Leomló falak

10. rész

Ryan

– Hova akarsz innen menni? – húztam fel a szemöldököm, és villantottam rá egy mosolyt. Ez megint hatott.

Olyan édes, amikor elpirul!

Azonban a szemeiben valami egészen mást láttam. Kétségbeesést? Aggodalmat? Nem tudtam eldönteni, de nem is akartam sok időt hagyni neki, mert megint csak menekülne. Én viszont nem akartam elengedni. Közelebb hajoltam, és megcsókoltam.

Ez minden alkalommal egyre jobb. Ilyen nincs!

Amint az ajkához értem, azonnal megadta magát. Imádtam, ahogy reagált az érintésemre. Kíváncsi lennék, milyen az ágyban.

Jesszus, muszáj visszafognom, különben nem állok jót magamért.

– Indulnunk kellene. Már várnak ránk – mosolyogtam rá.

– Jól van, de én vezetek – jött a gyors válasz, és már mászott is ki az ölemből.

Míg ő a kormány mögé állt, én kényelembe helyeztem magam. Most végre hátulról is megnézhettem, és nem is csalódtam.

Csak ezeket a nadrágokat lecserélhetné, mondjuk olyan csini kis ruhákra, amiben tegnap is volt.

Legalább ez egy rövidnadrág volt, ami megmutatta a gyönyörű lábait.

Ahogy egyre gyorsabban száguldottunk, végig csak őt tudtam nézni. Vonzott benne valami, amit még magamnak sem tudtam megfogalmazni. Egy pillanatra hátrafordult, és a szemembe nézett. Úgy éreztem, ő sem nagyon tud tőlem elszakadni, de mivel ő vezetett, én kérdőn ránéztem, miközben vigyorogtam, mire elkapta a tekintetét.

Kicsikém!

Gyorsan hozzáléptem, átkaroltam a derekát, majd belecsókoltam a nyakába. Összerezzent, és már hallottam is kattogni a fogaskerekeket az agyában.

– Ne aggódj! – suttogtam, mire elakadt a lélegzete.

Igen. Nem volt nehéz kitalálni, min jár az agya. Azt hiszem, nem lesz könnyű dolgom vele.

Lassan megérkeztünk a kikötőbe, így segítettem beállni neki a helyünkre. A tulaj már várt ránk.

– Minden rendben volt? – kérdezte Alíztól.

– Természetesen, minden szuper volt – válaszolt. Belenyúlt a zsebébe, gondolom fizetni akart, de megelőztem.

– Majd én – léptem elé, mert valahogy azt éreztem, hogy ellenkezne. Átnyújtottam egy százeuróst a férfinak.

– Köszönöm uram, máris adok vissza.

– Nem kell, köszönöm. – A tulaj kimeresztette a szemeit, mire egy pici kéz kapaszkodott belém. Alíz felé fordultam.

– Ez minden pénzt megért – simogattam meg az arcát.

– Nagyon köszönöm, uram – találta meg a szavait a tulajdonos.

– Merre laktok? – fogtam meg Alíz kezét.

– A tegnapi bártól nem messze – mondta maga elé.

Megszorítottam apró ujjait, mire a szemembe nézett.

– Akkor menjünk – mosolyogtam rá.

Egy apartmanba kísért fel, ami sem a bártól, sem a mi hajónktól nem volt messze. Amikor beléptünk a lakásba, már mindenki indulásra készen állt.

– Bele se kezdjetek, jó? – mondta Alíz, majd elviharzott a többiek mellett, és magunkra hagyott bennünket. A lányok felé fordultam.

– Igaz, hogy már találkoztunk, de nem volt lehetőségem bemutatkozni. Ryan vagyok.

– Szia, Adri vagyok, ő meg a barátnőnk, Gréta.

– Szia – mondta ő szégyenlősen. Mosolyognom kellett, hogy mennyire egyformák Alízzal.

– Örülök, hogy megismerhetlek.

– Mi is örülünk – szólt a másik lány.

Mindketten nagyon csinosak voltak, bár Adri nekem nagyon feltűnő volt. Inkább Jason típusa.

– Mi lesz a program? – fordultam a srácok felé.

– Strandolni megyünk – morgott Jason.

