Üdv Liverpoolban (Sz. D.)

Epilógus

 „Az egész család itt lesz?"
„Bendiék nem tudnak jönni, mert neki is meccse van."
„A szüleid?"
„Ők is Bécsben vannak, de Zsaniék pár óra és itt lesznek."
Dominik kissé idegesen kanyarodott be az utcánkba, majd parkolta le az autót. Hétvégén lesz az idei év egyik legfontosabb eseménye. Kicsit több mint negyvennyolc óra múlva akár újra megnyerhetjük Premier Leaguet. Az utóbbi pár napban a fiúk rengeteget edzettek, így teljesen felkészülten állnak a szombati meccshez. Annyi minden történt az elmúlt hónapokban, hogy csak kapkodtam a fejem ide-oda. Miután február végén újabb kupát zsebeltünk be, a csapat óriási löketet kapott, így hihetetlen módon taroltak a meccseken. Ettől függetlenül a győzelemért bizony meg kell küzdeni, és az egyenlő pontoknak köszönhetően az utolsó pillanatban derül ki minden. Dominikot otthon hagyva indultam újra útnak, hogy felvegyem a szüleit a reptérről. Örültem, hogy a férfi nem tart velem, ugyanis annyira hisztis állapotba került az elmúlt napokban, hogy hiába próbáltam támogatni, néha kell egy kis szabadság tőle. Szeretem, de egy idő után rájöttünk, hogy az ilyen napokon jobb, ha teret adunk egymásnak. Azt is fel kellett ismerünk, hogy nem kaphatunk össze minden apró dolgon, és aztán nem vethetünk véget az összes vitának szexszel, hanem fontos megbeszélnünk mindent. Mindig a kommunikáció az első. Ezek után a kapcsolatunk csodálatos lett, és szinte minden gördülékenyen működött.
„Hé, Eli!" Túlságosan elmerülhettem a gondolataimban, ugyanis arra eszméltem fel, hogy drága apósom kopog a kocsim ablakán. Mosolyogva szálltam ki az autóból, és öleltem magamhoz őket.
„Minden rendben drágám? Annyira magad alatt voltál az autóban."
„Persze, csak kicsit elmerültem a gondolataimban. Szofi merre van?"
„Itt vagyok! Eli nézd mit szereztem!" A kislány óriási vigyorral az arcán nyújtott felém egy nagy pakk focis kártyát. „Remélem benne lesz Domi, és akkor nem kell többet vennünk."
„Szofi, miért nem szóltál, hogy szeretnéd gyűjteni a kártyákat? Hoztam volna neked, és akkor nem kéne erre költened a pénzed."
„Te ezt nem értheted! Így sokkal izgibb!" Nevetve fordultam ki a parkolóból, és vettem az irányt haza.
Szofi majd kicsattant az örömtől, hogy végre újra találkozhat a testvérével, így amíg ők tesós napot tartottak, én a szülőkkel sétáltam egyet a városban.
„Szóval drágám, jól megvagytok a fiammal?"
„Vannak jobb, és rosszabb napjaink, de szerintem ez természetes. Nem lehet mindig minden tökéletes."
„Főleg a makacs fiammal!"
„Zsolt!"
„Ugyan Zsani, te is tudod, hogy igaza van. Néha nehéz vele, de így szeretem. Unalmas is lenne az életem, ha nem lenne egy vita sem köztünk."
„Ha te tudnád, ennyi idősen mi hányszor kaptunk össze." A nő nevetve karolt a férjébe, aki hevesen bólogatva adott neki igazat.
„És, ha tudnád mekkora hülyeségeken. Dominik akkor volt kisbaba, és egyikőnk sem tudta, hogy kell bánni egy csecsemővel, így folyton összevesztünk."
„Remélem azért mi ezen nem veszünk majd össze!" Nevetve fordultam meg, amint meghallottam a férfi mély hangját.
„Rólad van szó Dominik, így semmi sem biztos!"
„Gonosz vagy! Anya, szólj rá, hogy ne legyen velem bunkó!"
„Domi nagy vagy már, oldd meg egyedül a problémáidat!" Nagyot nevetve csaptam bele a kislány tenyerébe, aki az anyjukat utánozva küldte el a bátyját melegebb éghajlatra.
A nap fantasztikusan telt, bár azért bennünk volt az izgalom, hogy jól sikerül-e majd a meccs, de próbáltuk kerülni ezt a témát. Egész nap mászkáltunk a városban, lementünk a partra, és ott ültünk be egy étterembe. Jó volt Domit ennyire boldognak látni, és összeszorult a szívem, mikor eszembe jutott, hogy ez csak pár napig fog tartani, hiszen a meccs után Zsolték repülnek vissza Magyarországra. Az bíztatott, hogy egy nagy családi nyaralásra mi is el tudunk utazni velük a válogatott szünet után.

