Reggel telefoncsörgésre ébredtem.
-Haló?-vettem fel a telefont ki sem nyitva a szemem.
-Felkeltettelek?-hallottam meg egy gúnyos hangot a telefonba.
-Szia, Alex.-motyogtam bele a telefonba álmosan.
Alex a bátyám. Egyetemre jár Debrecenbe, kollégista. Csak karácsonykor és a nyáron jön haza. Anyáékkal minden hétvégén telefonál, engem csak havonta egyszer, ha felhív.
-Mi a helyzet? Hogy tetszik a gimnazista élet?-kérdezte és hallottam a hangján, hogy vigyorog.
-Az első hét nagyon nehéz volt. Egy hét alatt lenyomatták velünk az év eleji ismétlést. Most nagyon lazák az órák.-fordultam át a másik oldalamra a telefonnal a kezembe, hogy lássam az órát az éjjeli szekrényen. 6:40??!! Basszus el fogok késni.
-És... Van már pasid?-kérdezősködött Alex.
-Egy: nem tartozik rád, kettő: el fogok késni úgyhogy leteszem.-pattantam ki az ágyból.
-Jajj már hugi csak kérdeztem. Na, jó legyél.-mondta, majd letette a telefont.
Elindultam a fürdőszoba felé, de elkezdtem erősen szédülni, annyira, hogy le is kellett ülnöm. Betudtam annyinak, hogy hirtelen álltam fel. Második nekifutásra eljutottam a fürdőig, de nagyon gyengének éreztem a lábaimat. Nem foglalkoztam vele, elkészültem és lementem reggelizni.
-Mi a baj kicsim?-kérdezte anya, amikor észrevette, hogy csak piszkálgatom a rántottát a villámmal.
-Nem vagyok éhes.-válaszoltam elszontyolodva.
-Jól van, akkor nem kell megenned. Elviszlek suliba.-állt fel anya mosolyogva, én meg már mentem is beülni a kocsiba.
*
A sulihoz érve elköszöntem anyátol, majd kiszálltam a kocsiból és odamentem a többiekhez.
-Hú, de ramatyul nézek ki Emma. Beteg vagy?-kérdezte Ricsi mikor odaértem.
-Nem vagyok beteg. Csak nem aludtam ki magam.-mosolyogtam Ricsire, majd bementünk a suliba.
A terembe felérve leültem az asztalomhoz, majd elővettem a töri füzetem és átnéztem az előző órai anyagot.
-Szia Emmaaaa!-ölelt meg Luca boldogan.
-Mi újság? Készültél Irodalomra?-kérdeztem tőle mikor leült a helyére.
-Írunk irodalomból?-kérdezte Ricsi a helyére menet.
-Luca felel, mert az év eleji ismétlő dolgozata egyes lett.-nyugtattam meg Ricsit, aki nagyot sóhajtva a helyére ment.
*
Ötödik óra után, azaz ebédszünetben Luca és még páran elindultak le az udvarra.
-Te nem jössz?-kérdezte Luca, mikor látta, hogy én nem indultam el.
-Át kell néznem a fizikát.-hazudtam neki. A valódi ok viszont az volt, hogy nagyon ramatyul éreztem magam egész nap. Ráz a hideg, gyenge vagyok és szédülök is.
-Ja, jó. Rendben.-mondta Luca majd kiment a teremből, én pedig elfeküdtem a padomon és bebólintottam.
Ajtócsukódásra ébredtem fel, majd megijedtem, hogy már vége is az ebédszünetnek.
-Ne ijedezz, csak én vagyok.-jött be Szebi a terembe.
-Vége az ebédszünetnek?-kérdeztem álmos hangon.
-Nem, dehogy. Csak 10 perce kezdődött.-guggolt le mellém.-Jól vagy?-nézett rám aggódva.
-Igen csak fáradt vagyok.-próbáltam megmagyarázni, igazából magamnak is, hogy csak az alváshiány miatt vagyok rosszul.
-Na, ne viccelj. Nem így néz ki aki ,,csak fáradt". Mit érzel?-könyökölt az asztalomra.
-Fázok, fáradt vagyok, gyenge vagyok.-soroltam fel neki, a szédülést szándékosan kihagyva.
Szebi ezután a homlokomra tapasztotta a tenyerét, majd elkomorodott.
-Szerintem lázas vagy. Gyere, elkísérlek az orvosiba.-egyenesedett fel.
-Nem kell. Már csak egy óránk van, kibírom.-néztem fel rá.
-Egy feltétellel egyezek bele, hogy most nem megyünk az orvosiba.-guggolt le elém újból.
-Mi az a feltétel?-feküdtem rá a kezemre.
-Hogy utolsó óra után elmegyünk az orvosiba.
Nem válaszoltam, csak biccentettem egy aprót, amit szerencsére látott. A következő pillanatban megszólalt a csengő.
*
Fizika után (ami az utolsó óra volt) összepakoltam a cuccaim, majd Szebitől kaptam egy üzenetet.
