A titkos vendég | Jude Bellingham ff. |

4.

Ahogy haza értem, idegesen csaptam be magam mögött az ajtót. Mit csináltam már megint? Teljesen megbolondultam. Nem volt időm okolni magam az elhamarkodott döntésem miatt, hiszen Jude Bellingham bármelyik pillanatban megérkezhet.
Szerencsére elhoztam a munkámhoz létfontosságú eszközöket. Valamint annyiban segítették elő a másodállásomat, hogy a vendég szoba szekrényében találtam egy masszázságyat.
Amint kicipeltem a cuccokat a nappaliba, csengettek

-Nyitom! - futottam az ajtóhoz
-Szia! - köszönt egy halvány mosoly kíséretében. Olyan, mintha zavarban lenne -Ezek szerint jó voltam, hogy áthívtál - mosolygott kacéran, miután bejött a lakásba
-Most pont nem azért vagy itt, mert jó voltál. Sérülés miatt jöttél, tudod - mondtam gúnyosan és a lábára mutattam
-Tetszik, hogy nem élsz vissza a helyzeteddel, és nem adod magad oda az első szavaim után. - mosolygott
-Nem minden lány ugyanolyan. - próbáltam lezárni a témát, és elindultam a nappali felé
-Szép lakás! - nézett körbe
-Tényleg az! - mosolyogtam - Hol fáj? - tértem a lényegre
- Leginkább a térdhajlatom és a combom - vágta rá a focista
-Na feküdj oda, hagy nézzem meg! - mutattam a masszázságy felé.
-Igenis kisasszony! - vágta magát vigyázba, majd teljesítette a kérésemet, miután mindketten nevettünk a reakcióján.
Elkezdtem először a combhajlítóján kitapogatni a fájó pontot, ami nem volt nehéz, mert egy kis nyomás után is már felszisszent.
Hihetetlen milyen sima a bőre, és úristen, eddig fel sem tűnt, hogy ennyire izmos a lába.
Lassan áttértem a térdhajlatára, minél kevesebb fájdalmat okozva kitapintottam a szalagokat, viszont, amit tapasztaltam az nem volt olyan jó, mint a tudat, hogy éppen Jude Bellinghamet tapperálom. Miről beszélek már megint?
-A combod tényleg csak meghúzódott - kezdtem ecsetelni a tapasztalataimat, de közbe vágott
-Mondtam én, hogy semmi komoly. - mondta büszkén
-Ha végig hallgattál volna, akkor megspóroltad volna az előző mondatodat. - gúnyolódtam
-Miért? Még mi a baj? - nézett rám, de a tekintetén felismerhető volt az aggodalom
-Szerencséd van, mert szakadás nincsen, de a keresztszalagod enyhén, de megsérült, megnyúlt egy kicsit. - avattam be a fő problémába
-És most mi lesz? - kérdezte
- Vagy elmész Joséhoz, vagy vállalod, hogy titokban jársz hozzám naponta, amíg helyre nem jössz teljesen - ajánlottam fel a két lehetőséget
-De alapból játszhatok így is? - kérdezett tovább
-Fájdalmaid még lesznek, ezért kell valamelyikünkhöz járnod, de egyébként játszhatsz, de csak okosan - válaszoltam
-Túl nagy az egom ahhoz, hogy bevalljam, hogy első nap lesérültem, valamint ha Josét kész tények elé állítom, akkor búcsút inthetnél a munkásnak és annak, hogy valaha főállásban csináld azt a csapat, mint most velem. Szóval kisasszony, kénytelen leszel egy darabig még elviselni! - kacsintott
Igaza van, ha elmenne Joséhoz, akkor kiderülne, hogy én is kezeltem előtte.
-Van más választásom? - nevettem - Most viszont feküdj vissza, mert még nem végeztünk!

A focista combját bekentem sportkrémmel, ami gyulladáscsökkentő és izomlazító.
Előszőr apró, szakszerű mozdulatokkal elkezdtem masszírozni a meghúzódott izom területét. Pár perc után érezhető volt, hogy enyhült a gyulladás.

-És kész is! - mondtam elégedetten, miután negyedórán át húgom nagy kedvencét masszíroztam
-Köszönöm, egy Isten vagy! - mondta megkönnyebbülten
-Tudom. - nevettem, majd ő is csatlakozott - Holnapra mindent beszerzek, ami kell a rehabilitációdhoz, hogy el tudjuk kezdeni. Csomó cuccom még Angliában van, szóval ideje beszereznem ide is. - magyarázkodtam
-Angliában merre felé laksz? - érdeklődött
-Birmingham - feleltem
-Hova jártál általános suliba? - faggatott tovább
-Hagley Primary School Stourbridgeben, miért? - néztem rá meglepődve
-Tudtam, hogy valahonnan ismerlek. Egy évvel vagy nálam fiatalabb, ugye? - mosolygott boldogan
-Igen, de légyszi avass be, mert nem értem, mit akarsz ezzel mondani. - türelmetlenkedtem
-Egy suliba jártunk. Egy évfolyammal feletted jártam. Emlékszem rád, mert minden iskolai ünnepségen szerepeltél, és mindig kiemeltek a tanulmányi eredményeid miatt. - mondta izgatottan
-Hát ez tényleg én lennék. - jöttem újra zavarba - Viszont a helyzet az, hogy én nem igazán emlékszem rád - vallottam be
-Azt nem csodálom, szinte senki sem vett észre, csak ha valami rosszat csináltam - nevetett, és én is elmosolyodtam. - Nem megyünk el sétálni az egyik közeli parkhoz? - tette az egyik kezét az én kezemre, amivel a masszázságyra támaszkodtam. Ahogy közben mélyen a szemembe nézett, ha akartam sem tudtam volna ellenállni.
-De, persze, mehetünk! - mosolyogtam

