Üdv Liverpoolban (Sz. D.)

15. fejezet

 Mikor a meccs előtti napon Klopp felsorolta a kezdők névsorát, és nem volt ott Dominik, azon izgultam, hogy csak cserélje be valamikor, mert nagyon rossz érzés lett volna, ha a családunk azért vezet le Burnleybe, hogy ne is lássák a barátomat a pályán. Nyilván ezt is én izgultam túl, mert a férfi nevetve közölte velem, hogy senki sem lesz csalódott, ha mégsem fog játszani, mert attól még az egész csapatnak szurkolnak. Szerencsére egyébként pályára léphetett, és még a meccs is fantasztikusan sikerült, így este már boldogan készítettem elő a fürdővizünket, amíg a férfi a húgával beszélgetett valami nagyon bizalmas dologról.
„Na, megbeszéltetek mindent Szofival?"
„Meg. Bepasizott." Olyan gyorsan fordultam meg a kádban, hogy még a víz is kifolyt kicsit a padlóra.
„Hogy mit csinált?" A férfi csak hevesen bólogatva visszahúzott az ölébe. „A nyolc éves húgod bepasizott? Zsolt tudja?"
„Dehogy tudja. Hiába kisgyerek, már szétszedte volna a fiút. Ja, de a legviccesebbet nem mondtam. Focizik a kissrác."
„Azért a húgodnak van egy ízlése. Cuki gyerekszerelem. Milyen szép is volt."
„Most legyek féltékeny Erikre?"
„Jézusom, te emlékszel rá?"
„Persze, apukádat úgy kellett apának visszafogni, hogy ne rohanja le a kiscsávó szüleit. Emlékszem, alig tudtunk megvigasztalni úgy sírtál. Nem is tudom már mit csinált, de az tuti, hogy utána már ki is rúgták apáék a csapatból is."
„Széttépte a plüsskutyámat, amit anyukádtól kaptam az egyik szülinapomra. Osztálykiránduláson voltunk, és kinevetett, mert plüssel alszom, és széttépte."
„Bébi, te még most is plüssel alszol." Nevetve csaptam mellkason, amitől egy nagy adag víz került az arcába. Válaszként csak a tenyerébe merített egy kis vizet, majd nemes egyszerűséggel az arcomba öntötte. Prüszkölve álltam fel a kádból, hogy megnyissam a zuhanyfejet, és egyenesen az arcába vezessem a vizet. Pár perc múlva a fürdőszoba ajtót kivágva futottam ki a hálóba, hogy gyors magamra kapjak egy felsőt, és bugyit, miközben Dominik az ajtó felé irányította a zuhanyfejet, így szinte totálisan eláztatta a szobánkat.
„Na, mi van Szoboszlai, ki fog rajtad egy kis víz?"
„Fuss Bolla, amíg tudsz!" Visítva rohantam ki a hálóból, egyenesen le a lépcsőn.
„Minden oké kislányom?"
„Persze apu, csak állj elém." Apa értetlen arcot vágva tette, amit kértem tőle.
„Ne már bébi, nem ér apukádat pajzsnak használni."
„Szívás Szoboszlai, el kell fogadnod, hogy nyertem."
„Csaltál. Nem lehet háznak használni mást."
„Gyerekek, mégis mi folyik itt?"
„Semmi, csak Domi fél egy kis víztől."
„Ez nem igaz, te kezdted az egészet, vagy nem emlékszel, hogy az arcomba csaptad a vizet?"
„Mondtam már, hogy véletlen volt." Nem tudom min nevettem jobban, apán, ahogy ide-oda kapkodta a fejét, és totál nem értette miről van szó, vagy a barátomon, aki próbálta játszani a sértődöttet, de nem nagyon sikerült neki.
„Hát jól van gyerekek, én ehhez túl fáradt vagyok. Jó éjt!"
„Gyere te szupersztár, menjünk mi is aludni."

