Leomló falak

5. rész

Alíz

Amikor elhagytuk a halpiacot, átsétáltunk a kisutcába, ahol százával sorakoztak a ruha - és cipőüzletek egymás mellett. Megérkeztünk Adri világába. Azt hittem, megúszhatom a tegnapi fenyegetőzését, de tévedtem.

– Ez az! Akkor drágáim, kezdjük el feljavítani Alíz ruhatárát – dörzsölte össze a tenyerét Adri.

A következő két óra olyan volt, mintha valami rémálomba csöppentem volna. Egyik boltból rángattak be a másikba, adták rám sorba a ruhákat, cipőket, fürdőruhákat. Soha nem szerettem sokat vacakolni a ruhaválasztással, meg a vásárlással. Nem éreztem magam nőies nőnek, és nem csak kinézetre. Nem voltam túl magas, még a százhetven centit sem értem el, és hát, nem voltam nádszál karcsú sem, hogy finoman fogalmazzak. Sportolni sem szerettem, bár egyszer két lombik között felhúztam magam és elhatároztam, hogy ha már gyerekem nem lehet, legalább jól nézzek ki, ezért elkezdtem edzőterembe járni, aminek köszönhetően egy picit sikerült lefaragnom a súlyomból, de még így is hagyott némi kívánnivalót maga után. Na, meg a kezelések is megtették hatásukat. Narancsbőrös volt a combom, és a hasam sem volt túl lapos. Szóval soha nem is fektettem energiát arra, hogy csajos legyek. Persze nem volt mindig így. Adri sokat segített az egyetem alatt, de amikor ő is elment, nem volt, aki piszkáljon. Most viszont itt volt, és ki is használta.

Épp a sokadik nadrágból bújtam ki, amikor egy rövid ruhát adott a kezembe.

– Ezt próbáld fel! Nagyon csini.

– Azt már nem! Adri! Nem vagyunk már húsz évesek! Hova vegyem fel ezt? Kinn van a seggem belőle. – Kezdtem elveszteni a türelmemet.

– Csak próbáld fel! Ne zsörtölődj! – Duzzogva vettem fel. Nem is volt olyan rövid és egész tűrhetően állt rajtam, bár ezt nekik soha nem ismertem volna be.

– Hadd lássuk! – hallottam meg Grétát.

– Tessék! – vágtam rá, majd elhúztam a próbafülke függönyét.

– Ez az! – mondták egyszerre. – Ez velünk jön – mondta Gréta.

– Most már te is kezded? – kérdeztem tőle.

– Miért? Rád fér egy kis frissítés – tette hozzá.

Ezzel visszahúztam a függönyt, és megadtam magam a nyomásnak. A pénztárnál vettem észre, hogy nem csak azok voltak a pulton, amiket megpróbáltam.

– Ezek mik? Magadnak is vásároltál?

– Ja, ezek? Igen – válaszolta, de láttam, hogy sunyin néztek egymásra. Akkor azonban nem foglalkoztam vele, túl fáradt voltam.

Már javában elmúlt dél mire végeztünk. A kis utca végén egy gyrososnál megebédeltünk. Nem is vettem észre, hogy mennyire éhes voltam. Miután megebédeltünk, teljesen kipurcanva érkeztünk vissza a lakásba.

– Azt hiszem, én picit ledőlök – szólalt meg Adri.

Mivel mi is elfáradtunk, így a délután egy kis ejtőzéssel telt. Én nem tudtam aludni, ezért elővettem az egyik könyvemet, amit magammal hoztam, és elmerültem a romantika világában.

Hiába, ez sosem változik. Örök romantikus maradok.

Pár fejezet elolvasása után nekiláttam a lasagne-nak. Mivel a csajok is ébredezni kezdtek, zenét is kapcsoltam, és énekelni kezdtem. Nem sokkal később a lányok is csatlakoztak, így egy kisebb buli lett a konyhában. Hosszú idő óta most először éreztem, hogy élek. A barátnőim is észrevették ezt, és sokat sejtetően egymásra kacsintottak.

