Leomló falak

6. rész

Ryan

A nap további részét a sebességmániám kielégítésével töltöttem. Imádtam, ahogy hasítottunk a srácokkal. Szerencsére nem csak a munkában tudtunk frankón együttműködni, és melózni, de a hobbijaink is hasonlóak voltak. Tom nem volt olyan bevállalós, mint mi Jasonnal, de sokat fejlődött, amióta lejártunk ide az Adriára.

Amint visszaértünk, Jack, az egyik matrózunk várt minket.

– Mr. Peterson, a szállodával kapcsolatban keresték. Mr. Goldwin kérte, hogy hívja fel, amint tudja. Önt pedig Ms. Kenward kereste, többször is – fordult felém.

– Sarah? – kérdezte Jason meglepődve. – Még mindig nem ráztad le azt a cafkát? – támadt nekem.

– De igen, próbáltam. De mintha a falnak beszélnék. Esküszöm, olyan mint egy pióca.

– Nem védeni akarom, de a szarabb időszakot vele vészelted át – mondta Tom.

– Igen, mert az a hiéna kiszagolta, hogy segítségre szorul, és aljas módon kihasználta a gyengeségét – morgott még mindig Jason.

– Jól van, nyugi, elintézem.

Mindenki ment a dolgára, én pedig igyekeztem kitalálni, mi lenne a hatásos Sarah ellen. Már vagy két hete nem hallottam róla. Nekem egyáltalán nem hiányzott, de ő valamiért a fejébe vette, hogy mellettem van a helye. Amikor utoljára találkoztunk, próbáltam lerázni, de a kis cafka elcsábított. Na, jó, sokat nem kellett melóznia. Gyönyörű nő volt hosszú barna hajjal, csábító barna szemekkel, és olyan hosszú combokkal, hogy az ember könnyen az eszét veszthette tőle. Én azonban nem akartam tőle semmit. Amikor rám akaszkodott, az sem érdekelt volna, ha a világ legrondább boszorkányával kellett volna szexelnem. De most! Most ő a legutolsó, akivel foglalkozni szeretnék, így nem is hívtam vissza.

Majd lenyugszik, remélem, veszi a lapot.

Amikor Tom visszajött, közölte, vége a pihenésnek. Melóznunk kellett, így a következő napokat a szállodánál töltöttük. Tárgyalásról tárgyalásra jártunk, jöttek-mentek a reklámszakemberek, a belsőépítészek, lakberendezők, és nem mellesleg az alkalmazottak válogatása is elkezdődött.

Csütörtökre már azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, azt hittem, szétszakad a fejem. Egy üzleti ebéd után szóltam a srácoknak, hogy kimegyek egy kicsit sétálni, hátha kitisztul az agyam.

Persze, mindenre számítottam, csak arra nem, ami történt. Épp sétáltam ki a bejáraton, amikor megláttam a Kicsikémet. Megtorpantam.

Ilyen nincs! Mekkora volt ennek az esélye? Egy időben, egy helyen.

Ekkor Mario szólt rám.

– Uram? Valami baj van? – kérdezte, miközben lesett körbe, hogy vajon, mi miatt fékeztem le.

– Semmi baj.

El is indultam, nehogy lemaradjak róla. Nagyon izgatott lettem, és csak mosolyogtam, mint egy vadalma. Ha valaki látott, biztos azt gondolta, elgurult a gyógyszerem, de én nagyon örültem, hogy végre megint láthatom őt. Úgy éreztem, muszáj lesz bevetnem a csáberőmet.

Mivel? Meg vagyok húzatva? Az nem az én formám. De ő más!

Láttam, hogy videón beszélgetett valakivel. Úgy helyezkedtem, nehogy idő előtt észrevegyen. Igen, még bámészkodni akartam egy kicsit. Olyan csinos volt, de megint eltakarta nőies alakját egy térdnadrágba meg egy rózsaszínű bő szabású blúzba. Úgy tűnt, nem tudta magáról mennyire csinos.

Amikor észrevettem, hogy a szállodát videózza, közelebb mentem hozzá. Annyira belefeledkezett a beszélgetésbe, hogy megint nekem jött. Hogy el ne essen, erősen átfogtam a derekát.

– Ezt nem hiszem el.

– Jól van? – kérdeztem.

– Igen, köszönöm – mondta. Megint azok a szemek. A színe, most hogy közelről is láttam, talán három szín keveréke. A pupillája körül barna, majd zöld és a széle talán szürke. Miközben őt néztem – és még mindig a derekát fogtam –, ő próbált elköszönni, szerintem az anyukájától.

– Elnézést a szerencsétlenkedésemért – mondta, miután kinyomta. Próbálta lefejteni a kezem a derekáról, de én megfogtam.

– Semmi gond. Remélem, jól van! – mosolyogtam rá. Ez hatott.

Istenem! Zavarba jött!

– Igen, köszönöm. De most már mennem kell. – Próbált ismét elmenekülni.

A-aaa! Még nem végzetünk.

– Biztos? – kérdeztem tőle, mindent bevetve. Nem akartam még elengedni. Olyan jól passzolt a kezembe. Alig mertem elképzelni, milyen lenne alattam. Erre a gondolatra lefagytam.

– Igen. Már várnak rám – vágta rá határozottan, majd elment.

Én meg ott álltam és szó nélkül hagytam, mert a fantáziám rabja lettem.

Micsoda képek!

Felráztam magam, és visszaindultam a szállodába. Megint nem jutottam semmire. Még a nevét se tudtam, nem hogy hol lakik.

– Francba! – léptem be az irodánkba.

– Mi van? – kérdezték egyszerre a srácok.

– Semmi, csak megint összefutottam a Kicsikémmel, és megint nem lettem okosabb.

– Kicsikém? – hahotázott Jason.

– Hagyjál lógva! – morogtam, és inkább újra a munkábamerültem.