„Minden rendben bébi?"
„Hm? Persze, csak kicsit elmerengtem."
„És min törted ennyire azt a szép kis fejed?" Hihetetlen, hogy még majdnem két év után is zavarba tud hozni a férfi.
„Semmi különös, csak izgulok a meccs miatt. Egyébként neked nem kéne már az öltözőben lenned?"
„Ja, de! Anyáékkal ülsz, vagy lent a kispad mellett?"
„Anyukádékkal. Lucy már teljesen átvette a helyem, úgyhogy már nem fogok veletek lent ülni."
„Fiatalok, nem most kell gyereket csinálni!"
„Kapd be Elliot!" Nevetve adtam egy utolsó csókot Dominik szájára, és löktem rajta egy picit, hogy meginduljon az öltözők felé.
„Na, hogy van?"
„A szokásos. Kifelé mutatja, hogy nincs semmi gáz, de közben meg be van szarva."
„Akkor rendben leszünk. Tudjátok, hogy teher alatt jobban teljesít. Lehet fel kéne hívnom, egy kis bíztatásra."
„Zsolt kérlek ne!" Helyeselve bólogattam anyósom mondatára. „Azzal csak felhúzod, azt meg egyikünk sem szeretné."
„Egyébként nálam van a telefonja, úgyhogy nem is érnéd el."
„Apa, inkább figyeld a pályát, most jönnek ki!" Szofi sejtelmesen felém fordult, és csillogó szemekkel mutogatott az egyik focistára. „Nézd, ott van Jarell! Látod? Milyen cuki már!"
„Ki cuki?"
„Senki apa, senki." A kislány sunyi mosollyal mutatta nekem, hogy egy szót se szóljak az apjának. Ismerem a kiskori rajongást, úgyhogy egy bólintással biztosítottam, hogy tartom a számat.
Az, hogy büszke volt Dominikra, és a csapatra nem elég kifejező. Magamból teljesen kikelve ugrottam apósom nyakába, és üvöltöttem a fülébe. Az egész stadion felrobbant, és mindenki sírva szorongatta egymást. Senki sem gondolta, hogy Arne Slot ennyire hamar a Premier League élére állítja a csapatot. Tudtam, hogy az edző jó, és teljes mértékben megbíztam benne, viszont nem hittem el, hogy ilyen szinten össze tudja rántani a fiúkat. Amint engedélyt kaptunk rá, siettünk le a pályára, hogy gratulálhassunk a fiúknak. Domi mintha megérezte volna, hogy Szofival rohanunk elé, felénk fordult, és egyszerre emelt fel minket, majd pörgött velünk párat. Húga fújjolása ellenére is lehúztam magamhoz a férfit, és hatalmas csókot adtam neki.
„Na jó, még mielőtt lenyelitek egymást, azért nekem is gratulálhatnál!"
„Mindig tudod, hogy kell elrontani a hangulatot." Nevetve hajoltam legjobb barátom felé, és bújtam az ölelésébe.
„Szép gól volt Trent!"
„Köszi! Sajnálom, hogy Millie nem volt itt, jó lett volna, ha látja a gólomat."
„Haver, a csajod éppen otthon van a két napos lányoddal, nézd el neki!"
„Persze tudom, de értitek, na!"
„Majd a buli előtt még haza ugrasz hozzájuk! Biztos nézték a meccset, és ők is hihetetlen büszkék rád!"
„Ti is jöttök?" Egy bólintással jeleztük, hogy a mai nap mi is meglátogatjuk a keresztlányunkat.
„Hihetetlen, hogy ennek a majomnak gyereke lett. Sosem gondoltam, hogy talál egy rendes lányt magának."
„És mégis. Ha már a gyereknél tartunk..." Mosolyogva bújtam ki a férjem öleléséből. Tudtam mi lesz a következő kérdése, így csak kihúztam a táskámból egy kis képet, és odaadtam neki. „Ez most komoly?"
„Látod! Csak ne kiabálj kérlek! Senki nem tudja még, és nem szeretném, ha egy stadionnyi ember most megtudná a kis titkom."
„Annyira szeretlek Ella! Köszönöm!"
Este Szofival Netflix maratont tartottunk, amíg a fiúk a csapattal buliztak. Hívtak engem is, de Dominik szülei a kora reggeli géppel indulnak Olaszországba nyaralni az én szüleimmel, így bevállaltam, hogy vigyázok a kislányra. Ő persze a hír hallatára, hogy a szülei nem lesznek elérhetőek két hétig megörült, és kikönyörögte, hogy addig nálunk maradjon. Örültem, hogy a kislányra kell vigyáznom, hiszen így le tudtam mondani a bulit, és nem kellett eljátszanom, hogy alkoholt iszok. A fiúk azonnal rájöttek volna, hogy valami nem stimmel, hiszen a bulikban mindig egy pohár gin&tonic-al találnak meg. Dominik húga természetesen a sorozat első húsz percében elaludt, így amíg én folytattam az epizódot, alaposan betakargattam a kislányt a kanapén.