A következő napokat tényleg pihenéssel töltöttük. Minden nap strandoltunk, este meg nagyot sétáltunk. A lányok is kivirultak és tagadhatatlanul én is jobban éreztem magam. Hófehér bőrömet már megfogta nap, így viszont a szeplőim is utat törtek maguknak.

Nagyszerű!

Csütörtökön a lányok ebéd utáni pihenésüket töltötték, amikor szóltam nekik, hogy én elmegyek sétálni és felhívom a szüleimet, mert eddig csak a megérkezésünk másnapján beszéltünk. Szép meleg nyári napunk volt. Egy térdnadrágot, és egy rózsaszínű bővebb blúzt kaptam magamra, majd felvettem az új papucsomat, amit Adri erőszakolt rám a nagy bevásárlás napján.

Ellenkező irányba indultam, mint amerre eddig szoktunk. Gondoltam, feltérképezem azt a környéket is. Ahogy kiléptem a házból, megcsapott a forró levegő. Imádom a nyarat, egyáltalán nem bántam, hogy végre forró napsütés simogatja a bőrömet. Elmentem a piac mellett, már alig vártam, hogy a hétvégén újra körülnézhessek, és vásárolhassak egy kicsit.

Ahogy tovább haladtam, egy pici kikötőt hagytam el, ahol kisebb csónakokat lehetett bérelni. Innen egy gyönyörű sétányra értem, amelyet mindkét oldalról magas fák határoltak. Baloldalon gyönyörű szállodák, és apartmanházak sorakoztak. Az egyiknek az udvara igazi mediterrán stílusú volt. A kertben egy elszigetelt részen masszázságy helyezkedett el. Eszméletlen volt. Ahogy továbbsétáltam, jobbra néztem és gyönyörű tengeri panoráma tárult a szemem elé. Egy kisebb strandot is találtam, ahol kialakítottak egy napozó részt, és fokozatosan mélyülővé tették a partszakaszt, hogy gyerekekkel is élvezhető legyen a strandolás. Pár perc séta után ritkulni kezdtek a fák, majd el is fogytak, és egy érdekes építményt pillantottam meg. Az építkezés még tartott, de a hatalmas épület hajó formája már teljesen kivehető volt. Lenyűgöző látványt nyújtott a kékesszürke üvegablakokkal tarkított hatalmas épület. Nem is tudtam megszámolni hány emelet magas, de gyönyörű volt. Úgy építették fel a szállodát – mert szerintem az lesz –, hogy az orra a tengerrel párhuzamos volt, így a szobák mindegyikéből lenyűgöző panoráma nyílott. Gondoltam, ezt meg kell mutatnom anyuéknak is, így videóhívást indítottam.

– Szia, kicsim! – szólt bele anyu.

– Helló. Hogy vagytok?

– Jól, na és ti? Milyen a nyaralás?

– Alakul. Nagyon jó az idő.

– És a csajok? Hol hagytad őket?

– Éppen pihennek, én meg addig eljöttem egyet sétálni. Otthon minden rendben?

– Igen, persze. – Anya furán hallgatott.

– Mi a baj anya?

– Semmi. Vagyis azt akarom kérdezni, hogy...

– Anyu!

– Szóval, hogy nem haragszol ránk, amiért Adrit is riasztottuk?

– Hát, nagyon örültem, hogy újra láthatom, csak épp az apropó nem az igazi.

– Ne aggódj! Minden rendbe fog jönni – szólalt meg apám a maga nyugodt hangján.

– Remélem. De ezt nézzétek, milyen csodaszép épületet találtam! – Úgy fordítottam a kamerát, hogy ők is lássák.

– Hűha! Ez nem semmi. Szálloda, nem?

– Szerintem az lesz valamikor. Biztos szép belülről is. – Épp fordítottam volna vissza a telefonomat, amikor beleütköztem valamibe, és majdnem elejtettem a készüléket. Ekkor vettem észre, hogy valaki erősen megfogja a derekam, különben felborultam volna, megint.

Eztnem hiszem el.