-Jó reggelt álomszuszék.-simogatta meg a fejem apa. -Mi történt?-nyitottam ki a szemem. –Mehetünk haza kincsem.–simogatta továbbra is a fejem. –Mennyi az idő?–ültem fel a korházi ágyon. –Fél 10.–nézte meg apu az óráját. -Miii?? De a suli...–ugrottam fel hirtelen. –Az orvos kiírt a hétre.–állt fel apa is.–Na, gyere. A leleteid és a zárójelentésed már nálam van, a cuccaid összepakolva lent a kocsiba, csak el kell indulnunk. –Oké.–indultam az ajtó fele.
*
Miután hazaértünk felmentem a szobámba és a telefont a kezembe véve elnyúltam az ágyon. Végre nem abba a kényelmetlen kórházi ágyba feküdtem. Nagyjából 10 perce pörgethettem a Facebookot, amikor megcsörrent a telefonom és Luca neve villant fel a kijelzőn. –Szia.–szóltam bele a telefonba. –Jól vagy? Mi történt? Mesélj el mindent.–zúdította rám a kérdéseket Luca. -Jól vagyok, ne aggódj. Milyen órád van vagy lesz?–kérdeztem tőle mosolyogva. –Tesi van, de kikéreckedtem.–válaszolta Luca. –Na, figyelj. Menj órára, majd délután átjössz és elmesélek mindent.–adtam be az ötletet. – Oké. Vigyázz magadra.–mondta gyorsan Luca, majd kinyomta a telefont. Miután Luca letette a telefont lementem a konyhába, hogy valami harapnivaló után nézzek. Mivel nem volt semmi rágcsa itthon, így átöltöztem és elmentem bicajjal a boltba. Sétálgattam a sorok között, a megfelelő chips-et keresve, amikor valaki megszólalt a hátam mögött. –A sajtosat nem ajánlom. Olyan íze van, mint a büdöszokninak.–mondta valaki a hátam mögött. Hirtelen megfordultam, hogy lássam ki a hang tulajdonosa és szembetaláltam magam Szebi tesójával, Rajmival. –Kösz a tanácsot. Mi járatban erre?–érdeklődtem után levettem egy sajtos tejfölös chips-et a polcról. –Nasiért jöttem. Az öcsém felfalt minden létező rágcsát a lakásban.–mesélte Szebire célozva. –Nálunk ugyan ez. Csak éppen apám falta fel a készletet.–kuncogtam együttérzően. -Rajmi bébi van a kedvenc üdítődből.–libbent Rajmi mellé egy nálam két fejjel magasabb rövidebb barna hajú lány. –Sára, ő itt Szebi osztálytársa. Emma ő pedig a barátnőm.–mutatott be minket egymásnak Rajmi. –Szia, Major Sára.–nyújtotta a kezét mosolyogva. –Csöntör Emma.–ráztam vele kezet viszonozva a mosolyát. –Menjünk, ha nem akarjuk lekésni a filmet.–indult meg Rajmi.–Majd még találkozunk.–fordult felém, majd elsétáltak. A két hagymás tejfölös chips-szel a kezembe tovább indultam, majdösszeszedtem még pár csokit és elindultam a pénztár fele. Miután fizettem és egy szatyorba beleraktam a nasikat hazabicikliztem és a szobámba beérve eldugtam a szekrényembe, megelőzve, hogy ismét felfalják. –Hol voltál?–jött be apu a szobámba, miután becsuktam a szekrényajtót. –Boltban.–ültem le az ágyamra az egyik csokival a kezembe. -Ééés... Mit vettél?–jött közelebb apu. –Csak ezt.–lengettem meg előtte a kezemben tartott csokit. –Oh.–szontyolodott el apu.–De ugye adsz belőle egy kicsit? –Igen.–bontottam ki, majd törtem belőle és apának nyújtottam. –Köszönöm. Te vagy a kedvenc gyerekem.–majszolta mohón a csokit apa.–Basszus, a bátyádnak egy szót se.–mondta miután lenyelte az utolsó falatot is. –Mármint arról, hogy csokit ettél?–kérdeztem vigyorogva. -Nem! Arról anyádnak egy szót se.–mondta a mutatóujját feltartva. –Akkor miről nem szóljak az Alexnek?–kérdeztem továbbra is vigyorogva. -Arról, hogy te vagy a kedvencem.–mosolygott cinkosan apu majd kihátrált a szobámból.
