Hamis egyetértés

1. fejezet

A tizenkét éves Cobalt kevés dologra emlékezett a hajóútból, ami elvitte őt a Sutiko nevű szigetre.

Egyedül a többi gyerek sírása, a tomboló vihar és a három kapucnis alak maradt meg az emlékezetében.

Cobalt az elmúlt éveiből egyedül a nevére, az életkorára és halványan az anyja arcára is emlékezett. Azonban a vele történt események teljesen kiestek az emlékezetéből, ezért gyengének és sebezhetőnek érezte magát.

De a lánynak nem jutott túl sok ideje gondolkodni, ugyanis a három maszkos alak kis csoportokba rendezte a gyerekeket, majd elvezették őket az új szobáikba, ami mostantól az új otthonukat is jelentette.

Cobalt az új szobatársaira és a szobájára a későbbiekben sokkal jobban emlékezett, mint a régi életére, és ez elég gyakran frusztrálta őt. A fiatal gyerek ugyanis tudta, hiába felejtette el az emlékeinek a többségét, valamikor volt élete a szigeten túl is.

A kék szemű lánynak elmondták, az elkövetkező években mindig ebben a szobában fogja álomra hajtani a fejét, ezért amikor először lépett be oda, mindent alaposan megvizsgált.

A szobában két emeletes ágy fogalt helyet, egymástól nem messze. Ezenkívül elhelyeztek két asztalt a szoba végeiben, és volt egy aprócska fürdőszoba is zuhanyzóval és vécével.

Ezen kívül Cobalt azt is látta, a helyiség falai korábban fehérek lehettek, mostanra viszont inkább szürkés árnyalatuk lett.

Az egyik emeletes ágy tetején egy idősebb lány ült, aki azonnal leugrott a helyéről, amikor észrevette a gyerekeket.

- Szeva három új szobatárs – köszöntötte a három új lányt Maya, miután azok kérdően felé pillantottak. – Harmadéves vagyok és a nevem Maya. Nevetek?

- Cobalt – mondta a kék szemű lány, majd a másik két lányra nézett, akik ismerősek voltak neki a titokzatos hajóútról.

- Az én nevem Afra – húzta ki magát a másik lány.

- Zea vagyok... – motyogta a harmadik.

- Nos, üdv Sutiko szigetén. Ha nem zajongtok este, akkor jóban leszünk. Na, cuccoljatok le – mondta Maya.

Ezután a három új lány elkezdte kipakolni a táskáját.

Cobalt azonnal észrevette, hogy a három táskában ugyanaz volt. Egy lepedő, egy párnahuzat és egy szendvics vacsorára.

Miután a lányok végeztek a takarókkal, legelőször Afra szólalt meg:

- Mi ez a hely, Maya?

- Sutiko szigete – vonta meg a vállát az idősebb lány.

- Na ne mondd! Ennyire én is rájöttem – mondta gúnyosan Afra.

- Hé, ne veszekedjetek! – kérte Cobalt. – Mégiscsak szobatársak leszünk...

Ezután Cobalt Mayához fordult:

- De most komolyan... Mire számíthatunk itt? Mi ez a hely? Miért nem emlékszem szinte semmire sem a korábbi életemből? Miért vagyok itt?

- Lassan a testtel, elsőéves! – mondta Maya feltartott kézzel. – Én se tudom mindenre a választ. De amit tudok, azt elmondhatom. Ezen a szigeten van egy iskola. Ott fogunk tanulni. Azért vagytok itt, mert a három beszállító a hajón idehozott titeket. Ezen a helyen senki sem emlékszik, mi történt a tengeren túl... De azt mondják, háború van és onnan menekítenek ki minket. Azt mondják a túlélésre képeznek ki minket...

Erre a kijelentésre Zea félénken közelebb húzódott Cobalt-hoz, majd suttogni kezdett:

- Nem akarok háborút...