Szemtől szemben

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

DEVIN

Gumi csikorgás. Csattanás. Sikolyok. Üvegszilánkok. Vér.

– Bassza meg! – Hallatszott egy mély, elfojtott felszólalás mellőlem, mire reflexből a gázba tapostam.

Azonnal a hangzavar felé kaptam a fejemet. A pupillám kitágult, az ereimben megfagyott a vér. Csak egy másodperc töredéke volt, míg láttam a káoszt, de egyből tudtam, hogy mi történt. Valami rossz. Valami kurvára rossz.

– Úr isten, hívjatok mentőt! – Kiáltozták a tömegből, mire kipattantam a kocsiból és a tömeg felé iramodtam.

Nem törődve semmivel és senkivel, rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Félrelöktem mindenkit, aki az utamba került.

Austin. Verseny. Baleset. Vér. Kurva sok vér.

A gondolatok fénysebességgel cikáztak a fejemben és őrültként rohantam a legjobb barátom autója felé. Mikor odaértem láttam, hogy a Shelby a feje tetején áll és az összes ablaka kitört. Páran feszegetni próbálták az ajtót, hogy kiszedjék őt, de hiába. Beragadt.

– Húzz a faszba! – ordítottam rá valakire, aki éppen az utamban állt, majd arrébb löktem.

Az olaj és az égett gumi szaga betöltötte a levegőt, a lábam alatt ropogtak az apró üvegszilánkok, ahogy a kocsi felé rohantam. A tömeg lélegzetvisszafojtva várta, hogy mi fog történni, majd egyszer csak villódzó fényekre és szirénákra lettünk figyelmesek. Rendőrök. Talán mentő.

– Tipli van srácok, húzzunk el innen! – Szólalt fel valaki, mire versenyzők és nézők egyaránt rohanni kezdtek.

Trevor megragadta a vállam, de hiába. Nem tudott megmozdítani.

– Gyere már, McCarthy, itt vannak a zsaruk! – mondta ingerülten, de meg sem hallottam.

Austin Shelby-je mellett térdeltem és teljesen elborult az agyam. Megszűnt a külvilág, csak próbáltam kifeszíteni azt a rohadt ajtót.

– Gyere már, bassza meg! Lesittelnek mindenkit, akit itt találnak – szólongatott ismét, de mind hiába. Meg sem hallottam.

– Austin! – üvöltöttem keservesen, mikor láttam, hogy eszméletlenül fekszik a felfordult kocsiban. Elernyedt testét csak az öv tartotta, lógott a levegőben. A homlokáról csöpögött a vér, a fémes szag egyből bekúszott az orrnyergembe. Minden erőmmel azon voltam, hogy kiszedjem őt onnan, de nem tudtam.

– A kurva életbe, McCarthy! – hallottam Trevor hangját, majd egy erős szorítást éreztem a karomon.

– Engedj el, baszki!

– Gyere már! Hagyd ott, mennünk kell!

– Kurvára nem fogom itt hagyni, hiszen vérzik! Megsérült, faszfej, nem fogod fel?! – ordítottam magamból kikelve, de Trevor nem engedett.

Jobb kezével összeszorította az állkapcsomat, majd közelebb húzott magához.

– Itt. Vannak. A. Zsaruk. Melyik részét nem érted? Hogy fogod elmagyarázni nekik, hogy egy illegális versenyen vettél részt? Kurvára sittre vágnak, ember! Húzzunk el innen! – sziszegte összeszorított ajkakkal.

– A kurva életbe! – kiáltottam, majd azzal a lendülettel fel is ültem az ágyamban.

Verejtéktől úszott a testem, a mellkasom szaporán emelkedett, majd süllyedt alá. Egy újabb rémálom. Már rohadtul elegem volt, hogy egyetlen estét sem tudok végig aludni anélkül, hogy ne rémlenének fel a tavaly történtek emlékei. Kínoztak. Hamar beláttam, hogy esélyem sincs, hogy kipihenjem magam. Mikor végre sikerült normalizálni a lélegzetvételeimet rápillantottam a penészes falon lógó órára. Fél nyolc. Közel sem volt még késő, a nap éppen, hogy csak lemenőben volt, így elhatároztam, hogy elmegyek valamerre. Felhúztam egy szürke melegítőnadrágot és egy fehér pólót, belebújtam az ágy lábánál heverő cipőmbe, majd elindultam az ajtó felé. A kulcsos szekrénynél – nevezzük így, hogy jobban hangozzon – felvettem a cigimet, egy kis zacskót és a gyújtómat. A telefonommal együtt zsebre raktam őket és elindultam. Fogalmam sem volt, hogy merre menjek, hiszen alig ismertem a környéket, de nem bírtam tovább abban a lakásban. Úgy éreztem, hogy megfulladok. Nem csak a dohos szag miatt, hanem a fojtogató emlékek és rémálmok miatt is. Senki nem tudott róluk. Mégis kinek mondtam volna el? Az apámnak? Már a gondolattól is hangosan felhorkantottam. Valószínűleg azt mondta volna, hogy egy hisztis kislányra emlékeztetem. Vagy az anyámnak? Aki tuti, hogy elrángatott volna valami agyturkászhoz, ahol beszélnem kellett volna arról, ami történt. Ez pedig nem volt opció. Leegyszerűsítve: nem volt kinek elmondanom. Ehelyett magamban tartottam és próbáltam felejteni. Már amennyire egy ilyet el lehet felejteni.