Leomló falak

12. rész

Ryan

– Igen, bébi. Ezt műveled velem – mosolyogtam rá, ő pedig megnyalta az ajkát. Nem hiszem, hogy szándékos volt, de nekem itt volt végem. Előbb lágyan csókoltam meg, de szinte rögtön egymásnak is estünk.

Basszus!

Olyan érzésem volt, mintha húsz éves lennék. Tomboltak a hormonjaim, és nem nagyon tudtam parancsolni a kezemnek. Annyira odaadó volt, és én nem akartam kihagyni a lehetőséget. Még egy ujjamat a puncijába merítettem, miközben a hüvelykujjammal a csiklóját izgattam. Amikor megszorította a farkamat, és gyorsított a tempón, gondoltam, hogy közel vagyunk már.

– Ez az bébi. Gyere velem! – sóhajtottam az utolsó másodpercben a füle mögé. Miután az utolsó hullámok is lecsillapodtak, kihúztam az ujjamat, ő pedig a hasamat kezdte simogatni. Először kicsit kínosnak éreztem, hogy ennyire nem bírtam magammal, de ahogy a gyönyörű szemeibe néztem, minden kétségem elszállt.

– Ne csináld, kérlek – puszilgattam az arcát. – Ha nem hagyod abba, nem fogok bírni magammal.

– Máris? – kérdezte szemtelenül.

Az elmúlt hetek alatt még soha nem láttam ezt a kifejezést az arcán, de máris imádom.

– Most mit mondjak? Ezt hozod ki belőlem – válaszoltam hanyagul. – De szeretnélek körbevezetni, és lassan vissza is kell mennünk a többiekért, mielőtt az őrök lezárják az épületet.

– Rendben – mosolygott rám, ami hamar eltűnt az arcáról.

– Ez mióta van nyitva? – nézett ledöbbenve a liftajtóra.

– Már egy ideje – röhögtem fel. Megfogtam a kezét, és bevezettem a lakosztályba.

Amint átléptünk a küszöbön, megtorpant. Tudtam, hogy le fogja nyűgözni, csak abban nem voltam biztos, hogy nem fog-e fejvesztve elmenekülni.

– Mi a baj Kicsim?

– Semmi... csak... ez a kilátás – suttogta maga elé.

Igen, valóban lenyűgöző látványt nyújtott a kikötő és az öböl, így sötétben is. Igazából ezért is döntöttünk úgy a srácokkal, hogy megtartjuk ezeket a szobákat, na, meg a tetőteret.

– Ugye milyen gyönyörű? Ezért hagytuk ezt meg magunknak. Mármint ezt a szintet. A mellettünk levő két lakosztály a fiúké – pontosítottam riadt arckifejezését látva.

– Mit ne mondjak, nem rossz. De már az előbb is akartam kérdezni, hogy miért nem a legfelső a tied?

– Az is a mienk – mondtam ki félve, és rögtön a keze után nyúltam, hogy megakadályozhassam a menekülését.

– Semmi baj, bébi – karoltam át hátulról.

Nekem ezzel nem volt gondom, de ez alatt a pár nap alatt is világos lett számomra, hogy ő nincs úgy eleresztve, és nem is igazán van attól elragadtatva, hogy mi igen.

– Ne csináld, nincs semmi baj – fordítottam magam felé, és a szokásos figyelemelterelést alkalmaztam. Szenvedélyesen megcsókoltam. Imádtuk csókolni egymást, tényleg úgy viselkedtünk, mint a tinik. De tudtam, hogy ezzel elvonom a figyelmét, és nekem sem volt vele semmi bajom, sőt. Minden nap egyre biztosabb voltam benne, hogy folytatni szeretném vele, csak még a kivitelezésen kellett csiszolnom egy kicsit.

– Gyere! Még nem válaszoltam egy kérdésedre!

Bekísértem a nappaliba, gyors tárlatvezetéssel körbemutattam, mit hol találhat, de most mindenképp a tetőteraszra akartam felvinni. Biztos voltam benne, hogy imádni fogja.