„Nagyon jó anyuka leszel." Egy pillanatra megijedtem a férjem hangjától a sötét folyosóról.
„Jesszus Dominik, te tényleg sosem fogsz leszokni arról, hogy a frászt hozd rám!"
„Ne haragudj! Vigyem fel Szofit?" Hálás mosollyal az arcomon bólintottam egyet, majd megvártam amíg a szobájába viszi a testvérét.
„Nem kelt fel közben?" Levakarhatatlan vigyorral az arcán közeledett felém a focistám, és amint leült a kanapéra egy csókkal köszöntött.
„Tudod, lehet túl sokat ittam, de valami olyasmi rémlik, hogy a meccs után közölted velem, hogy gyerekünk lesz."
„Nem ittál túl sokat, tényleg ezt mondtam."
„Mióta tudod?" Dominik automatikusan a hasamra helyezte nagy tenyerét, és úgy simogatott.
„Két hete voltam orvosnál, de már előtte pozitív lett pár teszt."
„Miért nem mondtad el korábban?"
„Mert a bajnokságra kellett fókuszálnod. A baba meg nem megy sehova. Plusz így még nagyobb volt az örömöd."
„Nem vagy normális, ugye tudod?" Nevetve adtam egy apró puszit a szájára, mielőtt elindultam volna a konyhába egy kis vízért, és valami kajáért. „Mennyi idős?"
„Hét hetes. Viszonylag későn kezdtem el gyanakodni, hogy terhes lehetek, mert a stressz miatt amúgy sem voltam valami túl jól már egy ideje. Mondjuk az fura volt, hogy alig ettem, mégsem fogytam egy dekát sem..."
„Na ezt sürgősen felejtsd is el a jövőben! Ezentúl nem hagyhatsz ki egyetlen étkezést sem!"
„Amint látod nem lesz probléma az evéssel, tekintve, hogy hajnali kettő lesz, és éppen enni készülök."
„Oké, oké! A fejemet azért ne szedd le!"
Rég volt ilyen, de a kanapén ülve beszélgettük végig az éjszakát. Meglepő módon, mikor Dominik szüleit kellett kivinnem a reptérre egyáltalán nem éreztem fáradnak magam. Napközben viszont úgy éreztem, hogy állva el tudnék aludni, így szinte vonszoltam magam az állatkertben, miközben a férfi és a húga csillogó szemekkel jártak egyik ketrectől a másikra. Este alig vártam, hogy Szofi elaludjon, és én is végre ágyba kerüljek, így nagyon boldog voltam mikor végre az ágyban fekve vártam, hogy Dominik kijöjjön a fürdőszobából, és csatlakozzon.
„Minden rendben?"
„Persze, csak elgondolkoztam." A férfi kérdő tekintettel húzott magához, és takart be. „Csak eszembe jutott, hogy mennyire hihetetlen szezon van mögöttünk, és mennyi minden történt."
„Hát igen. Durva, hogy mennyire megfordult a világ egy év alatt. Én mondjuk csak örülök, hogy így alakultak a dolgaink."
„Én is. Még mindig alig hiszem el, hogy annyi ideig titokban tudtuk tartani az esküvőt, és még csak sejteni sem sejtette a sajtó."
„Az külön öröm, hogy az öcséd, és a pletykás Trent sem szólta el magát hónapokig." Nevetve támaszkodtam a könyökömre, hogy a focista szemébe nézzek.
„Féltem, hogy másnap már mindenki megtudja, hogy megházasodtunk."
„Most már csak arra kell majd rávennünk, hogy a babát se mondja el senkinek egy ideig. Amúgy mikor mondjuk el a családnak?"
„Szerintem majd a nyaraláson. Akkor úgyis együtt lesz az egész család."
„Rendben bébi." Egy utolsó jóéjt csókot adtam neki, majd hátat fordítottam, és vártam, hogy átkaroljon. Éppen lecsuktam a szemem, amikor a férfi hatalmas nevetésben tört ki.
„Most meg mi olyan vicces?"
„Semmi csak eszembe jutott valami."
„És ezt velem is megosztod, vagy tovább nevetsz a sötétben, rám hozva a szívrohamot?"
„Mondtam én, hogy mindenki Szoboszlai akar menni!" Értetlen arccal fordultam meg a karjaiban, hátha el is mondja, hogy mit akar ezzel.
„És ezt most azért mondod, mert..."
„Csak eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt is kinevettél amikor felhoztam neked ezt. Amikor újra találkoztunk akkor is, és egy éve is azt mondtad, hogy te ugyan nem leszel Szoboszlai!"
„És mégis az lettem."
„És mégis az lettél!"