Élő Művészet

1. Múlt és jelen

Emlékszem mikor rám talált. Mikor megmentett.

Thiago messzeföldön a legjobb és leghíresebb varázsló volt, így nem is csoda, mindenki maga mellé akarta őt akkoriban a háborúba.
A Senitaiakkal két éven át háborúzott az az ország, ahová akkor ideiglenesen húztuk meg magunkat édesanyámmal.
Nem vagyok teljesen ember, ellentétben anyámmal, én túléltem így a háborút.

Valahogy sosem égetett meg a tűz. Akkor pedig mindent vörös lángok borítottak.
Nem tudom hogy, mindössze hat éves voltam, de magam köré vontam őket, azok pedig elégették a felém száguldó nyilakat. S mikor lőfegyverrel akartak próbálkozni, megjelent ő.
Akár egy angyal, talpig fehérben kék belsejű csillagokkal díszített varázslóköpenyében védett meg. Tekintete tele volt gyengédséggel, és természetellenességem nem riasztotta vissza.
Sötét, bár már őszülő nyakáig logó szakálla is megpörkölődött kicsit, miközben közelebb jött lángoló burkomhoz.
Magához vett, mert láttott bennem valamit, de sosem mondta el, hogy mi is volt az.
Végülis teljesen átlagos halandó emberek úgysem tudnak megtanulni varázsolni, így gondolom ez az abnormalitásom volt az amiért így döntött.

Az elkövetkező tizenöt évben pedig ő volt a mesterem, a legjobb barátom, apám helyett apám...a családom.
De sajnos őt is elvesztettem. Sokan azt mondják, hogy meghalt pedig csak eltűnt egy csata közben. Én nem hiszem el, hogy egy ilyen erős varázsló csak úgy meghal, akkor sem, Ha Árnyrém az ellenfele.

Azoknak nem kéne egyáltalán léteznie. Tulajdonképpen csak démonok lopott feketemágiával amivel képesek alakot váltani. A rendes alakjukban még sosem látta őket senki, mert csak az árnyékként mutatkoznak meg a gyávák.

Ennek már három éve, azóta pedig festésbe, rajzba és szoborfaragásba folytattam a bánatom.
Thiago küldetésre indult, azokat pedig sohasem osztotta meg velem, sem azt hogy hol, sem azt, hogy ki vagy mi az ellenfele, csak azt mondta meg mindig, hogy nagyjából mikorra várjam a hazatérését.
Azóta egyedül vagyok a hegyekben a szirtre épült általa elvarázsolt toronyban. Azt mondta, a varázslatok olyanok, mint az alkotásaim. Ha egyszer létrejöttek, alkotójuk halála után is fennmaradnak.

Már rég megkerestem volna Thiago-t, ha tudom, merre indult, de erre is gondolva megtiltotta mindenkinek aki tudja, hogy elmondja nekem. Arról is csak úgy szereztem tudomást, hogy mivel harcolt, mikor a városba mentem eltűnése hírére.
Hallottam a pletykákat, de szerencsére a legtöbben, ahogy én se, ők sem hiszik, hogy meghalt.
Viszont mostanra valami olyat sikerült létrehoznom, amivel felkeltem az uralkodó figyelmét. Létrehoztam... az élő művészetet. Sikerült életrekelteni az egyik faragott táncoló balerina szobromat. Hall és lát is engem, de csak azt teszi, amire ki lett találva, táncol.

Biztos az uralkodónak is van valami, amit szeretne mozogni látni. Akár az elhunyt feleségéről egy kép vagy ilyesmi. És cserébe én pedig kérni fogom Thiago küldetésének a pontos helyét.

Bármi áron meg akarom őt találni!