9

19 4 0
                                    

Mindannyian oda néztünk és láttuk a zöld hajú ébredezesét, ami csak annyi volt, hogy a fejét megemelte résnyire kinyitotta a szemeit majd visszadőlt.
-Kac...chan...-nyögi majd marad továbbra is kiütve.
-Deku...?-képedek el majd egyből oda megyek elé és letérdelve nézek fel rá aggódó tekintettel.
-Bakugou? Ugye... JÉZUSOM ÚGY SAJNÁLOM!-kezd hajolgatni a vörös barom amire ránézek és a másik három pedig engem néznek.
-Most mi történik itt?-kérdezi Sero amire sóhajtok, majd felegyenesedem.
-Itt az ideje, hogy ti is megtudjatok többet rólam...-modnom amire az ajtóhoz megyek, kinézek rajta és mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem zavar minket bezártam és intettem a nyomiknak, hogy foglaljanak helyet a földön, amire ők úgy is tettek én pedig a falnak dőlve néztem le rájuk.
-Hallgatunk Bakugou...-néz rám a rózsaszín csaj kíváncsi szemekkel.
-Kirishima tudja, hogy van egy régi számomra kurvára fontos személy akit tudtommal lassan három éve, hogy halálát jelentették. Két éve antidepresszánson élek amit még az ő szobályában találtam. Lényegtelen... De mint kiderült egész eddig élt és virult, vagy inkább penészedett, az ő esetében inkább penészedett... És hogy ki ez a személy? Midoriya Izuku vagyis akit ti úgy ismertek mint a második számú gonoszt, a gonosz Dekuként.-mondom amire mind a három gyökér elképed.
-Tehát azt mondod, te magad a nagy Katsuki Bakugou, hogy van egy önmagadnál is sokkal fontosabb személy ezen a rákos bolygón és az pont a legnagyobb és legveszedelmesebb gonosztevő? Magadnál vagy?-áll fel a sárga hajú akkumulátor.
-IGEN MAGAMNÁL VAGYOK TE NYOMORULT! SZERETEM ŐT BASSZA MEG!-akadok ki amire leesik, hogy most vallottam színt három barátomnak. Kirisima mellém állt majd a kezét a vállamra rakta.
-Ha ti esetleg nem fogadjátok el akkor nem vagytok igazi barátok... Én kiszedtem belőle pár dolgot a múltjából, és úgy gondoltam, amíg ő nem látja szükségesnek addíg nem szólok semmiről.-mondja amire fél szemmel rá nézek és bolintok.
-ÚGY TUDTAM! Úgy tudtam, hogy van valami ami miatt ilyen vagy amilyen. De amúgy akkor ezért utasítottál vissza egy csomó lányt köztük Urarakát, mert egy ferde hajlamú vagy, kettő pedig, hogy ezek szerint foglalt a szíved. Miért nem szóltál, hogy van valakid, aki lehet nem tud a dologról, de van egy jóképű szőke hercege.-áll fel a leány és jön elém úgy mint egy gyerek aki meglátott egy cuki kismacskát.
-Mert nem és kész...-adok egy egyszerű de nagyszerű választ amire Sero és Denki is egymásra néztek, majd egyszerre álltak fel.
-Figyelj haver... Sajnáljuk amit hozzád vágtunk...-kezdenek bele mind ketten, majd Denki lép elő.
-Én őszintég sajnálom, amit az előbb mondtam... Nem állt szándékomban megbántani.-mondja amire csak felhorkantok és kifujom a levegőt.
-Akkor béke van?-kérdezi amire elmevetem magam.
-De hülye vagy te barom.-nevetek tovább amire mindenki más nevetni kezd. Ezek után még egy jó ideig baromkodtak, Mina Dekut nézegette és probálta végig elemezni, közben meg valamiket felírt a telefonjába majd rám nézett és mielőtt a három barommal együtt elhagyta volna a szobát egy komisz baljós mosollyal intett búcsút.
-Ők kik voltak?-kérdezi a kislány amire bejön Aizawa sensei All Mighttal együtt.
-Bakugou fiam... Tudnánk váltani néhány szót?-kérdezi a sensei amire a szőke hős kiviszi a kislányt így ketten maradunk a fekete hajú férfival.
-Mit akar?-kérdezem a zöld hajú szerelmem széke mellé ülve a combjára hajtva a fejem.
-Őhm... Komolyan szeretnék beszélni veled, kérlek ülj fel rendesen, vagy akár állj fel... De ne ilyen módon.-szól ideges de mégis unott hangon.
-Jól van legyen... De Deku mellől nem megyek az is biztos.-ülök fel és nézek komolyan a senseire.
