TIZENHATODIK FEJEZET

2.1K 145 8
                                    

DEVIN

Futólépésben haladtam át az úton, mert szokásomhoz híven ismét késésben voltam. Nem mintha ez érdekelt volna. Amúgy is, azt szokták mondani, hogy a jó dolgokra várni kell. Én pedig kifejezetten jó vagyok. Amint beléptem az ajtón egyből a lift felé vettem az irányt. Megnyomtam a kopott gombot, amin egy négyes állt és vártam, míg a felvonó felér. Kiszálltam, az orromat egyből megcsapta a dohos szag, ami egy kis porral keveredett. Undorítóak ezek a silvercresti lakások. Megálltam a barna tölgyajtó előtt, majd kifújtam a levegőt. A vihar óta nem láttam őt. Nagyot nyeltem, éreztem, hogy a gyomromban egy furcsa érzés kavarog. Valami ismeretlen. És ez nem tetszett. Nagyon nem. Felemeltem a kezemet, hogy kopogjak, de az ajtó kinyílt és korántsem az állt előttem, akire számítottam. Egy magas alak tornyosult felém, amitől az idegesség egyből dühbe csapott át. Luke. A szemeim villámokat szórtak, ha nem oda igyekeztem volna, ahova, biztosan leütöttem volna ezt a gyereket. De kontrollálnom kellett magamat. Luke egy mosolyt erőltetett magára, ami inkább tűnt vicsorgásnak, de nem foglalkoztam vele. Kikerültem és bementem a lakásba.

– Köcsög. – Hallottam a hátam mögött a szitkozódását, mire azonnal megfordultam és ott termettem az arcában.

– Ha még egyszer így hívsz, olyat teszek, amit meg fogok bánni! – figyelmeztettem merev testtartással, de ő csak hunyorgott.

– Mire gondolsz, haver? Arra, mint amit a kis Austinnal is tettél tavaly? – kérdezett vissza nyájasan. A név hallatán elkattant az agyam és a falnak nyomtam.

Az alkaromat szorosan a nyakának szorítottam, hogy ne tudjon mozogni és elégedetten néztem, ahogy a feje elkezd hasonlítani egy paradicsomra.

– Fogd be a pofád, Luke! – sziszegtem összeszorított fogakkal és oldalra néztem, nehogy a lányok meghallják a privát beszélgetést. Már csak az hiányzott volna.

– Tudom, hogy mit tettél, McCarthy. Csak az én jóindulatomtól függ a jövőd, felfogtad? Úgyhogy most vedd le rólam a retkes kezed! – morogta szakadozottan.

A kezemtől nem kapott elég levegőt, így egy-egy szónál elcsuklott a hangja, de nem tántorított el attól, hogy még inkább a falnak szegezzem. Az orrlyukam kitágult, a szemem elsötétedett, éreztem, hogy az összes önmegtartóztatásomra szükségem van, különben itt helyben fojtottam volna meg.

– Jelen esetben az én jóindulatomtól függ az, hogy megdöglesz-e, vagy sem, szóval a helyedben nem fenyegetőznék. Nem tudsz te semmit, úgyhogy ne pattogj itt nekem! – válaszoltam, majd végszó gyanánt még egy kicsit hozzányomtam a falhoz, hogy érezze a törődést.

Luke köhögni kezdett, de mielőtt túl messzire mentem volna, elengedtem. Mélyen a szemébe néztem, de ő csak vészjóslóan mosolygott. Kibaszott pszichopata. Nagyot nyeltem, majd elindultam a nappali felé. Tudtam, hogy nem kellene ide jönnöm, de April erősködött. Rohadt akaratos a kiscsaj, az egyszer biztos.

– Á, Devin! De jó, hogy itt vagy! – örvendezett a szóban forgó lány, amint meglátott.

Oliviával a zöld kanapén ültek és beszélgettek. Vills a lábait féloldalasan felhúzta, a kezét pedig a kartámaszon pihentette. Ma is ott díszelgett a hajában egy selyem szalag, mint mindig. A bőre olyan sima volt, mint az üveg, zöld szemei ragyogtak, de az arcára kiült a kényelmetlenség érzete, amint betettem a lábam a helyiségbe.

– Sziasztok – köszöntöttem őket egy féloldalas mosollyal, de le sem tudtam venni a szememet róla. Ő csak bólintott, míg April felpattant és felém iramodott.

– Szóval! Kávét? – vigyorgott.

– Nem, köszi. Otthon már ittam – hazudtam.

Nincs az az isten, hogy még egyszer akár csak egy kortyot is igyak abból a borzalomból. Elég volt egyszer.

Szemtől szembenOnde histórias criam vida. Descubra agora