Amióta Alízról beszéltem neki, folyton így reagált. Nem tudtam, mi baja volt, de nem is nagyon érdekelt. Engem inkább az foglalkoztatott, hogy láthatom a Kicsikémet fürdőruhában. Mire feldolgozhattam volna a képeket a fejemben, meg is jelent, bár megint egy rövidnadrág, és egy póló volt rajta.

– Azért hoztál fürdőruhát is? – húztam magamhoz, és adtam egy puszit az arcára.

– Már felvettem – mosolygott.

A lányok, a kikötőn túli strandot választották. Én is szerettem idejárni, mert a kiépített területeken nem sokan fértek el, így nem kellett másokkal osztoznunk rajta. Elfoglaltuk a helyünket, és már alig vártam, hogy többet lássak az én Kicsikémből. De nem csalódtam, azaz mégis.

Amint levetkőzött, felfedeztem, hogy egy egyberészes fürdőruha van rajta. Ilyet már vagy húsz éve nem láttam nőn. Az volt az érzésem, hogy Alíz nem is tudja, mennyire jól néz ki. Tényleg szégyenlős volt. Picit sajnáltam, de nem akartam bunkó lenni, így nem is szóltam semmit. Már egy jó ideje napoztunk, hülyültünk, amikor megint csak ránéztem az én Kicsikémre. Olyan felszabadult volt, látszott rajta, hogy jól érezte magát. Miközben a többieket nézte, közelebb bújtam hozzá, és átöleltem. Én is nagyon rég éreztem magam ilyen jól. Néztem a srácokat, akik mindig mellettem voltak, és láttam, hogy ők is kikapcsoltak végre egy kicsit. Ránk fért már egy kis relax.

Szerencsére, a következő napokban nem kellett sokat melóznunk, és mivel a többiek is jól szórakoztak, egyre több időt töltöttünk el így hatan. Legtöbbször strandoltunk a szokásos helyen, aztán kajáltunk valahol, és esténként sokat sétáltunk. Nekem mindegy volt a program, csak Alízzal lehessek. Napról napra közelebb éreztem magamhoz, és ő is egyre jobban feloldódott. Egyik este séta közben megkérdeztem a lányokat, meddig tart a nyaralásuk.

– Vasárnap megyünk haza – mondta egykedvűen Alíz.

– Értem – válaszoltam, mintha nem érdekelne, de már járt az agyam, hogy vehetném rá őket a maradásra.

Csütörtökön reggel fel is hívtam Adrit. Tudtam, ha őt meggyőzőm, akkor már sínen vagyok.

– Szia. Ryan vagyok.

– Szia.

– Alíz ott van?

– Nincs. Miért baj van?

– Ja, nem. Csak azt szeretném kérdezni, nincs-e kedvetek maradni még egy hetet?

– Miért nem Alízt kérdezed? – trafált egyből a közepébe.

– Hát – próbáltam valami értelmeset kinyögni.

– Jól van, tudom. Arra gondoltál, hogy majd én meggyőzőm. – Belenevetett a telefonba.

– Igen – vigyorogtam én is. – Azt hiszem, neked könnyebben menne.

– Ebben én nem vagyok biztos – kuncogott. – Figyelj! Megbeszélem Grétával, hogy tud-e maradni, de Alíznak neked kell beadagolnod.

– Rendben – sóhajtottam.

Pár órával később kaptam egy üzenetet, amiben annyi volt: Oké.

Már csak Alízt kellett valahogy meggyőznöm. Aznap séta közben a szállodánk felé vettük az irányt, amitől egy kicsit ideges lettem. Az együtt töltött napok alatt rájöttem, hogy ezek a lányok, nem olyanok, mint akiket mi ismerünk. Nem nagyon hagytak minket fizetni sehol. Jó, ha kétszer tudtuk meghívni őket vacsorára, és mást sem engedtek venni. Nagyon független nők voltak, és Alíz volt talán a legmegfontoltabb. Nem is nagyon költött semmire, és sokszor a lányokra is rászólt.

– Látjátok! Klassz, nem? – ébresztett fel ábrándozásomból Alíz lelkes hangja.

– Nagyon szép – mondta Gréta.