*
-Szia Luca..–vettem fel a telefont, amikor Luca fél kettőkor hívott. –Indulok hozzád.–visította Luca boldogan a telefonba. –Rendben.–mondtam mosolyogva, majd miután Luca lerakta a telefont, gyorsan átöltöztem és lecseréltem a szakadt melegítőnadrágot egy kisebb agyon mosottra. Alig 5 perc telt el mióta Lucával telefonáltam és már csengettek is. Gyorsan lesiettem a kapuhoz, majd beengedtem Lucát. –Szia.–ölelt meg azonnal. –Szia. Gyere, menjünk hátra.–invitáltam a lakás felé. Kimentünk a hátsó udvarra nyíló ajtón, majd elmentünk az udvar túlsó végébe, ahol állt egy hatalmas hintaláb két hintával és egy fészekhintával. –Hát ez? Vannak kistesóid?–kérdezte a hintákra utalva. –Nem, nincs.–kuncogtam, majd leültem az egyik hintába.–Ez akkor lett felállítva, amikor a bátyámmal még kicsik voltunk. Volt még sok minden más is, csak azok el lettek bontva már. Egyedül a hinták lettek meghagyva, mert szeretek kiülni ide olvasni, meg néha a bátyám is kifekszik a fészekhintába. –Na nee, van egy bátyád? Mennyi idős? Hogy hívják? És most hol van?–bombázott Luca a kérdésekkel. –Igen, van egy bátyám. 18 éves. Alex a neve. Debrecenbe van, most másodéves egyetemista.–válaszoltam meg minden kérdést. –18 évesen másodéves? Mi 18 évesen fejezzük be a gimit.–értetlenkedett Luca. –3 éves gimibe járt és úgy ment el egyetemre.–magyaráztam gyorsan. –És szingli?–húzkodta a szemöldökét Luca. –Luca! 14 éves vagy ő meg 18.–néztem barátnőmre hihetetlenül. –Vicceltem.–mosolygott Luca.–De azért helyes?–nézett rám sejtelmesen. –Hát, nem igazán.–mutattam neki egy képet, ami a szülinapomon készült. Alex trikóba volt, ami végett látszik, hogy edzőterembe jár, szőkésbarna haja hosszan meghagyva kétoldalt lenyírva félig a homlokába lógott. Kezében a tortámat tartja, mellette anya mosolyog. –Mi az, hogy nem igazán? Tök helyes.–vigyorgott Luca elvarázsolva. -Szerintem nem az.–süllyesztettem a telefont a zsebembe. –Na, mindegy. Meséld el mi történt.–fordult felém Luca aggódva. Gyorsan elmeséltem Lucának mindent, ami tegnap történt, majd mikor épp befejeztem, Luca telefonja hirtelen csörögni kezdett. -Ahj, ez anya.–nyöszörgött Luca, majd kihangosítva fogadta a hívást.–Igen?–szólt bele félve. –Hol kószálsz már megint? Most azonnal gyere haza! Így is késésben vagyok, akkor még te is elcsászkálsz, mikor az öcsédre kéne vigyázni!–üvöltötte Luca anyukája. –Máris megyek anya.–mondta Luca a telefonba. -Siess, nehogy baj legyen.–öleltem meg gyorsan, majd kiengedtem a kapun. Miután Luca elment visszamentem az udvarra és elfeküdtem a fészekhintába. Nagyjából 10 perce telhetett el, amikor rezzent a telefont a zsebemben. Ahogy kivettem a zsebemből a telefont láttam, hogy Szabi írt Messengeren.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miután elolvastam az üzenetet beszaladtam a lakásba, majd felkaptam a kapukulcsot és rohantam is kinyitni a kaput. –Helló.–köszöntem Szabinak miután kinyitottam a kaput. –Hoztam az anyagot.–emelte fel a kezében tartott táskát. –Menjünk be.–indultam el a bejáratiajtó felé. –Hova hova?–kérdezte apu a kanapén ülve. –Ki a teraszra.–mutattam a hátsóajtó irányába. –Csak okosan.–emelte fel apa a mutatóujját, ezzel is nyomatékot adva a mondandójának. –Nyugi apa, csak a leckét hozta.–néztem rá értetlenül, majd kimentem a teraszra Szabolccsal a nyomomban. –Akkor...–ült le Szabi az egyik székbe.–Itt hagyom a füzeteket, hogy le tudd írni. –Nem kell, lefotózom.–vettem elő a telefonomat. Szabi bólintott, majd egyesével elém pakolta a füzeteket a mai anyagnál kinyitva, én pedig egyesével lefotóztam mindet. –Megvagyunk.–rakta el az utolsó füzetet is a táskájába. –Szuper. Köszönöm.–mondtam, majd felálltam, hogy kikísérhessem Szabit. Miután kikísértem felmentem a szobámba, hogy nekiálljak bepótolni az anyagot. Alig felértem a szobámba, csörgött a telefonom. –Na, hali. Vitte a leckét Szabolcs?–kérdezte Szebi miután felvettem. –Igen, most ment el.–mondtam a telefonba, majd megakadtam.–Megbeszéltétek, hogy melyik nap ki hozza a leckét?–kérdeztem értetlenül. -Ja, nem, csak az of megkérte, hogy vigye el neked a leckét.–magyarázkodott azonnal. –Nem is volt ma az osztályfőnökkel óránk.–pillantottam az órarendre. -Be jött egyik szünetbe. –Ja, így már értem. Na, megyek leckét írni.–mondtam kelletlenül a táskámra pillantva. –Rendben.–mondta Szebi majd kinyomta a telefont. Következett a maratoni leckeírás, ugyanis a tegnapit is meg kellett írnom, amit még Zoli küldött át nekem is és Szebinek is tegnap, plusz még a mai.
Kórházi éjszaka: 5/3-túléltem, de nem volt kellemes. Lecke: 5/0-nagyon sokat kell bepótolnom. ☹️ Suli: 5/?-a héten megint nem mehetek. Még csak most kezdődött az év, de már most rengeteget hiányoztam. ☹️
Ha tetszett amit olvastál, kérlek jelezd csillaggal.
Ha bármi kérdésed vagy mondanivalód van, írd meg kommentbe.
