Debora és Oliver

7. Otthon

Otthon aztán bemagyaráztam, hogy Diana-val voltam futni a sivatagban, elestem, és bevertem a fejem egy kőbe. Izgultam is, hogy elhiszik-e.
Elhitték, nem is nagyon figyeltek oda arra, amit mondtam. Hah! Legalábbis anya és apa.
Az öcsém, Gordon azonban szemfülesebb volt, ugyanis később, amikor már a sátrunk számomra kialakított részében voltam, félrehúzta a függönyt, ami elválasztotta a kis "szobámat" a lakóhelyünk többi részétől, és bejött hozzám kérdezősködni.
- Na mi van, Gordon? - kérdeztem, miközben éppen a körmömet reszeltem. Azzal szórakoztam, hogy olyan gyorsan reszelem, hogy elkezdjen füstölni.
- Csaaak... - kezdte el rögtön piszkálni a "szobám" szőnyegszerű, falként funkcionáló szövött anyaga sárga rojtjait - Olyan kíváncsi vagyok, hogy hol voltál ma. Mert az biztos, hogy nem igaz, amit anyáéknak mondtál - nézett rám sejtelmesen.
- Azt te miből gondolod? - húztam fel a szemöldököm érdeklődőn.
- Mert ezt a sebet biztos nem a sivatagban szerezted. Meg komolyan? Te és a futás? Futni én szeretek, nem te - mutatott rá a tényre, miszerint ő a virgoncabb típus, míg én, ahogyan azt ő is jól tudja, inkább a tevegélést preferálom.
- Volt ott egy kő, oké? Le lehet szállni rólam - próbáltam meg lerendezni a dolgot ennyivel.
Gordon morgott valamit, hogy a sivatagban nincsenek kövek, mert elaprózódnak, és hogy ő akkor se hisz nekem, mire én elvigyorodtam.
- Az már a te bajod.
Gordon kihívóan nézett a szemembe.
- Ha megkérdezném Diana-t, ő is azt mondaná, hogy vele voltál?
Ez nem igaz, de komisz ez a gyerek!
- Persze - bólintottam a legnagyobb természetességgel, még a dolog kedvéért kicsit felháborodott fejet is vágva, hogy nem hisz nekem. Azért reméltem, hogy nem kérdezi meg.
Bár addigra biztos elmesélem Diana-nak, mi történt, és akkor biztos alibit jelenthet számomra.
Arra azonban nem számítottam, hogy miután Gordon kimegy a helyiségből, azzal jön vissza öt perc múlva, hogy nincs is igazam, Diana azt sem tudja, miről van szó.
- Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan átmentél hozzájuk megkérdezni - néztem rá gyanakodva.
- Én nem mentem át, csak telefonáltam neki!
Hogy mi?
- Dehát nekünk nincs is telefonunk!
- De, van! - vigyorodott el Gordon. - Ma kötötték be.
Lefehéredtem. Ma jött a szerelő. Amíg nem voltam itthon, bekötötték a várva várt új telefont! És ez nekem teljesen kiment a fejemből!
- Ugye anyáék még nem tudnak róla? - jutott eszembe az első és legfontosabb dolog.
- Neeemmm, de ha nem mondod el, hol voltál, elmondom nekik hogy egyáltalán nem futni! - vogyorodott el gonoszul Gordon.
Ez nem igaz, régen, még alsós korában sokkal aranyosabb volt! Ahogy nő, úgy lesz egyre rosszabb...
Lassan kifújtam a levegőt. Azért akartam titokban tartani a mai eseményeket, mert nem tudtam, lesz-e jelentőségük valaha. Ha nem, csak felizgatnám a szüleimet. De nem volt mit tenni, el kellett mondanom az igazat Gordonnak. Ha már ilyen nagyfiú, talán tud titkot tartani.
- Oké, nyertél, elmondom. De ha nem tartod titokban, tényleg mérges leszek! - néztem rá szigorúan, mire ő jókisfiúsan bólintott. Na, tudtam én, hogy értelmes fiú.
És elmeséltem neki. Mindent.
Úgy gondoltam, ha talán nem hagyok ki semmit, Gordon annál jobban felfogja a történtek komolyságát, és így tényleg nem árul be anyáéknak.
- Furcsa, mert apa nem mutatott semmilyen levelet... - pislogott maga elé Gordon elgondolkodva, miután a mondandóm végére értem, ő pedig lecsillapodott a kezdeti irigységtől, amiért én járhattam a hideg országfélben. - Viszont így visszaemlékezve eléggé bezárkózott volt ma. Nem is jött ki velem játszani, ehelyett egész nap csak az új telefonon beszélt! És még azt se mondta meg, hogy kivel. Ezért nem is tudtam ma semmi jót csinálni, csak a homokváramat folytattam. Anya le is szidott, hogy fogyasztom a vizet hozzá - szontyolodott el Gordon. Én azonban megakadtam a mondandója középső részén, miszerint apa folyton telefonált valakivel. Ez az ügy egyre titokzatosabb...
- De... Anyának se mondta el, kivel beszélt? - kérdeztem összeráncolt szemökdökkel.
- Nem tudom.
- Nem hallottad, miről beszélt?
- Nem nagyon...
- Hát... Ha fontos, majd úgy is kiderül - hagytam végül nagy nehezen annyiban a dolgot. Reméltem, hogy semmi extra nincs, belül azoban mégis volt egy gyomorösszeugrasztó sejtésem. Hirtelen lejátszódott előttem az a jelenet, amikor Oliver-nek elmondtam, hogy jött egy levél az apámnak.
" ...reggel egy levelet hozott ez a Leopold, és nem tudok rájönni, miért. Vagy hogy-hogy. Mi közünk nekünk... vagyis a családomnak az Összehozáshoz? Soha nem beszéltünk még csak hasonló témáról sem otthon."
Ami azt illeti, tényleg nem beszéltünk. A szüleim egész életem során nem is törődtek a másik országféllel, legalább is ezt mutatták ki. Csak Darkast és ez a forró vérű kis falusi közösség létezett számukra.
"A te családodnak vitt levelet?" - kérdezett vissza akkor Oliver.
"Igen... Miért? Te tudod, mi állhat benne?"
És erre ő akkor nem felelt. Te jó ég, mintha sejtette volna, mi van abban a levélben. Úgy bámult rám akkor... Vagy talán pontosan tudta?...
Dehát akkor csak az Összehozáshoz lehet köze!
Az apám tényleg benne lenne egy ilyen szervezetben? Talán épp most vonják be. De mit segíthet ő ebben a helyzetben?
Hogyan működhet együtt a hidegekkel, így távolról?
Egy pillanatra elfogott a félelem. Mi van, ha... Ha nem szándékozik ezentúl olyan távol maradni a hideg féltől? A legrosszabb az lenne, ha el kellene költöznünk.
De hiszen... Ajánlották már fel forró vérűnek, hogy költözzön át oda...
A férfi, aki ott verekedett, amikor Oliver eltévedt még kiskorában!
"Kiderült, hogy a forró vérű férfit éppen át akarták helyezni Heldorba az otthonából a szervezet munkája miatt" - csendült fel bennem újra Oliver hangja.
De hisz, ha jól emlékszem, abból se lett semmi.
"...Családja volt, nem akart nekik ekkora változást és visszautasította a szervezet kérését" - jutott eszembe Oliver egy másik mondata.
De ezek szerint az is biztos, hogy a szervezet kérhet ilyet egy forró vérűtől, tehát létezik ilyen.

