A harcos győzelme BEFEJEZETT

11. SZAR HELYZET?

Annyira nem is kellett messzire mennünk, mint hittem. Egészen hamar, olyan fél órán belül értük el a célunk, ami egy aprónak tűnő falucska lehetett, kint a halál faszában. Elmosolyodtam a látványára, aztán kurvára reménykedni kezdtem benne, hogy lepihenhet valahol egy olyan szaros, mint én.

A fingó pacit sürgetve mentem lefelé, hátha még ebben az életben lejutunk oda. Szerencsére a dög elég gyorsan ereszkedett, hamarosan pedig már lent voltunk a fák között. Vagyis mi ketten.

Vander eltűnhetett a faszomba, vagy nem tudom, szerintem kibaszottul továbbment, mikor nem kellett volna neki, de nemsokára megláttam, ahogy megtorpant, és visszafordult felém.

Biztosan láthatatlan falba csapódott a levegőben, ezért a hirtelen fékezés, aztán nagy szárnycsapásokkal jött hozzám. Letette a dagadt, kibaszott tehén testét a földre, amiből csöpögött a csöpögnivaló, aztán visszaváltozott emberi, szexi mivoltába.

Úgy nézett rám, akárcsak egy hülyére, mire én idióta módjára ráztam a fejem. Kérdőn felemelte az egyik klisés szemöldökét, hiszen ő már csak ilyen brutális karakter, és megállt mellettem, hogy éppen menő körbetekintéses jelenetben legyek vele.

– Mi a faszomért szálltunk itt le?

– Szerinted miért, nagyokos? Bűzös vagyok, pont, mint valami több napig érlelődött hulla!

– Jó, de szerinted befogadnának?

– Leszarom, van kardom, ha más nem, megbaszom mindet!

– Csodás lesz, a szűz herceg, aki megdugta a falusi népséget, igen izgalmas!

Nem foglalkozva vele, megindultam a faszom irányába, amerre az állt, vagyis egyenesen. Ráhagytam a kormányzást, hiszen nálam sokkal jobban értett a kitartó ácsorgáshoz. Sőt, jóval keményebb is a kis köcsög! Az egyetlen baja a szexéhség, ami mulaszthatatlan probléma.

– Kuss és gyere, azzal sokkal többre megyünk! – ordibáltam hátra, mire ő pár nagy lépéssel beért. – Sebes vagy, mint a lőtt vad, klisékirály.

– Klisékirály? Ez valami új elnevezés?

– Igen, a tiéd, most kaptad egy jóindulatú hercegtől, élvezd, nem mindennap kapsz a királyi család tagjaitól becenevet.

– Éppenséggel... ki tudja.

– He?

– Nem he, hanem tessék.

– Mi van? – kérdeztem továbbra is nagyon artikuláltan.

– Semmi, te hülye, menjünk, aztán szartalaníts!

– Oké, induljunk, de nem én fogok kopogni, mert elűznek a háztól, amint meglátnak!

– Reménykedhetsz abban, hogy megfelelően elszigeteltek, és sosem látták a képed.

– Ja, azt kurvára remélem, különben kénytelen-kelletlen, muszáj leszel felakasztani egy fára.

– Az tuti – motyogta maga elé Vander, aztán fújtatott, akárcsak valami mérges állat. Ez állati! Mi a faszom baja lehet ennek, a torkára ment a kula szaga? Á, nem hiszem, ahhoz túl tökös a csávesz.

De most olyan kibaszott más, lehet várja a szopását, ha igen, azt bizony várhatja! Én teljesen bezsongtam a gondolattól, hogy egy nedves sárkány helyett nyálas farokkal ügyködhetek! A barna hajú faszikám pedig... na, róla nem is sejtem, mi a picsáról gondolkodik, nagyon bonyi az agya.