behind closed doors // Derek Morgan

S02E08

Miért kellene egy szülőnek mindig borzalmasan szigorúnak lennie a gyerekeivel, amikor sokkal könnyebb a dolga, ha a barátjának tekinti őket?

Friede Birkner

Katherine feszülten, fegyverére kulcsolt kézzel nézte végig, ahogy a körzet összes rendőre arra készül, hogy levadássza Dereket. JJ mindent megpróbált, hogy megértesse a nyomozókkal a férfi nem veszélyes, de Gordinski és társa egy csöppet sem tágított. Morgan szökevény volt, akit minden áron el akartak kapni. Kat továbbra is biztos volt vőlegénye ártatlanságában, s bár tudta távozása csak előre mozdítja az ügy valódi elkövetőjének megtalálását, mellkasát elöntötte az aggodalommal keveredő idegesség. 

-Nekünk kell előbb megtalálnunk. -Hotch kijelentése higgadt volt és megrendíthetetlen. A csapat, mint oly sokszor azelőtt akkor is teljesen egyetértett főnökükkel és egyszerre mozdultak indulásra. Spencer egy másodpercre sem lépett el az ügynöknő oldaláról. Legjobb barátja menyasszonya olyan feszültséget árasztott magából, hogy a fiatal srác attól félt valami meggondolatlanságot fog elkövetni. Katherine valójában gondolt rá, tisztán látta maga előtt, ha szerelmére meghúzzák a ravaszt ő is lőni fog. Most az egyszer képtelen volt objektíven viszonyulni az ügyhöz. Nem tudott tisztán gondolkodni, aggódott, félt és kétségbeesett volt egyszerre. 

Ahogy a rendőrök, a csapat is pontosan tudta hol kell keresniük kollégájukat. Derek épp egykori mentorával beszélt, hangja megemelkedett mégis megremegett. Morgan ritkán sírt, de akkor csokoládébarna szemei könnyekben áztak, mégsem engedte el magát. Minden szörnyű tettéével szembesítette az előtte álló férfit, kezdve azzal amit saját magának kellett elviselni gyerekként. 

Katherine gyomra felfordult. Simán ráfoghatta volna korai terhességére, de valójában az érintette ilyen, amit barátjától hallott. Dereket molesztálták gyerekkorában, amitől olyan keserű fájdalmat érzett mellkasában, hogy utat tört magának reggelije. Olyan gyorsan szaladt ki az épületből szájára tapasztott kezekkel, hogy a mögötte álló Reidet majdnem fellökte. Nem jutott messzire, lábai csak a legközelebbi kukáig vitték, de az éppen elég volt ahhoz, hogy ne hányja össze magát.  Szeme előtt megsárgultak szerelme édesanyja lakásában kitett fotók, s semmi másra nem tudott gondolni, csak hogy a kisfiú mosolya mögött mennyi valódi fájdalom bujdokolt. Kat tisztán emlékezett egy képre, amit egy világoskék keretben őriztek. Morgan szerepelt rajta, mögötte mentorával.

Carl Bufordot letartóztatták. A szemétnek még lett volna képe Morgantől segítséget kérni, de ő abban a pillanatban kifokuszált a férfi magas alkatáról és semmitmondó szavairól, amint annak bilincs kattant a csuklóján. Senki nem szólt semmit, Aaron már korábban rájött mit titkol előle kollegája, de szembesülni a kínzó múlttal mindig nehéz és gyötrelmes. 

-Hol van Katherine? -Derek kétségbeesetten emelte szemeit főnökére. Mindenkit látott a csapatból, ami bár idegesítette sokkal inkább zavarta, hogy egyedül azt az egy szempárt nem látja, amit végig keresett. Hotch még mindig nem szólalt meg, aprót biccentett Spencer felé, aki könnyedén lökte ki a hátsó udvarra vezető ajtót legjobb barátja előtt. 

Rohanva közelítette meg barátnőjét. Gyomra ököl méretűre zsugorodott, szíve azonnal torkába ugrott, ahogy óvatosan a kuka felett görnyedő menyasszonya határa vezette tenyerét. Orrába azonnal beszökött a hányás csípős szaga, de valahogy képtelen volt vele foglalkozni. Sokkal nagyobb szorongással töltötte el az, hogy nem tudta a nő vajon mit gondolhatott róla. Félt reakciójától, elvégre az elmúlt napokban túl sok fekete és sötét titok került napvilágra, s attól tartott ezt nem éli túl a kapcsolatuk. Katherinet azonban kurvára nem érdekelte a férfi priusza, s csak gyerekkori traumája is csak azért bántotta ennyire, mert nem tud ellene tenni semmit. Olyan ideges és feszült volt az elmúlt napokban, hogy puszta kézzel szét tudta volna tépni azt, aki bántotta szerelmét, de mikor megérezte a könnyed érintést lapockái között minden negatív érzés kiszállt belőle. Talán még lábai is megremegtek épp azért vetette magát olyan erővel Derek karjai közé, hogy annak egyet hátrébb is kellett lépnie, hogy megtudja tartani magát. Szorította bőrdzsekije fényes anyagját, könnyei a férfi nyakát áztatták, míg testét olyan szorosan nyomta övéhez, hogy összes porcikájuk szinte egybeolvadtak. 

