Élő Művészet

2. Fapegazus

Még az alvilági nép is ismeri a királyt, aki saját áruló apját meggyilkolva került a trónra. Ő Ambrose Belloni Deur. Apja árulása fiatal felesége halálát és az akkor négy hónapos fiának fejsérülését okozta, melyet mai napig hegként visel magán a herceg.
Ambrose király apja, Kegyetlen Basil néven híresült el. Nem volt elég neki a korona és a hatalom, az összes létező értéket is akarta az országból, azért cserébe pedig szörnyekkel szövetkezett. Az ellenük való harcban pedig Thiago is segített ha jól emlékszem arra a történelmi jegyzetre.

Alig vállig érő enyhén vöröses hajamat felkötöttem, hogy ma cofban hullámosodjon.
Nagy nap ez a mai ugyanis engedélyt kaptam Ambrose király elé járulni.
Mivel Thiago tanítványa és nevelt lánya vagyok, a palotában élők szemében annyit érek mint egy nemes, így ha kérésem van, szinte azonnal fogadnak.
Innen hét óra lenne gyalog a palota, de szerencsére van egy másik ötletem. Mióta megkaptam az engedélyt, egy hét telt el, és igen kockázatos dolgot találtam ki.

Kifaragtam egy pegazust. A szárnyait solymokéról mintáztam minél élethűbben, de így sem biztos, hogy repülni fog mivel fából készült. A 'B" tervem egy lebegtetővarázslat a pegazusra. Semmiképpen sem maradok le a mai találkozóról. Ráadásul mivel a pegazusok már kihalttá lettek nyilvánítva úgy tíz éve, ez egy igen hatásos bemutatása lesz a varázslatomnak.
Csak félek, mivel egy állatot, ráadásul egy kihalt, sosem befogott állatot akarok megülni. De végülis én alkottam és keltettem életre. Az Élő művészet varázslatomat pedig bármikor megszüntethetem.

Az elmúlt egy hét sietségében több helyen is megvágott kezeimmel kitoltam egy guruló falapon a szobrot. Hajnal volt, a nap első sugarai szűrődtek át a mellettem lévő távoli hegyeken. Szememben mint tűz tükröződött vissza a narancs színű fény.
Vettem egy mély levegőt, mely átjárt teljesen. Lazán előretartottam jobb kezem.
Éreztem ujjam végén a bizsergést és az energiát. Előreléptem megérintve ezzel a faragott állat mellkasát
Vörösen fénylő varázslatom körbekerítette a jószág nyakát, hátát, majd szárnyait melyek nemsokkal ezután megmozdultak.
Kinyitotta, majd két nagy csapásuk hatrébb lépésre kénysztetett. Nagy szellőt hoztak létre amely megrázta a hajam és a bő nadrágom.

Nagy kerek szemekkel ámultam a lény fenséges előkelő mozdulatait. Fejét büszkén tartotta és testénél sötétebb színű barna szemeivel méregetett engem.

Kissé megrémített a gondolat, hogy nem tudom mit lép ezután.
" Oké, és most? Elvileg intelligensek, mutatkozzak be neki vagy mi? "
- Ömm...

Amint elkezdtem volna hozzá beszélni teljesen szétnyitotta szárnyait inkább vízszintesen, és előre lépett. Először csak egyet, de mikor látta, hogy hatrálok, egyre többet lépett, ami számomra nem volt túl jó hír, tekintve, hogy egy szakadék szélére szorított és kettőnk közül csak neki vannak szárnyai.
Sűrűbben néztem hátra, nem tudtam melyik oldalamon van a nagyobb veszély.

" Nem akarok tüzet használni ellene. Mostmár él, ráadásul fából van. Atyám ezt jól megcsináltam. "
Észrevettem, hogy mikor lassabban lépek, az állat is.
" Mi lenne ha csak...? "

Hirtelen megálltam, majd lehajtott fejjel lassan fél térdre ereszkedtem.
Ezek nagyon büszke állatok akik csak azokra támadnak akiket veszélyesnek éreznek. Biztos vagyok benne, hogy érzi rajtam, hogy potenciális veszélyforrás vagyok, így azt mutatom meg neki, hogy nem fogom bántani.
Pár feszült másodperc után lehajtotta a fülemhez a fejét. Mintha megszagolt volna, majd kicsit hátrébb ment.
Azt hittem ezzel elhárult a baj, aztán abban a pillanatban...az a kis aljas felrepült.

Utánanéztem az égre.
- A büdös francba... - Reagáltam le a kialakult helyzetet. Ezután felkeltem és a toronyba futottam. Kötelet és egy kisebb szőnyeget hoztam magammal. - Lehet, hogy nem rajta ülve, de akkor is elviszem magammal az uralkodónak!