Élő Művészet

9. Az Obszidiánszoborért II.

" Megpróbálom a harmadik szintet. Az van olyan nehéz mint egy védelmi varázslat. "
Tettem négy teljes köríves mozdulatot csuklóból. A vörös fényű varázslatom szétterjedt a sziklán, végül a hegy egész falán.
- Tárgy manipulációs varázslat... harmadik szinten.

- Most mit csinálsz?    - Kérdezte a herceg zavartan, egy csepp félelemmel a hangjában.

Nem tudtam neki válaszolni.
Olyan erősen koncentráltam amennyire csak lehet. Sziklák tizedeit kell megmozdítanom úgy, hogy az amin állunk a talpunk alatt maradjon. Plusz itt ez a nagyon gyors izé.
Izzadságcseppek jelentek meg a homlokomon, amiből egy-kettő lefolyt az államig.

Hallottam a süvítést egyre hangosabban, majd hirtelen abbamaradt.
" Vihar előtti csend. "

Ekkor hallottam egy apró kattanást, mire az összes szikladarabot amit csak az uralma alá vontam körénk rántottam pajzsként. Még egymáshoz se értek,  mikor valami belerobbant.
A hirtelen erőhatás megzavart, hiába vártam rá. Megszakadt a varázslatom és az összes szikla leesett.
Némely nagy darab arra esett amin mi álltunk. Lassan eltűnt a lábunk alól a talaj.

" Hogy volt az a védelmi varázslat?? "  - Kérdeztem magamtól pánikolva.
Az utolsó pillanatban viszont eszembe jutott.
- Aerbulla! Önvédelmi varázslat, első szint!    - Visítottam hadarva.

Éppenhogy a végére értem a mondatnak, mikor megrepedt majd lehullott az utolsó darab is amin álltunk.
De csak az. Mi egy levegőbuborékban rá voltunk cuppanva a sziklafalra.

- Oké, élünk. Most mi van?    - Kérdezte Alain türelmetlenül.

- A sziklafalon valahol kéne lennie egy bejáratnak.     - Magyaráztam.

Miközben felkoncentráltam, ő meglökött a vállamon erősen.
- Azt akarom tudni, hogy miért jöttünk ide?

Kissé meglepett a hirtelen felindulása, de azért válaszoltam.
- Egy...szoborétt. Egy előre kifaragott obszidiánszoborért.

- Mi? Komolyan ezért kockáztatjuk az életünket? Csak huszonhárom éves vagy, megéri eldobni az életed nagyobb részét azért a varázslért?!

- Igen.     - Válaszoltam egyenesen habozás nélkül, ami kicsit lenyugtatta.

Leült, hogy gondolkozzon.
- Kegyetlen Basil is kereste azt a szobrot,  de nem találták meg soha a bejáratot hozzá. De miért nem faragod ki magad inkább? Tudnék szereztetni hozzá obszidiánt.

- Mert időt akarok spórolni! És mert nem tudom, hogy is néz ki egy ilyen lény.

- Ha meg lesz a szobor, hogy akarod elvinni? A természeti katasztrófád lezuhant és nem hiszem hogy egészben ért földet.

" Igaz... Nem tudok ennyiszer lebegtetővarázslatot alkalmazni. És ha őt nem hozom magammal akkor lehet, hogy meg is haltam volna... "
Lehajtottam a fejem szégyenteljesen.
- Rendben. Forduljunk vissza...

Erre felkelt a földről, majd keresztbe tette a kezeit.
- Én nem ezt mondtam. Azt kérdeztem, hogy akarod elvinni innen a szobrot? Eljöttünk idáig, üres kézzel én biztos nem megyek sehová! Majdnem az életembe került ez a kis kirándulás.

" Nem tudom eldönteni, hogy most bátorítani akar, vagy fél hogy nem leszek kész és magára haragítja az uralkodót. "
- Erről jut eszembe. Ambrose király tud az ön távollétéről?

- Milyen kérdés ez? Nem vagyok már gyerek, oda megyek ahová akarok!

Gyanakodva néztem rá.
- Kiszökött igaz?

- Kiszöktem...

Sóhajtottam, majd körülnéztem. Alattunk úgy harminc méter mélyen voltak a szikla törmelékek, az az izé ami nmegtámadott minket és Szálka.
Meredek volt a sziklafal, de úgy tizenöt méterre már nem lett volna lehetetlen lecsúszni rajta.

- Herceg, tud sziklát mászni?    - Kérdeztem elgondolkodva.

- Öm. Nem. ...Miért?

- Akkor maradjon itt.    - Ekkor nyitottam egy kis rést a buborékon. Épp akkorát, hogy én kiférjek.

- Ácsi! Mit tervezel? Ugye nem azzal a térddel akarsz lemászni oda?    - Mutatott le a szemeivel.

- De. Van jobb ötlete? Ha nem találok lent semmi használhatót, akkor visszajövök, és megkeressük a bejáratot.

- Mégis hogy tervezed megtalálni?

- Használom a haragom.    - Mosolyogtam, amitől láttam, hogy kirázta a hideg a herceget.

" Ha az a valami még él, meg kell tudnia mutatni az utat. Nem véletlenül van ilyen közel a bejárathoz. És nem tűri a betolakodókat sem. Köze kell legyen a szoborhoz. "