-Rendben... Akkor először is rossz hírrel érkeztem. Beszéltünk a hősökkel és ők ki akarják végezni Midoriyat ugyanis több mint hétszáz ezer embert ölt meg egész Japánban, ötven nagy és kis bankot rabolt, ötvenezer ember képességét vette el és adta másoknak vagy akár a nomuknak és ki tudja mennyi nomuja van. Az említések szerint sok elvett képesség az ő szex partnereinek vagy kuncsaftjainak a képessége. És a legrosszabb amit tehetett, hogy a halott emberek egy olyan tizenhat százaléka el lett adva szerv kereskedelmi válallatoknak a többi rész mint például a vér, agy és egyéb szervek fekete hacker oldalakon mint például a Dark webáruház vagy webshopon lettek eladva. Ez mind súlyos bűncselekmények, és nem eltüntethetőek. A gyerek pszichopata gyilkos és élvezi az ilyent. Amit eddig elmeséltél róla mind szép és jó, de ő már nem fog újra az az aranyos gyerek szellemű ember lenni akit te akarsz, hogy legyen újra. Ő egy szörnyeteg...-mondja amire legbelül összetörtem, vele akarok lenni, nem ölhetik meg. Nem hagyhatom, és nem érdekel mit tett vagy mit nem leszarom az a lényeg, hogy velem van.
-De viszont van egy jó hírem is... A hősök a nagy hős bíróság elé akarják állítani és ott dönteni a sorsáról. Nezu igazgató, a tanári kar és a diákok is mellette fognak állni a szülőkkel együtt. El intézem, hogy mindnenki a pártját fogja és ne legyen ki nyírva ugyanis Nezu, All Might és én is látjuk benne a reményt, hogy te képes leszel visszahozni őt abból amibe bele esett.-mondja amire csak pislogni tudtam mint hal a szagyorban. Még hogy miattam? Ezek hülyék? Deku az elmondások szerint egy mániákus őrült és így akarják megfékezni? Tuti hülyék, és amúgy is Deku sok fasságot élt át miattam szóval nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy újra a kis buzgó mócsingommá tegyem.
-És az anyja tud róla, hogy itt van?-kérdezem amire megrázza a fejét.
-Nem ugyanis tudtunkkal az anyja tudja, hogy él és virul.-mondja majd kimegy az ajtón. Ezek után teltek múltak az órák, amire este el is aludtam az ő ölébe hajtva a fejem. Álmomban ugyan azt álmodtam megint, hogy Deku zuhan és zuhan de sosem érem el. Másnap reggel az ébresztőmre kelltem fel, s néztem körbe ugyanis azt sem tudom, hogy mit keresek itt. Egyszer csak észre vettem Dekut amire elmosolyodtam és néztem hogyan van még mindig ugyan abban az állapotban mint tegnap. Fel álltam a földről és kimentem a szobából, egyenesen a koli szobámig vettem az irányt. Ott felmentem a szobámba, majd a saját fürdőszobámba mentem ahol lezuhanyoztam és tiszta ruhába öltöztem, és elvegeztem a reggeli rutinom. Amint kimentem a szobámból egy felemás hajú barommal találtam szembe magam akin nem volt semmi ruha ami a felsőtestét takarná.
-Héy nyomorék! Mi a fasz van a hátaddal?-kérdezem amire felém fordul és elmosolyodik győztesen.
-Kérdezd a zöld hajút.-mondja amire sokkot kaptam, a szívembe mart, hogy talán ezek ketten vagyis az a felemás megérintette azt ami az enyém. A pumpa fel ment bennem és a kezem ezt ki is mutatta.
-Ojha... Bakugou, nyugodj meg. Csak szórakoztam vele, nem törtem szét és nem kinoztam meg.-emeli védekezően a kezét amire csak szemet forgatva elhagyom annak a fasznak a pár méteres körzetét és elindultam a suliba a terem felé ahol összetalálkoztam az 1B osztályos Monomaval aki egy vérbeli seggfej.
-Nicsak, nicsak a kis herceg akinek a hercegnője egy psziho gyilkos! Mond csak milyen érzés, hogy az akit szeretsz az konkrétan olyan dolgokat tesz amiket te nem bírsz elviselni?-jön ide kötekedni amire egy láthatatlan valami kihuzza a talajt a lába alól és az össze esik.
-Mi a fasz? Láthatatlan csaj?-kérdezem amire a láthatatlan csaj nem válaszol.
-De akkor is mi a fasz?-kérdezem egyszerre a szőke gecivel amire megjelenik Aizawa a sáljával.
-Én voltam. Kicsit elegem lett abból, hogy a diákjaimat piszkálja. Sajnálom Bakugou urfi, de ezt én szeretném intézni.
-Akkor sem fogok segíteni annak a nyomorult fasznak eletben maradni. Az egy szörnyeteg.-morogja amire csak felhuzott orral dühösen beviharzottam a terembe majd a helyemre ülve nézek magam elé és bambulok el. Ezek után minden nap ugyan úgy telt én eljöttem, az éjszakákat Deku mellett töltöttem, szóltam annak a narkós hernyónak, hogy intézzel el, hogy Deku fekve legyen ne ülve míg fel nem ébred. Kapott egy olyan ágyat amire a négy végtaggal ki lett kötve, én meg ott aludtam mellette magamhoz ölelve és úgy tudtam csak normálisan aludni. Teltek múltak a napok a gonoszok is egyre többet garázdálkodtak, mont hogy megtudták, hogy a vezérük fogságba esett, mindent megtesznek, hogy visszakapják, ez minden szarság. Csak kell nekik valaki akit meg tudnak baszni. De egy valaki furcsa. Legalábbis csak én vettem észre, de a Dabi nevű gonosz egyre több olyan dolgot kezd csinálni, mint például nappali garázdaság, meg minden ilyesmi. Nem tudom mi a fasz van vele, de nekem nem tetszik. Jelenleg az egyik órámon votlam amire az a fekete hajú varrott képű gonosz jelenik meg egy portálon keresztül és áll a padom elé és néz rám gyilkos szemekkel.
