Debora és Oliver

10. Este

Ezután a borzalmas és abszurd buli után egyáltalán nem volt kedvem egyedül hazamenni. Mégsem volt más választásom, mert már nem bírtam ott maradni a sok lány irigykedő pillantása kereszttüzében, akikhez már sajnos - bár alig hittem el - Diana is hozzátartozott. Úgy tűnt, ezt az esetet már sokallta, Jeffrey túl régóta tetszett neki ahhoz, hogy megbocsássa nekem, hogy - megjegyzem, akaratom ellenére - a fiú hozzám vonzódott, és nem hozzá. Erre már nem tudtam volna mit mondani, sem pedig reagálni. De már nem is volt lehetőségem, sem pedig kedvem. Baromira elromlott a hangulatom, legszívesebben kizártam volna mindenkit az életemből, begubózva Homokviharral a "szobámba" a sátrunkban.

És ami azt illeti, ennek nem is volt semmi akadálya, így hazaérve, miután azért köszöntem mindenkinek, hogy tudják, megérkeztem, tényleg elzárkóztam a többiektől, kivettem a fülemből a már kényelmetlenné váló ékszereimet, majd egy pillanatra a tükörbe néztem.

Szép voltam, ezt nem is tudtam volna tagadni.

De elegem volt.
Elegem volt, hogy emiatt többen utálnak, mint szeretnek. Nem tudtam az okát annak, hogy ebbe a Darkast-i suliba miért olyan lányok járnak, akik azt hiszik, el akarom venni tőlük, amijük (vagy akijük...) van, amellé, amim már nekem is megadatott. Pedig én csak barátokat (vagy legalább egyet) szerettem volna, de ez úgy tűnt, valahogy nem akar összejönni. A fiúk pedig - ahogy az utóbbi években már rájöhettem - csak a kiegészítőt látták bennem, aki (ami...?) ott viríthat az oldalukon.

Ennyi erővel már beállhatnék modellnek is - gondoltam.
Eddig azért sem akartam, mert azt hittem, akkor mindenki mégjobban utálni fog. Sokat kéne utaznom, így aztán el is szigetelődnék mindenkitől, mint valami sznob.
Nem mintha ezen az estén nem váltam volna éppen elszigeteltté...

Miközben ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, leöltöztem és bemásztam a "szobámtól" függönnyel elkülönített kádamba, majd megnyitottam a földből feljövő csőhöz kapcsolódó csapot.
A következő pillanatban a hangosan csobogó, forró víz áramlását figyelve hirtelen már a költözésre terelődtek a gondolataim.

Ha pár héten belül valóban elhagyjuk ezt a falut az országrésszel együtt, talán így nem is lesz kit magam mögött hagynom.
Erre rádöbbenve eléggé, ha lehet, mégjobban elszomorodtam, mert a mai nap történései ellenére máris hiányozni kezdett Diana barátsága, amit ezek után már aligha tudunk ápolni.
Vagy reménykednem kéne? Hogy talán Diana-val meg tudom beszélni a dolgokat, vagyis azt, hogy Jeffrey nem ér annyit, hogy miatta tönkremenjen a barátságunk...?
Legszívesebben ezt tettem volna, így minden mindegy alapon gyorsan lefürödtem, és miután felöltöztem a lenge lenvászon-pizsamámba, halkan kilopóztam a telefonhoz. Mivel még sosem használtam, kissé ügyetlenül bántam vele, de végül sikerült tárcsáznom Diana számát, ami korábban már fel lett írva a telefonos asztalon lévő kiskönyvbe.
Szerencsére közvetlen vonal volt, nem kellett kapcsoltatni így este felé a számot semmilyen telefonos kisasszonnyal. Így csak várnom kellett, amíg felveszik.
- Halló - szólt bele végül egy felnőtt női hang a készülék túlsó végébe. Alig hallhatóan csalódottan sóhajtva, de mosolyogva én is beleszóltam a telefonba.
- Csókolom, Debora vagyok. Diana otthon van?
- Nem, még nem ért haza. De azt hittem, együtt jöttök, mégis mi történt?!
- Semmi, csak... fáradt lettem, Diana meg még maradni szeretett volna - füllentettem. Diana anyjának pont nem volt kedvem elmesélni, ami történt.
- Jólvan, remélem azért hamarosan ő is hazaér.
- Igen, biztosan...
- Üzensz neki valamit?
- Csak... - hezitáltam - ...mondja meg neki, hogy kerestem. Ha akar, majd visszahív - sóhajtottam végül.
- Rendben, megmondom neki. Várj egy kicsit,... - a nő a vonal túlsó végén mintha befogta volna a kagylót, csak tompán hallottam, hogy valakinek ezt ordítja: "Mi közöd, hogy kivel telefonálok, ne féltékenykedj már folyton!". Majd ismét beleszólt a kagylóba. - Van még valami, Debora?
- Nincs... semmi, csókolom, jó éjt! - mondtam gyorsan.
- Jó éjszakát! - azzal lerakta.
Sóhajtva én is a helyére tettem a kagylót, majd beugrott, hogy ma kaktuszlocsolós-nap van, így csendben kimentem a nappali sarkában lévő kannához, és lehajolva felvettem. Visszamenve a "szobámba", gyorsan körbementem, meglocsoltam minden növényemet, aztán kivittem a kannát a helyére, majd visszatértem a saját helyiségembe, és bedőltem az ágyamba.
Ezzel megvolnánk.