DEVIN
Futólépésben haladtam át az úton, mert szokásomhoz híven ismét késésben voltam. Nem mintha ez érdekelt volna. Amúgy is, azt szokták mondani, hogy a jó dolgokra várni kell. Én pedig kifejezetten jó vagyok. Amint beléptem az ajtón egyből a lift felé vettem az irányt. Megnyomtam a kopott gombot, amin egy négyes állt és vártam, míg a felvonó felér. Kiszálltam, az orromat egyből megcsapta a dohos szag, ami egy kis porral keveredett. Undorítóak ezek a silvercresti lakások. Megálltam a barna tölgyajtó előtt, majd kifújtam a levegőt. A vihar óta nem láttam őt. Nagyot nyeltem, éreztem, hogy a gyomromban egy furcsa érzés kavarog. Valami ismeretlen. És ez nem tetszett. Nagyon nem. Felemeltem a kezemet, hogy kopogjak, de az ajtó kinyílt és korántsem az állt előttem, akire számítottam. Egy magas alak tornyosult felém, amitől az idegesség egyből dühbe csapott át. Luke. A szemeim villámokat szórtak, ha nem oda igyekeztem volna, ahova, biztosan leütöttem volna ezt a gyereket. De kontrollálnom kellett magamat. Luke egy mosolyt erőltetett magára, ami inkább tűnt vicsorgásnak, de nem foglalkoztam vele. Kikerültem és bementem a lakásba.
– Köcsög. – Hallottam a hátam mögött a szitkozódását, mire azonnal megfordultam és ott termettem az arcában.
– Ha még egyszer így hívsz, olyat teszek, amit meg fogok bánni! – figyelmeztettem merev testtartással, de ő csak hunyorgott.
– Mire gondolsz, haver? Arra, mint amit a kis Austinnal is tettél tavaly? – kérdezett vissza nyájasan. A név hallatán elkattant az agyam és a falnak nyomtam.
Az alkaromat szorosan a nyakának szorítottam, hogy ne tudjon mozogni és elégedetten néztem, ahogy a feje elkezd hasonlítani egy paradicsomra.
– Fogd be a pofád, Luke! – sziszegtem összeszorított fogakkal és oldalra néztem, nehogy a lányok meghallják a privát beszélgetést. Már csak az hiányzott volna.
– Tudom, hogy mit tettél, McCarthy. Csak az én jóindulatomtól függ a jövőd, felfogtad? Úgyhogy most vedd le rólam a retkes kezed! – morogta szakadozottan.
A kezemtől nem kapott elég levegőt, így egy-egy szónál elcsuklott a hangja, de nem tántorított el attól, hogy még inkább a falnak szegezzem. Az orrlyukam kitágult, a szemem elsötétedett, éreztem, hogy az összes önmegtartóztatásomra szükségem van, különben itt helyben fojtottam volna meg.
– Jelen esetben az én jóindulatomtól függ az, hogy megdöglesz-e, vagy sem, szóval a helyedben nem fenyegetőznék. Nem tudsz te semmit, úgyhogy ne pattogj itt nekem! – válaszoltam, majd végszó gyanánt még egy kicsit hozzányomtam a falhoz, hogy érezze a törődést.
Luke köhögni kezdett, de mielőtt túl messzire mentem volna, elengedtem. Mélyen a szemébe néztem, de ő csak vészjóslóan mosolygott. Kibaszott pszichopata. Nagyot nyeltem, majd elindultam a nappali felé. Tudtam, hogy nem kellene ide jönnöm, de April erősködött. Rohadt akaratos a kiscsaj, az egyszer biztos.
– Á, Devin! De jó, hogy itt vagy! – örvendezett a szóban forgó lány, amint meglátott.
Oliviával a zöld kanapén ültek és beszélgettek. Vills a lábait féloldalasan felhúzta, a kezét pedig a kartámaszon pihentette. Ma is ott díszelgett a hajában egy selyem szalag, mint mindig. A bőre olyan sima volt, mint az üveg, zöld szemei ragyogtak, de az arcára kiült a kényelmetlenség érzete, amint betettem a lábam a helyiségbe.
– Sziasztok – köszöntöttem őket egy féloldalas mosollyal, de le sem tudtam venni a szememet róla. Ő csak bólintott, míg April felpattant és felém iramodott.
– Szóval! Kávét? – vigyorgott.
– Nem, köszi. Otthon már ittam – hazudtam.
Nincs az az isten, hogy még egyszer akár csak egy kortyot is igyak abból a borzalomból. Elég volt egyszer.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Szemtől szemben
RomanceGoromba. Arrogáns. Öntelt. Devin McCarthy akarata ellenére kezdte meg az új tanévet egy ismeretlen városban. Nem akart elköltözni, de egy félresikerült autóverseny után a szülei erre kényszerítették. A legkevésbé sem szeretne ismerkedni, pláne nem s...