A harcos győzelme BEFEJEZETT

16. ASTI A FÁN

Reggel lassan nyitottam ki a szemem, tök jót aludtam. Miután Asterius abbahagyta a nyaggatásom, akármennyire is szerettem volna közelebb vonni, ellenálltam neki, most reggel pedig bambultam pár percet magam elé, majd úgy döntöttem, itt az ideje felkelteni a srácot, mivel minden bizonnyal állati nagy hétalvó.

– Asterius – tapogattam körbe a reggelre elszáradt virágszirmoknál, de semmi.

Totális pánikba estem, hol lehet ez a cula? Felpattantam, aztán még jobban körülnéztem. Kezdett túl gyorsan verni a szívem, mi a fasz lett vele?! Ugye, nem csatangolt el, és halt meg? Jaj, azt nagyon nem akarnám.

– Asterius! – szólítottam megint, mire mozgolódást hallottam meg felettem.

A fára pillantottam, amin ott gubbasztott a szőke herceg, és felém tartotta azt a ronda pofáját. Jó, igazából nem csúnya, erre rájöttem, egészen szép, hiába indultan neki ennek a küldetésnek szkeptikusan, be kell vallanom magamnak, bejövős a srác.

– Jó reggelt!

– Jó reggelt, te mi a fenét keresel odafent? – kérdeztem tőle a reggeli napfényt kitakarva a szememmel, hogy egyáltalán lássak is valamit.

– Ijesztő hangokat hallottam, így feltelepültem ide!

– Egész estére?

– Nem, néhány órája lehetek itt.

Hát... ez fasza. Szóval egy nyűgös királyi főméltósággal lesz dolgom, mert nem aludt, úgy beszart. Hihetetlen, nem csoda, miért kell tökösebbnek lennie. Habár, felmászni egy fára eléggé okos húzás, főleg, ha valaki ennyire nyámnyila, mint ő, kemény dolog a fára mászás.

Remélem, azért megalázhatom kicsit a reggeli kellemetlenségekért! Mondjuk a seggére csapok, amiért itt eltűnik a szemem elől! Vagy fennhagyom az ágon, szerintem lejönni már nem tudna magától. Ó, bizony, kezd kétségbeesni!

– Na, mi van, valaki nem tud lejönni?

– Gőzöm sincs, mit kéne csinálnom, Vandi! – kiabált le, hiszen egész magasra tette azt a formás kis seggét. – Segíts, légyszi!

– Oké, megpróbálkozom vele, de cserébe különösen hosszú szopással tartozol nekem!

– Rendben!

Hű, micsoda lelkesedés lett itt hirtelenjében! Elég neki a szopást emlegetni, máris az a buzi lesz, akiről előre szóltak, szánalmas. Az pedig főképp, hogy ténylegesen le akarom hozni onnan fentről, azt hiszem, élvezem a figyelmét.

Ja, mondjuk ennek ki nem örülne? Maga Princetop hercege bízza másra az életét, ráadásul egészen édes, ha nem éppen valami kibaszott kínos dolgot csinál, mondjuk álló farokkal közlekedik mindenfelé.

Míg neki az tökre természetes, nekem tabu az ilyesmi. Sosem úgy neveltek, mutogassam a merev faszomat mindenkinek, hanem takarjam el, ugyanis az szégyen. De úgy érzem, még valamennyi idő Astikával, elég, arra, hogy leszoktasson majd erről a hülyeségről.

– Hogy... a picsában küzdötted fel magad ide? – lihegtem, miután percekig másztam felfelé. Ez nem éppen gyerekjáték, mégis simán megcsinálta! Ahhoz képest, mennyire lenéztem, egészen ügyes idáig!

– Az úgy volt...

– Igen?

– Tudod, tökre beszari vagyok, így egyszerűen megijedtem, futottam, rájöttem, itt jobb, azóta itt csücsülök, és meresztem a seggem. Láttalak alvás közben, figyeltem, nehogy lenyalják a bőrt az arcodról a gonosz farkasok!