HTTYD OneShots (Magyar) [BEFEJEZETT]

Part 12

Új Hibbanton beköszöntött a tavasz, és mindenki örömmel fogadta a hírt, hogy az ifjú főnök nő végre állapotos lett. De ez az öröm nem tartott sokáig. Astrid az egyik délután váratlanul összeesett a nagy teremben, és elvetélt. Mindenkit lesújtott a hír, és kezdtek aggódni, hogy talán rosszul választott Hablaty. A főnököt is megviselte a történtek, de Astrid teljesen magába fordult. Az első két nap csak sírt, nem evett, és nem volt hajlandó egy szót sem szólni senkihez. Teljes mértékben magát hibáztatta a gyermekük elvesztéséért, miközben mindenki tudta, hogy az első terhességnél nagy esélye van vetélésre. A picit elbúcsúztatták, de nem állt meg az élet. Az emberek beszéltek Hablaty-al, hogy a veszteség ellenére ugyan úgy szüksége lesz örökösre. Ő ezt tudta, de időt kért, hogy szerelme feldolgozza a traumát és a teste is felépüljön. Ugyan is Gothi végezte a beavatkozást, és több hétre megtiltotta, hogy újra próbálják. Ez már három hónapja történt, és a fiú úgy látta, ideje beszélniük az egészről.

–Kicsim, figyelsz rám egy picit? Beszélnünk kellene valamiről. -foglalt helyet a lánnyal szemben, aki csak kavargatta az ebédjét, de egy falatot nem bírt le nyelni. 

–Tudom, miről akarsz. Hányszor kell még azt hallanom, hogy már három hónapja történt?! Hányszor fogjátok azt mondani, hogy ez természetes volt?! Mindenki azt hiszi, ezt olyan könnyű elfelejteni! Nem, nekem nem olyan egyszerű túl lépnem rajta, és újra kezdeni. Ő volt az első, és én nem vigyáztam rá eléggé. Az én hibám tudom, de ezt nem kell mindennap az eszembe juttatni! -a mondani valója végére már nem sírt, hanem zokogott. Továbbra sem volt teljesen felépülve mentálisan sem, és ezt Hablaty tudta a legjobban. Ezért is állt fel, oda lépett hozzá és kinyújtotta a karjait. Nem kellett várnia, Astrid szorosan ölelte át és úgy sírt még hosszú percekig, mint ez előtt soha. A fiú csak simogatta a hátát, és néha homlokon puszilta. Ez pedig többet ért annál, ha szavakkal nyugtatta volna.

–Egy forró fürdő? Tudom, hogy az ellazít és szereted is. De ha most nem szeretnéd, akkor kérlek egyél valamit. Most sem ettél semmit, és aggódok érted Astrid. Nem akarlak elveszíteni. -suttogta a szavakat, de az utolsó mondatot már nehezen mondta ki. Félt attól, hogy az egész miatt a szerelmét is elveszíti.

–Nem fogsz. Csak maradj velem, és kérlek légy türelmes. Időre van szükségem. Még nem menne újra, sajnálom. -lassan elhúzódott, de a fiú óvatosan a karjaiba vette és a szobájukba vitte fel. Ott lerakta az ágyra, majd ledobva magáról a páncélt mellé feküdt.

–Rád életem végéig képes vagyok várni Astrid. De az, hogy kerülsz engem, és nem érhetek hozzád, felér egy kínzással. Teljes mértékben megértem, hogy időre van szükséged. De azt nem bírom tovább, hogy a heverőn aludjak. Borzasztóan kényelmetlen alvásra!

–Én nem kértem azt, hogy ott aludj. Magadtól kezdtél ott aludni. Az pedig igaz, hogy kerültelek a történtek miatt. De már nem foglak, csak ne erőltess semmit, kérlek. -fölé fordította a fejét és úgy nézett azokba a gyönyörű smaragd zöld szempárba. Hablaty viszont közelebb húzódott, és egy gyengéd puszit nyomott a lány homlokára.

–Eddig sem tettem, ezután sem fogom ezt megígérem. De egy apróságot kérhetek, ha nem utálsz meg érte? -kérdezte a tarkóját vakarva, Astrid viszont kíváncsian bólintott egyet. Már nyoma sem volt annak, hogy nem olyan régen még sírt. Hablaty most ugyan olyan zavarban volt, mint az első csókjuknál. De most bátrabb volt és a lehető leggyengédebben hajolt az ajkaira. Csak épphogy súrolta, már el is húzódott. Arra viszont nem számított, hogy pontosan ezért fog haragudni rá a lány.

–Ez mi volt? Szinte hozzám se értél Hablaty. Elfelejtetted, vagy azt hitted ki fogok akadni, ha megteszed?