FIREHEART - lángoló szív

12. Connection - Kötelék

                                                                                        - MISERY -

Úgy éreztem belehalok, ha tovább itt kell ülnöm tétlen. Nem elég, hogy Robint magam mögött kellett hagynom, talán örökre, most Natanielt is elveszíthetem. A felvételeken mindig életvidám, boldog és kedves fiú maga volt a megtestesült jóság, az életem pozitivitás forrása. Mindig kiállt mellettem, sosem hagyott cserben. A szüleim ellen is felszólalt, én pedig csak lehajtott fejjel, remegő karokkal álltam akkor előttük...

Miattam került a Földre, messze az otthonától, messze attól a munkától, jövőtől amit imádott. Miattam. És talán halott. Vagy sebesült. Miattam. Muszáj elmennem innen. Megőrülök, ha még tovább kell maradnom. 

Ezek a gondolatok rohantak át a fejemen, mikor Rhaegar megragadott, és a falhoz szegezett. A  hatalmas testével fölém magasodott, de én tudtam, egy ujjal sem nyúlna hozzám, nem bántana. 

- Ígérem, nem lépem át a határt. Csak úgy akarok veled aludni, ahogy a társak szoktak. Csak aludni. Soha nem lesz ebben részem, ha elmész. Kérlek. - suttogta, közel hajolva, és kezemmel a mellkasán éreztem is azt a meleg, kellemes érzést, ami a furcsa doromboló hanghoz társult. 

- Rhaegar... - néztem fel a férfire, tekintetében olyan szomorúságot, és vágyakozást láttam, hogy összeszorult a torkom, Ez a srác tényleg érez irántam valamit... Amit mond, ez a ... társ dolog, az első látásra szerelem, elrendelt lelki társ dolog... kaotikusnak tűnik és hihetetlennek. De mégis, ahogy rám néz, ahogy hozzám ér... Már kezdtem bánni, hogy közel engedtem magamhoz a fürdésnél. Ráadásul egy pillanatra mintha én is elgyengültem volna. Ahogy most is. 

Meg kéne ijednem ettől a kétségbeesett ragaszkodásról az irányomba, de mélyen legbelül tudtam, milyen érzés. Nálunk, a bolygómon nincs ilyen, hogy társ, vagy lelki társ, úgy keresünk párt, ahogy a földön, ismerkedünk, szeretünk, megállapodunk. A heves szeretkezés nálunk is megvan, sokkal intenzívebben és vadabbul, mint az embereknél. Gyakorta történik, első alkalommal mindig, hogy a partnerek megjelölik egymást, egy harapással. Viszont van valami, amit a fajom még csak el sem nevezett, mert olyan ritka esemény.  Amikor hasonló generációs Ruuzui-k közt kialakul egy kapocs. Leginkább olyan, mint egy mágnes két fele. Egy pontban összeforrnak, és alig tudnak elszakadni egymástól, a másik részben pedig az egymásnak feszülő energiák felemésztenek mindent, ha egymáshoz akarnának érni. Rendkívül veszélyes egy ilyen "vibrálás" . A történelem során mindösszesen kétszer fordult elő, ha minden igaz. Egyszer biztosan. Tudom, mert velem történt. 

Vissza kell fognom magam, hogy ne emeljem a vállamon lévő harapáshoz a kezem. Tudom mit érez. Felemészti az egész testét. Nem tud ellenállni, ha akar sem. De ha közel engedem magamhoz, és elmegyek.... akkor ugyanazt fogja átélni, mint én. A hátrahagyott, magányos lélek igen szomorú, szánni való látvány. És kegyetlenebb érzés mindennél. Mégis, nincs más választásom. Szükségem van rá, hogy segítsen eljutni a hajóhoz, és ahogy a nevemet suttogja.... ahogy könyörög... beleborzong az egész testem. Olyan rég volt már, hogy valaki így mondta volna ki a nevemet. 

- Kérlek, Misery. - keze finoman a nyakam oldalára siklik, ujjával végig simítva az arcomon, homlokát az enyémnek dönti. Képtelen vagyok ellent mondani. 

- Ha ennyi az egész, azt hiszem nincs akadálya. - suttogom, lehunyva a szemem. Érzem, ahogy a teste egy pillanatra megfeszül, majd kifújja a levegőt, és elengedi magát. 

- Ha így állunk, akkor hozatok még neked prémeket. Hogy kényelmesebben legyél. Éhes vagy? Hozzak neked ételt? 

- Elég lesz a prém, köszönöm. - bólintok, míg hátrébb húzódik - és víz.