A harcos győzelme BEFEJEZETT

3. A ZSÁKMÁNY ÉS A TÖRÖTT KARÚ HERCEG

Hogy a faszomban törhettem el ennyitől? Csak én vagyok az, aki képes erre, különös tehetségem van hozzá, bassza meg! Kicseszettül fáj, ráadásul Vander nem akar majd megdugni egy törött karú szerencsétlent!

– Ezt jól szétcseszted – nézegetett tovább, én pedig kezdtem egyre kínosabban érezni magam. – Tehát, a következő a terv: kifosztom őket, felkaplak, elviszlek, keresünk szállást, bekötözlek, azzal remélhetőleg kibírod holnapig, majd hátha meggyógyíthatom.

– Gyógyító vagy?

– Nem különösebben, de értek a gyógyfüvekhez, csak egy mozsár kéne meg néhány üvegcse. Ha szerzünk valami táskát, lesz mibe pakolnunk – ecsetelte, én meg ámuldoztam, mennyi mindent tud ez a pasi.

Ezután odament a kidőlt fickókhoz, majd kirámolta mindegyikük zsebét. Szerzett magának egy igen csecse tőrt, aminek fura, hullámos pengéje volt. Nem értettem, hol logikus, de rendben.

Hamarosan pedig Vander egy narancssárga köves gyűrűt lengetett előttem, amit valami fonálra fűztek fel. Gyönyörűszép, főleg az arannyal néz ki jól! Aztán rám mosolygott, azzal a szexi fogsorával, annyira menő srácos!

– Úgy látszik, tolvajokat fogtunk! Kéred?

– Komolyan ideadnád? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, mire a kezembe eresztette, a kellemesen meleg fém pedig belesimult a tenyerembe.

– Persze, csak a tiéd!

– Köszönöm, ez gyönyörű! – hitetlenkedtem. Még lehet ebből valami, ha máris ékszerekkel bombáz! – Jól megy majd a másikhoz.

– Milyen másikhoz?

– Ehhez – nyúltam a nyakamban lévő, zöldes nyaklánchoz.

– Ja, tényleg nem rossz! Akkor hordjad egészséggel!

Tökre hálásan bámultam a srácra, örültem az ajándékomnak, tisztára jól éreztem magam tőle, csak a karom fájt, de kurvára. A barna hajú srác elvette tőlem a gyűrűt, majd odaakasztotta a nyakamba a másik mellé.

Egy pillanatra az a hosszú, szexi ujjakkal teli – öt is van neki – keze hozzáért a bőrömhöz, amitől azt hittem, másodpercek alatt forr össze a csont a karomban. De komolyan, mi a fasz? Gyógyul, bassza meg, már nem fáj annyira.

– Öhm... Vander.

– Mi az, Asterius, ha már így megnevezzük egymást?

– Megnéznéd a karom újra?

– Minek? – értetlenkedett a faszi, aztán csak hozzáért, és megfogdosta... rossz helyen, a farkam lentebb van, viszont így is elég csodálkozó képet vágott. – Ó...

– Ó, bizony, már nem olyan rossz, ugye?

– Tényleg nem az. Öngyógyító vagy?

– Nem tudom, milyen képességeim vannak, de jó lenne kideríteni. Te amúgy mit tudsz?

– Elemi cuccokat... inkább természethez közelieket. Ki tudok virágoztatni egy fát, akár bárkit vagy bármit.

– Ez kurva menő, tudod? – dumáltam őszintén, aztán hagytam, hogy felhúzzon, miután már nincs szükségem karban szállításra. Mondjuk bazi nagy baj, szeretnék ott utazni! – Nem tudok járni, úgy eltört a karom! Sajna vinned kell!

– Te kurva lusta herceg vagy, viszont ideje lesz mennünk, mielőtt felkelnek, szóval gyere!

– Király! Addig mesélhetsz a többi erődről!