A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Jude Bellinghammel fogok egy madridi parkban sétálgatni.
Már kezdett beesteledni és az idő is egy kicsit lehűlt, jobban, mint nyáron itt Madridban szokott. Még mindig a fehér rövidnadrágomban és a piros toppomban voltam, ami hát nem éppen   segített, hogy ne fázzak.
Sétálás közben a focista véletlen hozzáért a kezemhez.

-Fázol? Jéghideg a kezed! - váltott témát. Az arcán az aggodalom látszódott, ami azért meglepett. Miért aggódna miatta? Egy teljes átlagos lány vagyok, ő pedig ahj, kezdem azt érezni, hogy Tracy nem beszélt olyan nagy hülyeségeket.
-Csak egy kicsit. - hajtott le a fejem és a földet kémleltem
-Gyere fel! Ott lakok - mutatott egy a parktól 2 házra lévő lakásra - Adok pulcsit, és nem fogadok el ellenkezést! - mosolygott
-Oké, köszi! - sóhajtottam, tudtam, hogy nem járnék sikerrel, ha elkezdeném győzködni, hogy nem szükséges. Nem szeretném, hogy Jude bármit észrevegyen abból, ami jelenleg bennem van, kezdem megkedvelni... Vagyis nem tudom, nem szeretnék így érezni. Jelenleg fontosabb az, hogy az álmaimat megvalósítsam, és ne titokban csináljam.

A lakása hasonló, mint az enyém, sőt szinte ugyanaz, a bútorok különböznek csak. Nála nem csak konyhában, hanem mindenhol fekete és a fehér dominál.

-Ezt vedd fel! - nyújtott felém egy adidas pulcsit
-Köszi! - mosolyogtam, majd felvettem, ahogy kérte. Olyan jó illata van!

A nappaliban beszélgettünk, amikor meghallottuk, hogy dörög az ég. A hatalmas ablakon kinézve láttuk, hogy eléggé esik és villámlik is.
-Szerintem jobban járunk, ha egy ideig senki sem megy sehova. - kacsintott
-Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy szeretnéd, hogy még maradjak? - kuncogtam
-Igen! - vont vállat
-Jól van, maradok! - mentem bele - De csak, mert nincs kedvem elázni. - nevettem
-Tudom, hogy élvezed, hogy velem lehetsz! - ült hozzám közelebb a kanapén, átkarolt, és olyan közel hajolt, hogy a száját pár centi választotta csak el az enyémtől.
Mielőtt bármit válaszolhattam volna, megcsörrent a telefonom, anya az.
-Ne haragudj, ezt fel kell vennem! - hajoltam el, majd kisétáltam konyhába

-Kincsem, nem tudod, hogy végül hova raktam azt a rózsaszín kötött pulcsit, amit a nagy pakoláskor raktam el? - kérdezte köszönés nélkül
-Tényleg ezért hívtál fel? - kérdeztem döbbenten- Mi van ha éppen dolgozok?
-Mia, fél 10 van, remélem ilyenkor már nem kell dolgoznod! - nevetett
-Hogy mennyi az idő? - kérdeztem még jobban ledöbbenve - Amúgy nem tudom hol van a pulcsid, viszont én most elköszönök. Szia anya!
-Szia kincsem, majd beszélünk! - bontottuk meg a vonalat

Fél tíz van én pedig még mindig Jude Bellingham lakásán vagyok. Jó kis első nap!

-Egyre nagyobb a vihar, nem szeretném, hogy így menj haza. A kocsim meg nincs itt. - jelentette ki, amikor visszaültem mellé
-Majd keresek a taxit - vontam vállat
-Sok sikert! Előbb érnél haza nyugdíjas tempóban is, minthogy itt találj egy szabad taxit, főleg ilyen időben! - nevetett. Nagyot sóhajtottam, be kell látnom, hogy igaza van. - Maradj itt éjszakára! - ajánlotta fel -És most sem fogadok el ellenkezést! - mosolygott
-De nem akarok zavarni! - kezdtem bámulni a padlót
-Egyedül lakok itt, engem nem zavarsz, mást meg nem tudsz. - nevetett

Végül beleegyeztem. Jude Bellinghamnél alszok.
Jude adott törölközőt és ruhákat. Elmentem fürödni, utána elköszöntem a focistától és bementem a szobába. Picit elővettem még telefonomat, de elég hamar bealudtam.