Like crazy /Yoonmin/

14.rész

-Anya! Szerdán lesz a sport nap a suliban, meg vannak hívva a szülők is. El jöttök?- kérdezte Jimin abban reménykedve, hogy most legalább egyikük eljön.

-Sajnálom Jimin, de Junhoo-nak is akkor van és muszáj elmennünk hogy rajta tartsuk a szemünket. De ha gondolod a nagynénéd elmehet.- válaszolt neki anyja miközben cipőit vette fel. Randizni megy a férjével, a gyerekek egyedül lesznek otthon.

-Nem, mindegy. Azért köszi. Sziasztok, jó szórakozást.- hajtotta le a fejét és ment vissza szobájába. Mire is számított? Hogy akárcsak egyikük is kihagyná öccse focimeccsét a sport napon azért, hogy láthassa őt futni?

Elfogadhatta volna az ajánlatot, hogy nagynénje jöjjön el, de nem kedvelte a nőt. Egy túlságosan is szigorú, kritikus látásmódú és morcos, középkorú nő volt, akinek soha semmi sem felelt meg. Amikor csak tehette elkerülte.

Nemsokára Jimin hallotta ahogy szülei elköszönnek öccsétől is, majd a bejárati ajtó csapódását. Egyedül maradtak, talán az egész éjszakára is.

Nem tudta mikor kezdett el sírni, de hirtelen arra eszmélt fel, hogy meleg könnyek folynak le arcán. Fogalma sem volt miért sírt. Vagy inkább nem akarta elfogadni sírásának okát. Úgy érezte fizikai fájdalmat akar okozni magának. Vagy az öccsének, hogy megtanulja a leckét és ne vonja magára szüleik figyelmét, még ha tudta is, hogy nem szándékosan teszi. Ki akarta törölni a fiatalabbat. A vele átélt eseményeket, a róla készült képeket, iratokat, az emlékét, a születését. Ki akarta törölni, hogy megint minden olyan legyen mint régen.

Megijedt a saját gondolataitól és érzéseitől. Ő egyáltalán nem ilyen ember, mégis hogy gondolhat arra, hogy meg akar szüntetni valakit olyan dologért amiről nem is tehet? Mégis hogy akarhatja a saját öccsével tenni ezt? Nem kéne így éreznie. Nem szabadna.

Ijedten tárcsázta párja számát. Nem tudta mit csináljon, teljesen kétségbe volt esve. Félt, hogy valóban tenne valamit ha egyedül maradna.

-Igen Jimin? Éppen megbeszélésem van, baj van?- szólt a telefonba az idősebb hidegen. Jimin tudta, hogy azért csinálja, semmi se derüljön ki, de fájt neki.

-N-nem sajnálom. Nem akartam z-zavarni.- dadogott kicsit a sírástól. A vonal másik oldaláról egy ideig csak csend hallatszott, majd Yoongi aggódva szólalt meg újra.

-Szerelmem, hallom, hogy baj van. Sírtál? Mi történt?- váltott át egy sokkal lágyabb és aggódóbb hangnembe.

-F-félek. É-én nem akarom megtenni, nem akarom b-bántani.- sírta a készülékbe.

-Kit nem akarsz bántani? Miről beszélsz Chim?- kérdezte még inkább aggódva és teljesen összezavarodva. Jimin egy légynek se tudna ártani, mégis miről beszél?

-Junhoo. Én nem... Nem akarom bántani, akkor mégis miért érzem így magam?- kezdett még erősebb sírásba. Már alig kapott levegőt.

-Jiminie, nyugodj meg kérlek. Itt vagyok, vegyél mély levegőt, aztán fújd ki. Próbálj kicsit megnyugodni kérlek és mondd el hogy is érzed magad.- próbálta megnyugtatni párját. Eszébe jutott, hogy talán a szüleik figyelme miatt szeretne valamit tenni a fiúval, de nem volt biztos benne és a zavaros beszélgetés sem könnyítette meg a dolgát. Csak annyit tudott, hogy minél előbb oda kell mennie.

-N-nem akarom bántani Junhoo-t. Az öcsém, nem akarhatom bántani, akkor miért érzem úgy, hogy mégis?- beszélt amikor már nagyjából sikerült csillapítania sírását. Yoongi ekkor már úton volt autójában. Beigazolódott feltételezése.

-Ez teljesen normális Jiminie. El vette rólad a szüleid minden figyelmét, ezért el akarod tenni az útból, még ha csak tudat alatt is. A lényeg, hogy ne hallgass ezekre a gondolatokra. Ne tegyél vele semmit. Mindjárt ott vagyok, gyere le kinyitni az ajtót kérlek.- tért be a fiú házának utcájába.

Jimin össze volt zavarodva, de nem kérdezett, csak le sétált az ajtóhoz, hogy kinyithassa azt. Yoongi autója ebben a pillanatban parkolt le és a férfi azonnal ki is szállt és megölelte párját.

A kisebb kétségbeesetten kapaszkodott a másik felsőjébe, arcát annak mellkasába bújtatva.

-Szeretnél beszélni róla?- kérdezte Yoongi gyengéden amikor már a fiú szobájában ültek.

-Mindent elmondtam. Csak jó, hogy itt vagy.- rázta meg fejét és az idősebb ölébe ült, úgy ölelve át szorosabban.

-Rendben. Azt azért elmondanád mi történt? Nem muszáj ha nem akarod.- tette hozzá amikor meglátta a hezitálást a másik arcán.

-Nem, elmondom. Meghívtam őket a sportnapra, de elutasították, mert Junhoo-nak is akkor van és mindketten az övére mennek. Nem tudom miért éreztem hirtelen ezt, eddig nem volt ilyen.- hajtotta le a fejét. Yoongi inkább nem kérdezett rá érzéseire pontosabban, nem szerette volna erőltetni.

-Azt mondtad futni fogsz, ugye?- érdeklődött, melyre egy bólintást kapott válaszul.
-Szeretnéd ha elmennék? Megoldom, hogy ne ismerjenek fel és elmehetek szurkolni neked.- ajánlotta fel, a fiú derekát simogatva.

-Komolyan mondod?- mosolyodott el és szeme izgatottságtól kezdett csillogni.

-Teljesen. Hányra kell ott lenni?- mosolyodott el a másik csillogó szemeit látva. A szemeket, melyek gazdájáért bármit megtett volna.

-Köszönöm!- sipította visszafogottan, jobban rádőlve párjára, ezzel elfektetve magukat az ágyon. Yoongi-nak muszáj volt kuncognia az aranyos látványon.
-Reggel kezdünk, 9-kor, de a futás csak 11-kor lesz. Utána lesz egy grillezés ebédnek és eredményhirdetés.- mesélte izgatottan, továbbra is erősen szorítva a másikat.

-Ott leszek.- puszilta meg az izgatott tinédzser száját.
-Ha ügyes leszel jutalmat is kaphatsz.- súgta a fülébe, gyengéden megharapva azt, mire a fiatalabb elpirult.

-Ne mond ezt!- ütötte meg gyengéden a mellkasát, min Yoongi csak halkan nevetett. Rendkívül aranyosnak találta párját.

-Maradsz még? A szüleim nem most fognak haza érni.- kérdezte Jimin leszállva róla. Yoongi bólintott, így Jimin elővette laptopját és azzal mászott vissza az ágyra.
-Ki jött egy új mese, megnézzük?- kérdezte izgatottan. Yoongi kuncogva bólintott, így kikereste a mesét, elhelyezkedtek és elkezdték nézni. Jimin már sokkal jobban érezte magát.