A Védelmező

Az a bizonyos mondat..

Képtelenség, úgy védeni valakit, hogy az alany foggal-körömmel ellenkezik, a világtörténelemben még nem volt, olyan testőr, aki megtudta védeni az alanyt, amikor az ellenkezett. A védelemhez nagyon sok minden szükséges, együttműködés, beleegyezés, alázat, és sorolhatnám még, de nem lenne értelme, hiszen Irina Grekova-ból mindegyik hiányzik.

Irina próbált tesztelni, és tálcán felkínálni a barátnőjének, a helyzet igazából az, hogy pár héttel ezelőtt gondolkodás nélkül, még akár Irina előtt is megdöngettem volna a barátnőjét. Nem tagadás, hogy szép lány az asszisztense, de Irina vonzóbb nő a számomra. Ahogy a vadság a bujasággal keveredik, egyszerűen elfeledteti, hogy a megvédendő alanyom , és Andrej Grekova lánya.

 Pontosan tisztában voltam vele, hogy Irina merre lakik, hiszen, amikor megtudtam, hogy kit kell védjek, inkognitóban pár órát eltöltöttem Irina háza előtt, de nem akarom magam leleplezni. Így vártam, hogy Irina instrukciókat adjon az útiterv iránt.

 A mélygarázsba érve Irina gyors kipattant, szegényem valószínűleg nem tudja, hogy mától fogva egy házban alszik velem.

 - Jó éjszakát, Alexander! – mondta Irina miközben már indult a bejárat felé.

 - Erre még bőven lesz ideje később is! Mától itt alszom! – jelentettem ki határozottan.

 Tudtam, hogy fáradt, hosszú napja volt, és sok váratlan dolog történt vele, és az előbb sem veszekedett az irodában, úgyhogy meglepetésként ért, hogy most újfent ellenkezni kezdett.

 - A jogaim senkit nem érdekelnek? – kérdezte megfordulva, karba tett kézzel.

 - Az apja ragaszkodott hozzá, nekem pedig kötelességem, azt tenni, amit az apja eldönt.

 - Szuper! Akkor mától kezdve a fürdőszobába is követ? – kérdezte mérges arccal.

 Éreztem, hogy a kérdése hallatán, odalent feléledtek a dolgok, a fantáziám pedig elindult, és elképzeltem, ahogy lehullanak a ruhái belép a zuhany vagy a kádba... Igen, Irina Grekova-nak egy iroda méretű fürdőszobája van. Nah, de térjünk vissza a fantáziámhoz, aztán, ahogy a víz végig folyik a testén, minden helyet megtisztítva , amit én bemocskolhatok. Aztán kilépve elém tárul a Jóisten adta gyönyörűséges teste , majd elém lépve a törölközőért nyúl, testünk centire a másiktól, én megcsókolom....

 - Jön vagy marad? Igazából ez az ön alvóhelye! —jelentette ki.

 - Akkor maga az ölemben alszik? – kérdeztem kacér vigyorral.

 - Maga lenne az utolsó férfi, akivel lefeküdnék! – jelentette ki szigorúan.

Kijelentése, fájt a lelkemnek, de tudtam, hogy hazudik. Viszont, ha megakarnám szerezni sokat kellene tennem.

 - Én nem bántanám! – súgtam halkan.

Nem szólt semmit,nem kiabált le, nem veszekedett. Nyelt egyet és elsétált mellettem, de megtorpant.

Szívem egy pici része bízott benne, hogy nem rontottam el mindent ezzel a mondatommal.