Rettenetesen jó volt ez a pár a nap a családunkkal, viszont amikor kiraktuk őket a reptéren, majdnem megszakadt a szívem. Sokszor váltunk el egymástól, és nagyon kevés időt töltöttünk együtt az elmúlt három évben, de most különösen nehéz volt az elválás. Az öcsémék egy nappal később indultak, ugyanis Gréti karácsonyi ajándéka egy út volt Izlandra, hogy megnézzék a Sarki fényt. Mondanám, hogy a tőlük való elválás már egyszerűbb volt, de akkor hazudnék. A szilvesztert kettesben töltöttük a szállodában, készülve a másnapi meccsre. A meccs utáni hét egy kicsit sűrű volt, és felgyorsultak az események. Sajnos a férfi lesérült az újévi meccsen, így most egy ideig nem játszhat. A sérülés után egy héttel Magyarországra utaztunk, az Év sportolója gálára. Sajnos a díjátadó utáni nap vissza kellett repülnöm Liverpoolba a meccsek miatt, de hihetetlen érzés volt Dominik mellett állnom egy ilyen fontos eseményen. Amikor kimondták a nevét, óriási nagy büszkeség fogott el, és alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Az pedig, hogy a válogatott is nyert díjat, csak grátisz volt. Büszke voltam a csapatra, hiszen nem hétköznapi, amit ők létrehoztak.
Szinte még le sem szálltam a repülőről Trent már be is fogott, hogy segítsek nekik költözködni. Gyönyörű házat találtak Liverpool és Manchester között. A hét végén kimerülten vezettem a reptérre, hogy felvegyem a barátomat. Szűk egy hetet töltöttünk távol egymástól, de hihetetlenül hiányzott már. Amint megláttam kiszállni a bérelt magángépből, azonnal futottam felé, és az ölébe ugrottam.
„Annyira jó, hogy itthon vagy." Válasz helyett csak megfogta az arcom, és megcsókolt. Fogalmam sincs mi történt velem, hogy ennyire hiányzott, de valahogy a héten nagyon nehezen viseltem a férfi hiányát. „Szia!"
„Szia!" Most én voltam, aki kezdeményezte a csókot.
„Hogy van a sérülésed? Nagyon fáj?"
„Fáj, de kibírható. Na gyere, menjünk haza!"
A nap további részében csak fetrengtünk a kanapén, és mindketten élveztük, hogy a mai napunk ennyire laza, és nekem sem kell bemennem a központba. Jó érzés volt egész nap valami sorozatot nézni, és csak egymást ölelni a kanapén.
„Hogy-hogy ide jöttünk, és nem a lakásodba?"
„Nem tudom, amióta itt voltunk karácsonykor, jobban szeretek itt lenni, mint Liverpoolban. Sokkal nyugodtabb."
„Én is szeretek itt lenni. Főleg, hogy nem üres a ház, mint az első pár hónapban, amit Angliában töltöttem. Jó, hogy itt vagy, olyan otthonos az egész."
„Akkor most egy ideig itt maradunk?"
„Szerintem simán." Lezárásként egy apró puszit is adott a számra, amit boldogan viszonoztam egy rendes csókkal. „Most, hogy ezt tisztáztuk, mi lenne, ha sütnél egy pizzát, amíg én játszok egy kicsit Kristóffal?"
„Na szép, most értél haza, és már befogsz. Hát milyen pasi vagy te?"
„Álompasi bébi, álompasi." Nevetve csaptam meg a fenekét, útban a konyha felé, ahol tényleg nekiálltam meggyúrni a pizzát. Kizárólag azért, mert én is kívántam.
„Mondtam már, hogy imádom a pizzádat?"
„Egy párszor. Ehetsz te egyáltalán ilyet?"
„Sérült vagyok, ez most a vígasz." Komolyan nem normális. „Egyébként Dani írt, hogy a héten jár erre."
„Aha, véletlen pont itt lesz dolga, igaz?"
„Lehet, hogy én írtam neki, hogy akarok varratni, és meghívtam magunkhoz."
„Mikor?" Nagyon gyanús a fiú.
„Holnap? Meg azután? Meg úgy egész héten?"
„Dominik, te mekkora tetoválást akarsz?"
„Egy picit nagyobbat." A szemöldökömet felhúzva vártam a rendes válaszra. „Jaj, ne nézz így rám! Jó, oké a mellkasomra varratok."
„Mármint az egészre?"
„Aha. Gyere ide, megmutatom a tervet. Te is akarsz valamit?"
„Lehet. Több terv is van a fejemben, úgyhogy valamit kigondolok majd."
Végül én mindkét könyököm fölé varrattam pár mintát, illetve Dominikkal kitaláltuk, hogy mivel régóta szeretnénk mi is kipróbálni milyen is másra tetoválni, megkértük Dani, hogy rajzolhassunk valamit a másikra. Egy kis fejtágítás után már a kezembe is vehettem a kis gépet, és neki is estem a barátom karjának. Mivel akkora nagy tehetségem nincs a rajzoláshoz, mint egy tetoválónak, így csak egy kis Spongyabob mintát tetováltam a férfira, mint egy szimbólum, hogy szinte minden reggel a sorozatot nézzük. Szoboszlai egyébként egy macskát varrt rám, ami Roadot jelképezi. Nyilván ezután jött, hogy ráírjuk mindkettőnk egyik ujjának belsejébe, a cicánk nevét. Dani egyébként igazi mesterművet alkotott a barátom mellkasára. Jó pár napig dolgozott rajta, de abszolút megérte, mert tényleg egy csoda lett. Azóta szinte megszállott módon fedezem fel újra és újra a remekművet, és mindig elámulok, hogy milyen szépen kidolgozott lett. Nem csak a focista mellkasa.