Reggel fél 9-kor csörgött a telefonom. Ásítva felvettem, meg sem néztem ki hív. -Haló?-mondtam ásítva. -Nálam maradtak tegnap a csatjaid.-morgott Szebi a telefonba. -Neked is szia.-mondtam a szememet forgatva. -Bedobom a postaládátokba.-morgott továbbra is Szebi. -Nem tudod személyesen odaadni? Vagy nem várhat hétfőig? Egyáltalán mi bajod lett egyik napról a másikra.-kérdeztem idegesen. -Semmi. A postaládátokban megtalálod a csatokat.-nyomta ki Szebi a telefont. Értetlenül dobtam le a telefont az éjjeliszekrényre, majd a köntösöm felkapva lementem a kapuhoz. A postaládába azonban a csatok helyett egy borítékot találtam, amire az én nevem volt hanyagul felfirkantva. A levéllel a kezemben visszamentem a szobámba, majd az ágyra leülve kibontottam. Benne voltak a kontytűim, és még volt benne egy cetli, amire ez volt ráírva:
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
A csatokat kivettem a borítékból, majd könnybe lábadt szemmel a borítékot a cetlivel együtt belehajítottam az íróasztalom legalsó fiókjába. Nem tudom mi baja lett hirtelen Szebinek, de nagyon rosszul esik, hogy énrajtam vezeti le. Miután sikerült lenyugodnom és nem sírtam el magam, felvettem a telefonom és írtam Szebinek egy üzenetet.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Miután elküldtem az üzenetet kikapcsoltam a netet, mert nem voltam kiváncsi arra, hogy mit válaszol az üzenetemre. -Megyek dolgozni. Délután jövök.-kiabált fel anya az emeletre.-Kaja a hűtőben, ha valami van, apádat megtalálod a műhelyben. -Oké. Szia.-kiabáltam vissza. Nagyjából 20 perc telhetett el mióta elküldtem az üzenetet, amikor csörgött a telefonom. Éppen olvastam, úgyhogy dühösen emeltem fel a telefonom, hogy lássam, ki hív. Szebi volt az. Lenémítottam a telefonom, és hagytam csörögni. Semmi kedvem nem volt szóba állni vele, vagy egy újabb sértést kibírni tőle. 5 percen keresztül csörgetett, majd utána abbahagyta. Nem sokkal később megint csörgött a telefonom. Már épp le akartam üvölteni Szebit, hogy hagyjon békén, amikor megláttam, hogy Luca hív. -Igen?-vettem fel a telefont. -Hol vagy?-kérdezte Luca aggódva. -Itthon. Miért?-ültem fel teljesen. -Nincs áram nálatok?-kérdezte Luca. -De van. -Akkor miért nem kapod meg a messenger üzenetet?-faggatott Luca.-És miért nem írsz vissza Szebinek? -Kikapcsoltam a netem.-válaszoltam az első kérdésre. A másodikat szándékosan hagytam figyelmen kívül. -Szebi keresett.-mondta Luca. -Azért, hogy rajtam vezesse le az idegességét? Vagy azért, hogy elmondjon mindennek?-nevettem idegesen. -Mi?-hallottam meg Szebi hangját a háttérbe. -Mennem kell.-nyomtam ki a telefont, majd kitört belőlem a sírás. 2 perc elteltével Luca ismét csörgetett. Sóhajtva felvettem a telefont. -Csak annyit akartam, hogy ha nem is írsz vissza neki, legalább nézd meg az üzenetét. Én meg azonnal ott vagyok nálad.-mondta Luca lihegve. -Egyedül gyere. Szebivel nem akarok beszélni.-mondtam Lucának. -Egyedül vagyok nyugi.-mondta, majd kinyomta a telefont. Gyomorgörccsel visszanyomtam a netet, majd néztem ahogy sorra jönnek az üzenetek.