Na, ezektől a gondolatoktól aztán alig bírtam lehunyni a szemem az éjjel, egészen addig, amíg eszembe nem jutott egy újabb gondolat. A telefon!
Apa akár telefonálással is megoldhatja a kapcsolattartást a szervezettel, hiszen már van sajátunk! Talán épp ezért vettük meg és köttettük be éppen most. Ebben a kis faluban korábban nem is tudtam elképzelni, miért lenne szükségünk rá. Hiszen egy nagy hercehurca a homok alatt bevezetni, és bekötni ide a sátrunkba, annyit nem ér meg hogy aztán a tíz perces séták és személyes találkozások helyett ezt használjuk.
Dehát akkor ezért történt!
Akkor biztosan nem költözünk.

×××

Este 11 körül aztán mégiscsak felkeltem. Nem lehet, hogy ezeket a mai eseményeket elfelejtsem!
Így aztán most itt ülök efölött a napló fölött, és már majdnem lecsukódik a szemem a fáradtságtól, de ezt azért még leírtam. Ez valószínűleg ilyen egynapos-napló, mert nem szoktam minden nap írni, az életem többi napján meg úgysem fognak ilyen hihetetlen dolgok történni velem, mint ma. Erre most jöttem rá, pedig még alaposan be is mutatkoztam az elején. De aki elolvasta, annak köszönöm! (Ha illetéktelen, persze, akkor csak kerüljön a szemem elé.)