis szünet után megszólalt - Egyáltalán nem most kezdtem "érdeklődni" irántad. Már az előző félév első óráján felfigyeltem rád. Nem sok hallgató szokott odafigyelni az óráimon, a kiscsajok is maximum csak a nyálukat csorgatják aztán vihorásznak ha véletlenül rájuk nézek...
 - Nagyképűű - vágtam rá mire kicsit elnevette magát.
- Ahh.. de rajtad már akkor láttam hogy más vagy. Olyan őszinte érdeklődéssel figyeltél rám, ha kérdeztem valamit mindig pontosan ugyan azt a választ adtad amire én gondoltam, mintha egy fejjel gondolkodtunk volna. - láttam a tekintetén hogy teljesen elkalandozott - Meg persze amint beléptél a terembe teljesen elvetted az eszem... gyönyörű vagy Valerie.
Éreztem ahogy egyre jobban elpirulok.
 - De nem mertem közeledni feléd... Féltem hogy félreérted, hogy megijednél. Gondoltam, hogy te nem az a fajta vagy aki azonnal belemenne ilyesmibe.
 - Komolyan mondja? - kérdeztem meglepetten
 - Igen. De ahogy kiderült a mostani reakcióidból igazam is volt.
- Én nem félek magától, csak óvatos vagyok. - mondtam dacosan
- Persze, azért vagy most is fülig elpirulva. - vágott közbe és röviden rám pillantott - Aztán a tanszékvezető felkért, hogy vegyem át a csoportját, megláttam hogy így téged is tanítanálak, azonnal elfogadtam. És úgy voltam vele, hogy most vagy soha. Meg aztán gondoltam, hogy téged is érdekellek.
 - Miből gondolta? - forgattam a szemem
- Megérzés. - vágta rá mosolyogva.

Megjöttünk.
Kicsit elgondolkodtam azon amit az előbb elmesélt nekem. Már ilyen régóta felfigyelt rám? Ha csak ki akarna használni már rég megtette volna. De ez valahogy más volt. Várt rám, egészen addig amíg nem látta szükségesnek hogy lépjen. Talán ezért is kapta fel úgy a vizet Nolan miatt. Régóta a fejében motoszkálok, és ráadásul majdnem minden nap lát is. Türelmetlen. Akar engem.

Arra kaptam fel a fejem hogy az ujjával eltűri a hajamat a fülem mögé. Finoman megsimította az arcomat. 

- Nem azt mondta hogy addig nem ér hozzám amíg én nem kérem?  
 - De. Csak tudod nem olyan könnyű az. - mondta rekedtes hangon - Főleg így, hogy egy kicsit sem vagy tekintettel a szenvedéseimre.  - kérlelően nézett rám a kék szemeivel.
- Hát jó, a kezemhez hozzáérhet - mondtam Turnernek és kinyújtottam felé a kezemet mintha köszönésként kezet akarnék rázni vele. Nem egészen úgy sült el ahogy terveztem.

Turner kicsit közelebb dőlt felém és finomat a kezébe vette az enyémet. Mélyen a szemembe nézett és lágyan megcsókolta a kezem. 

"Basszus. Nem lehetek ilyen hülye."

De itt nem állt meg. Elkezdte forró csókokkal beborítani a kézfejemet. Éreztem a forró leheletét, próbáltam uralkodni magamon de kezdtem elveszíteni az eszemet. Éreztem a nyelvét az ujjaimon, hallottam hogy mintha ő is kicsit nehezebbe venné a levegőt. A kocsi ablakai kezdtek bepárásodni. Finoman ráharapott a kisujjamra. Véletlenül egy halk nyögés csúszott ki a számból. Turner felpillantott rám. Nem engedte el a kezem, továbbra is a fogai között tartotta az ujjamat. Mint egy fekete párduc a prédájára, úgy nézett rám a rikító kék szemeivel. 

- Mennem kell - mondtam gyorsan és nyitottam is az ajtót.
 - Hát jó ... - sóhajtott - Ne is kísérjelek be? - nézett rám vigyorogva a kocsi ablakából, én meg sem álltam.
- Nem kell, viszlát Turner. - mondtam sietve
- Jó éjt, Valerie. - becsaptam magam mögött az ajtót.

Majdnem össze estem. Eltántorogtam a kanapémig és leroskadtam. A kezemben fogtam a kezemet, amelyik áldozatul esett Turnenek. 

Láttam a kisujjamon a fogai nyomát.