FIREHEART - lángoló szív

Power of Fire - A tűz ereje

                                                                                       - Rhaegar-

Hiába küldött el Vektal egy csapattal vadászni, a gondolataim csakis a furcsa nevű lány körül forogtak. Misery... Rendre megérintettem a sebem a karomon, amit a lány okozott. Ő más. Más mint a többi embernő. Bár azt is mondta, hogy ő nem az. Valami furcsa szót használt, amit nem ismerek. De az elég nyilvánvaló volt, hogy nem akar engem. Sem khuit. Engem elutasíthat, de az életet nem. És khui nélkül meg fog betegedni, bármilyen erős is legyen a benne rejlő valamije. 

A vadászat alatt csak rajta járt az eszem, és a lehető legnagyobb vadakat akartam elejteni a társamnak, hogy életerős maradjon. Mikor visszatértünk a társaimmal, és leadni készültünk a tetemeket, hogy lenyúzzák a bőrüket, megpillantottam. A barlangja melletti falnál állt, és csendben figyelt. Büszkén húztam ki magam, és álltam a tekintetét. Lássa csak hogy én ejtettem a legnagyobb vadat, csak neki. 

Egy darabig még figyelt, majd a felé közeledő Sorsi felé fordult.

- Jössz már, Rhaegar? - kiáltott hátra Raahosh, Liz társa, a sátornak támasztva íját és tegezét. Mi korábban nem használtunk ilyen fegyvert, de a társa készítette  neki, és a férfi nagyon szereti.

Mordultam egyet, majd a többiek után mentem. Fél szemmel figyeltem, ahogy Sorsi Maylak sátrába veheti Miseryt. A lány komoly tekintettel mérte fel a barlangot, és kecsesen lépkedett hosszú lábaival. Annyira más mint a többi nő... finoman megnyaltam az ajkam, és addig figyeltem, míg el nem tűntek a sátorban. 

Miközben leadtuk a húst, azok gondolkodom mit akarhat a gyógyítónál. Talán mégiscsak beleegyezett , hogy khuit kapjon? Izgatottan táncolni kezdett a mellkasomban a khuim, de lecsendesítettem. Nagyon makacs teremtésnek tűnt. Nem hiszem hogy meggondolta magát. Akkor valami baja lehet? Megkapta a khui-betegséget? De nem láttam rajta, hogy rosszul lenne. Úgy vonult végig a barlangon, mint hómacska, mikor vadászik.

Maylak sátra függönye hirtelen oldalra csapódott, és a két lány rohant ki rajta. Elfordultam a társaimtól, és feszülten figyeltem. 

A társam megállt a víz mellett, arcából minden szín kifutott, fakó szemei kikerekedtek, és rémültem forgolódott körbe. Magamhoz ragadtam a fegyverem. Veszélyben van? Bajt érzékel? Hiába is figyeltem, nem éreztem semmi szagot, és nem hallottam semmi veszélyest. Cserben hagytak volna a vadász ösztöneim? 

Sorsi is riadtnak tűnik, de ő csak Miseryt figyeli. A lány ide oda kapkodja a fejét, kócos tűzvörös haja vadul fodrozódik körülötte. Megdermed egy pillanatra, és fülel. Meghall valamit, és célirányosan a hang irányába kapja a fejét. 

Maylak palántáját nézi, a gyermek valami csörgővel játszik a vízparton. Sorsi a szája elé kapja a kezét, Misery pedig olyan gyorsan előre lendül, hogy először csak egy vörös foltot látok suhanni. Olyan erővel tépi ki a gyerek kezéből a játékát, hogy az majdnem a vízbe esik. Sírva fakad, a medencében fürdő nők riadtan, értetlen, és döbbenten merednek rá. Mit művel?  Csak azt veszem észre, hogy felénk rohan és kiabál valamit. Kell egy másodperc, mikor rájövök, hogy Raahosh fegyverét akarja, de addigra már mellettem van, kezében vadul rázkódik a játék. Vörösen kezd világítani. Felkap egy hosszúkás bőrdarabot, és nemes egyszerűséggel a fogával leszakít egy hosszú vékony részt. A bőrrel a kis játékszert a nyíl közepére erősíti, gyorsan dolgozik, de a keze valamiért remeg. Fogalmam sincs mit csinál, a játékszer egyre hangosabban, és vadabbul zörög, a távolban Maylak próbálja csitítani hangosan síró palántáját. 

- Istenem, csak sikerüljön. - motyogja maga előtt, majd a nyílvesszőt a helyére illeszti, a húrt hátra feszítve lő. A fegyver elsül, sebesen suhan az ég felé, átsuhan a kerek nyíláson, fel fel az égbe. Először nem lehet semmit sem látni belőle. A lökéshullám az első, ami elég minket. Mint egy láthatatlan erő, ami le akar dönteni a lábamról, a falnak lök. Sokan felsikítanak, mire az ég felrobban. Vérvörös, narancssárga, sárga színek kombinációja örvénylik a magasban, vadul beáramlik a kerek lukon, lefelé. A nők sikítanak, de még férfiak ijedt kiáltását is hallom. Meleg csak meg, elképesztő meleg. De mielőtt a lángok elérnének minket, felégetve otthonunkat, megállnak. 

Vadul örvénylik, mint egy zabolázatlan energia, ami terjeszkedni, pusztítani akar, de valami gátat szab neki. Misery...

Elkerekedett szemmel nézem a lányt a lángok alatt, egy karját a magasba emeli. Vékony csík kúszik felé a lángokból, mintha a nyelvét nyújtaná a lányra, aki erősen megragadja, mond valamit, ami nem lehet földi nyelven. Mámorító szavakat suttog, amik szinte megbabonáznak. 

A tűz vadul vergődik ujjai közt, majd lassan fakulni kezd, és már csak fekete füstként száll ki az ég felé. Rémült csend telepedig a barlangra. Szinte senki sem maradt talpon, a lányt leszámtva. Verejtékezik a homloka. 

- Idióták. - nyögi, és előre botorkál párat - üveges tekintettel mered maga elé. Motyog még valamit de nem értem a szavait - Bombát adni egy gyereknek. Kibaszott idióták.  - a fegyver kiesik a kezéből, koppanva ér földet.

Felugrok és felé rohanok, még pont el tudom  kapni, mielőtt a teste erőtlen csuklik össze. Remeg az egész testében, ami szokatlanul hideg. Bágyadtan felnéz rám, látom a szemét vörösen lángolni, de már csak pislákol benne a tűz, és újra kékké válik. 

- Te mindig ott vagy, mikor taperolni kell, igaz? - furcsa mosoly jelenik meg az arcán, nem hiszem őszintének - Társam. - mondja a szemét forgatva, mire beleborzongok.

- Hideg vagy. - jegyzem meg.

- Sokat használtam a mágiámból, és nem voltam teljesen feltöltődve még. - fejét fáradtan a vállamnak billenti - Azt hiszem el fogok ájulni. Mond meg nekik hogy ezekhez itt - mutat az övére csatolt két rúdra, ami a korábbira hasonlít amivel a gyerek játszott - ezek felrobbannak ha baszogatják.

- Baszogatják? Nem tudom az mit jelent.

- Nem fontos. - szeme lassan lecsukódik - Georgie érteni fogja. - majd nekem dőlve lehunyja a szemét, és halkan, erőtlen szuszogni kezd.