-Ne haragudj rám... -Halkan duruzsolta fülébe, jobb tenyere fel-le járt barátnője hátán, míg baljával még inkább csak húzta magához. Kat nem tudott megszólalni. Erőszakosan megrázta fejét, jelezve: nem haragszik, de jelenleg ne is várjon több mindent tőle, hiszen a sírástól és hányástól semmi hangja nem maradt. 

Óráknak tűnő perceket álltak egymás ölelésében, időközben az ügynöknőnek sikerült abbahagynia a zokogást, de esze ágában sem volt elengedni a férfit. Attól félt újra eltűnik szemei elől, így mint valami kígyó úgy tekeredett rá barátja jobb karjára. 

Később ugyan ebben a pózban sétáltak vissza a kapitányságra. A férfinek semmi kedve nem volt bemenni az őrsre, tulajdonképpen Katherinnek sem volt sok, ugyanakkor szerettek volna elköszönni csapatuk tagjaitól, illetve a nő pár cucca is ott maradt a nagy rohanásban. Egyel nyugodtabban léptek be az épületbe, mégis minden szem rájuk szegeződött. Tudták Derek ártatlan, viszont az oldalán haladó, kisírt szemű nő meglepte őket. Kat magasról tett arra, hogy hogyan néz ki. Fáradt volt és kimerült, sajgott a feje és üres gyomra is fura hangokat adott. Tekintete azonban egyből kikerekedett, mikor meglátta az egyik nyomozó mellett haladó alacsony, de mégis hevesen magyarázó fiatal lányt. Hosszú fekete haját lófarokba kötötte, farmert és hozzá illő vékony dzsekit viselt, miközben az értetlen arcú rendőrnek magyarázott. 

-Nem érdekel -Szakította félbe a férfit. Hirtelen kissé tiszteletlen, ugyanakkor temperamentumát biztosan anyjától örökölte. -Hol az apám? -Morgan szemei elkerekedtek, ugyanakkor mellkasát melegség öntötte el az apa szó hallatán. A nap folyamán előszőr őszinte mosoly kúszott ajkaira, ahogy ölelésre nyitotta karjait a felé igyekvő Dorothy előtt. Katherine továbbra is elképedve figyelte kislányát, nem értette mégis hogy a fenébe került oda, viszont kétségkívül örült annak, hogy látja. 

-Apa? -Gordinski hangja értetlenül csendült fel a terem másik végében. Aaron halványan elmosolyodott, miközben kissé önelégülten megpaskolta a nyomozó vállát. Derek már nem az a hülyegyerek, akit régen annyiszor beültetett a járőrautója hátuljába. Felnőtt férfi, akinek családja van, s nem mellesleg egy FBI ügynök, aki rendkívül jól végzi munkáját. 

-Te mégis hogy kerülsz ide? -Kat hitetlenül rázta meg fekete hajkoronáját, miközben közelebb lépett ölelkező családjához. Vőlegénye automatikusan felé nyújtotta jobbját azzal helyet csinálva maga mellett. Derekánál fogva húzta közelebb magához menyasszonyát, aki gondolkodás nélkül emelte egyik kezét a férfi hátára, míg másikkal kislánya arcából tűrt el egy kósza tincset. 

-Rose elmondta mi történt.

-Hát persze. -Az ügynöknő nevetve ingatta meg kobakját, miközben óvatosan szerelmére emelte tekintetét. Dorothy keresztanyánál töltötte volna az időt, míg szülei meglátogatják a férfi családját szülővárosában, de mikor Kat elküldte azt a bizonyos tájékoztató sms-t, kétség sem fért hozzá, hogy Thy utánuk fog repülni. Rose meg sem próbálta lebeszélni, sőt ő maga volt aki feltette a gépre, s még egy CIA-és barátját is megkérte, hogy vigye el a lányt a rendőrkapitányságra. 

-Örülök, hogy itt vagy prücsök. -Derek vigyorogva borzolta össze neveltlánya haját. Dorothy nevetve tolta el a férfi kezét, ugyanakkor ölelését nem szakította meg. Mosolyogva emelte fel tekintetét nevelőapjára mielőtt megszólalt volna. 

-Hé Derek! Szeretlek, remélem tudod.