Élő Művészet

6. Lehetetlen kérés

Még aznap, az asztalra félig feküdve az életrekeltett balerinámat bámulva depiztem. Közben néha elhúztam a a már klengedett rozsdabarna hajamat az útból.

" Mi van, ha nem sikerül? Vagy ha tényleg kirobbantok egy háborút több ezer ártatlan halálát okozva? Egyáltalán életre tudok majd kelteni egy szörnyet? Főleg ha olyan nagy lesz, mint képzelem. "

Megfogtam gyengéden az élő balerina tartóját, majd visszavettem tőle a varázslatom. Már nem táncolt.
- Egyáltalán hogy vagyok képes ilyen komoly varázslatra, amikor még a közepes szintű varázslatok se mennek...? Azthiszem amíg a borítékra várok, megpróbálok megtanulni egy-két védelmi varázslatot. - Keltem ki a fa székből.

" A tűz nem minden helyzetben hatásos vagy alkalmazható. Bár tudnám gyerekként akkor hogy hoztam létre azt a tűzbúrátagam köré. Valószínűleg csak akkor jön elő, ha életveszélyben vagyok."

Tüzet megtanultam teremteni, de teljesen más, mint amikor irányítom. Mintha uralnám. Mintha...mindig is közöm lett volna a tűzhöz...a lángokhoz...
Megráztam magam, mert hiába fogtam a könyvet, nem koncentráltam rá.
A közepes szintű varázslatok nehezek és sok gyakorlással se tudtam még kettőnél többet megcsinálni, a harmadik szintű varázslatok pedig szinte lehetetlennek tűnnek.

- Teljes értékű varázsló vagyok varázstudás és mester nélkül... - Dőltem hátra fáradtan. -    Mint egy rossz vicc...

Elhunytam a szemem, és hamarosan kopogás ébresztett fel a félálomból.
Sietve keltem fel miközben újabb kopogást hallottam.

Izgatottan nyitottam ajtót, mire Alain herceg arca fogadott.
- Szép délutánt te Impius.    - Meghallva hogy istentelennek nevezett, kifejezéstelen arccal rácsesztem az ajtót, majd bezártam azt. Ekkor kissé pánikszerűen kopogott. -     Várj már! A borítékot hoztam csak! Így kell bánni a trónörökössel?!

Nekidőltem  háttal az ajtónak.
- Üdvözlöm trónörökös herceg, most kérem távozzon! Küldesse vissza mással a borítékot!

- N-Nem lehet...    - Mondta bátortalanul.

A szokatlan hangsúlya megütötte a fülem. Kíváncsivá tett. De valahogy sejtettem, bármit is mond majd, nem lesz rám túl jó hatással.

Kinyitottam az ajtót.
- Miért is nem?

- Mert...kell neked mondanom valamit...

" Te jó ég... Ugye nem...? De tényleg ne! "
Kinyitottam jobban az ajtót.
- Csupa fül vagyok.    - Mondtam bátorságot színlelve.

- Én soha nem akartam ilyet mondani neked, de most muszáj. Én... csak hogy tudd, egyáltalán nem tisztellek! Ellenszenves vagy amióta csak befúrtad magad Thiago-hoz aztán az életünkbe!    - Ekkor megint ráb*sztam az ajtót, de úgy, hogy ezúttal visszhangzott. Erre pánikszerűen csapkodta az ajtóra a tenyereit. -    Vá-Vá-Vá-! ...Sajnálom!

Pár másodperc után lassan kinyitottam résnyire az ajtót, hogy csak az arcom egyik fele látszódjon.
- Hogy mondja?

- Azért jöttem ide, hogy ezt mondjam... Apám nem akarja, hogy bármi miatt aggódj most, mivel az ország sorsa ezzel a te kezedben van... Azt mondta hogy ha nem teszem meg, akkor segítenem kell neked a farikcsálásban és haláláig nem vehetem át a koronát sem... Csakhogy értsd a helyzetet.

- Ez aztán a megkönnyebbülés!   - Lélegeztem fel -   De egyébként ez nem is rossz ötlet.    - Gondolkodtam el.

- Ha?    - Kérdezett vissza ősember módjára a koronaherceg.

- Elfogadom a borítékot és a bocsánatkérést, ha mellé segít holnap hajnaltól amíg kész nem lesz az, amit az uralkodó kért.

- Ajjaj... Szerintem először inkább nézd meg mit kért apám.    - Nyújtotta át a már nyitott borítékot.

- Mi a?! Te kinyitottad?!

- Hidd el, szívességet teszek neked vele. Még most fordulj vissza szerintem.    - Mondta enyhén gúnyos mosollyal.

Kikaptam a kezéből aztán beleolvastam.
" Ez lehetetlenebb mint gondoltam!!! Kért volna inkább egy rohadt nagy szörnyteget!!! "