-Emma, már 10 perce csörög az órád. Nem akarsz felébredni?-hallottam meg anyu kiabálását.
Hirtelen felültem és lenyomtam az ébresztőórám. Bekapcsoltam a telefonom, majd gyorsan kipattantam az ágyból és kapkodva összekészültem, mert késésben voltam.
-Jézusom el fogok késni.-rohantam le a lépcsőn, majd ahogy bekanyarodtam a konyhába belerohantam valakibe.
-Ne kapkodj, kocsival megyünk.-tartott meg Szabolcs, hogy ne essek hanyatt.
-Öhm...–hebegtem meglepetten.–Van jogsid?
-Nem, nincs.–kuncogta Szabi.–Mivel késésben vagyunk, a nővérem bevisz minket.
-Tessék a reggeli.–nyomott anyu egy lekváros pirítóst a kezembe.–Nyomás, mert elkéstek.–terelt minket az ajtó felé.
-Szia. Biztos te vagy Emma.–mosolygott rám egy magas szőke hajú lány, amikor kiléptünk a kapun.–Lea vagyok.–mutatkozott be.
-Erre most nincs idő, el fogunk késni.–ugrott be a kocsiba Szabolcs.
Alig 2 perc alatt már a sulinál is voltunk. Gyorsan berohantunk majd felmentünk az emeletre a termünkhöz, ami üres volt.
-Várjunk.–gondolkodott Szabolcs.–Nem matekunk van?
-De.–indultunk le a földszintre gyorsan.
Mikor leértünk a teremhez, pont akkor szólalt meg a csengő.
–Merre jártatok?–kérdezte Kőnig tanár úr, amikor beléptünk a terembe.
–Elaludtunk.–vágta rá Szabolcs, majd a helyére ment.
–Elaludtatok, aha.–suttogta gúnyosan Szebi amikor leültem a helyemre.
–Ő nem, csak én.–suttogtam vissza, majd előszedtem a matek cuccom.
–Gyerekek, ma is kéne nekem egy segítő kéz. Mivel a névsor első három embere már volt, és Emmát átugorva az ötödik ember is volt, így ma Emma, te leszel a segédem.–mosolygott rám a tanár.–Fáradj ki kérlek.
Idegesen kisétáltam a táblához, és megálltam Kőnig mellett.
-Tanár úr!–jelentkezett Eszter.
-Igen?–sóhajtotta a tanár.
-Nem cserélhetném le ezt a szerencsétlent? Látszik, hogy még sosem fogott krétát a kezében.–állt fel Eszter.
-Először is, nem így működik, hogy csak úgy lecseréled, ő rajta van a sor. Másodszor pedig honnan veszed, hogy sosem fogott krétát a kezében? Netán együtt nőtetek fel?–borult ki a tanár.
-Ugyan, rá kell csak nézni. Olyan szerencsétlenül áll ott, mint aki még írni se tud.–fröcsögte Eszter, nekem pedig összeszorult a torkom, és kishíján elsírtam magam.
–Elég volt. Kifele az órámról.–kiabált rá Eszterre a matektanár.
–Emma jól vagy?–kérdezte Szabolcs az első sorból.
A kérdésre a tanár is felém fordult.
–Szeretnéd, ha valaki mást választanék helyetted?–kérdezte halkan, én pedig bólintottam.–Rendben. Menj ki a mosdóba, és mosakodj meg. Ki a padtársa?–fordult az osztály felé.
Szebi hanyagul feldobta a kezét.
–Szebasztián légy szíves kísérd ki Emmát.–mondta Kőnig tanár úr, mire Szebi sóhajtva felállt.
Kiléptünk a folyosóra, ahol Eszter fel-alá járkálva motyogott valamit.
–Mivan, elátkozol valakit? Netán az egész osztályt?–gúnyolódott nevetve Szebi, majd tovább mentünk.–Mi van közted és Szabolcs között?–kérdezte szemérmetlenül.
–Semmi.–válaszoltam az egyértelmű választ.
-Akkor mér késtetek?–nézett rám gúnyosan.
-Mert elaludtam, ő meg megvárt és elkísért, ahogyan meg lett beszélve múlthéten.–borultam ki.
–Ja, tényleg.–döbbent rá, hogy miről van szó.
–Elég nagyot koppant.–mondtam gúnyosan.
–Micsoda?–nézett rám értetlenül.
–Az, hogy leesett, hogy mit beszéltetek meg múlthéten.–mondtam, majd bementem a mosdóba, Szebi pedig megállt az ajtó mellett.
–Mi van te fruska. A mosdóba nem jöhetnek utánad a testőreid?–hallottam meg a hátam mögött Klaudia hangját.
–Szállj le rólam.–támaszkodtam meg a mosdókagylóban.
–Majd ha te eltűnsz Szebi közeléből.–jött közelebb, majd izomból fejbevágott.
Sziszegve hátra fordultam, mire Klaudia megragadta a copfom és lerántott a földre, majd hátba rúgott.
–Hagyd abba.–nyöszörögtem a földön fekve.
–És ha nem?–rántott fel a pólómnál fogva, ami a műkörmeinek köszönhetően elszakadt.
Miután felálltam megfogta hátulról a nyakam és nekivágott a csempének. A puffanásra, amit a fejem okozott a csempén benyitott Szebi, és nem törődve, hogy a lánymosdó belépett és lerángatta rólam Klaudiát. A fájdalomtól, és az esetleges agyrázkódástól homályosan láttam, de azt láttam, hogy Szebi kilöki az ajtón Klaudiát, majd teljesen elsötétült minden.