-Mi fasz van?-vonom fel a szemöldököm és nézek vissza gyilkos szemekkel.
-Három kibaszott hete nem találom azt a kurva párom, az van! Hova a faszomba zártad be te nyomorult geci!?-kérdezi amire csak pislogni tudtam, hogy ez meg mi a faszról beszél.
-Tudod, hogy Dekuról beszélek... Hol van?-kérdezi amire a felemás szemű fasz paraszt is mellém áll.
-Neked ő mire kell?-kérdezi amire a fekete hajú férfi megfogja az egyik vizes flakont és leborítja magát.
-Hát arra, hogy újra velem lehessen és szeressen... Drága együgyű öcsikém.-mondja amire a felemás elképed és nem tudja mit tegyen én meg felálltam és nemes egyszerűséggel behúztam neki egy robbanás kiséretében amire az hátra repült.
-Tudod, letehetsz Dekuról, ugyanis ő engem szeret, téged max azért mert hasonlóan nézel ki mint én. Egy egyszerű helyettes. Tudod Deku egy kis korú te pedig jóval idősebb vagy, nem igaz? Heh. Na most legyen nagy a pofàd. Nagyon ajánlom, hogy szállj le Dekuról vagy nagyon megbánod, még azt is, hogy megszületél.-nézek rá gyilkos szemekkel amire abban valami elpattan és nekem akar ugrani ám ekkor nyílt az ajtó és egy fekete hajú tanár állt ott és egy láncra kötött zöld hajú aki úgy néz ki mint egy vámpír olyan fal fehér az arca.
-Da... Kacchan?-néz először a fehérre majd rám amire a fehér hajú menne, hogy megölelje ám én visszahúzom Aizawa meg lefogja a sáljával.
-De...Izuku...-lesz a szemem könnyes ahogyan rá néztem.
-Kacchan...?-néz rám kissé furcsán.
-Mi a baj szépségem?-kérdezem amire még meglepettebb lesz. Én meg rájövök, hogy mit is mondtam és, hogy milyen hangnemben.
-Semmi... Felejtsd el...-nézek el amire a zöld kuncogni kezd.
-Istenekre... A te szádból de régen hallottam már... Hiányzott...-lépne felém de a sensei nem engedi, erre en megyek elé és kitárom karjaim és kerdőn nézek rá.
-Igen? Mit szeretne a nagy és hatalmas Bakugou Katsuki alias Kacchan? Vagy talán esetleg Dynamight?-kérdezi amire csak elkuncogom magam, és magamhoz ölelem amit ő nem tudott csak azzal viszonozni, hogy a fejét a nyakamba furta. Mikor el engedtem a fehér hajú rá nézet majd valami vöröset kezdett el könnyezni.
-Izuku... Gyere vissza hozzám... Sajnálom, hogy megcsaltalak... Tudom nem kellett volna, és hibáztam. Az a tollas geci az apámmal jött össze. És nekem csak akkor szólt amikor annak a köcsögnek a nevét nyögte alattam... Sajnálom drágám, kérlek gyere haza és ígérem, hogy mindnent meg kapsz.-kezd el könyörögni amire Deku csak felemeli a fejét, pont annyira, hogy a fehér szemébe nézzen.
-Elég legyen a fasságokbol amik a szádból áradnak mint valami kibaszott csatorna hálózat kifolyója.-mondja amire elmosolyodom én győztesen és állok Deku mellé és karolom át a derekánál fogva.
-Kacchan... Te neked meg mi bajod? Lázad van? Nem ilyen vagy... Főleg nem velem.-mondja amire a szivem ketté hasad. Elengedem és elé állok.
-Sajnálom... Nem tudom mi van velem... Nem... Inkább nem is akarom tudni... Sajnálom.-modnom majd a helyemre ülök. Mindenki furcsállva nézett rám amire csak a fejembe húztam a kapucnim a lábaim pedig az asztalra tettem.
-De... Deku szerelmem... Tudod, hogy téged szeretlek.-hallom meg a fehér hajú faszfej hangját amire felkapom a fejem.
-Ahj... Istenem, most ha csak Shigaraki küldött, hogy térjek vissza mert unatkozik és úgy döntött megint használni akarja a szolgáltatásaim akkor baszodj meg. De viszont ha te tényleg szeretsz akkor ha ezek a barmok elengednek talán, de csak tényleg talán újra a párod leszek.-mondja amire a szívem még jobban megfájdult. Izuku szavai úgy fúródtak a lelkembe mint csomó kis tű amelyeket méregell itattak át. Fáj, hogy nem lehet velem. Talán ez a karma, vagy csak fajdalmas sors?

A Besúgó Where stories live. Discover now