Hamis egyetértés

7. fejezet

Az igazgató másnap délelőtt érkezett meg, és Cobalt legnagyobb meglepetésére a férfi Timóval együtt lépett be az ebédlőbe.

A szőke hajú, magas férfi Cobalt megdöbbenésére legfeljebb huszonhét éves lehetett. Azonban mindennek ellenére az igazgató kék szemei tekintélyt parancsolóan villantak az ebédlőben tartózkodókra. Emiatt az emberek egyik fele félve összehúzódott, míg a másik fele rajongva követte a férfi minden egyes mozdulatát.

Azonban Cobalt fejében egyedül az a gondolat kavargott vad szélviharként, hogy az igazgató mégis hogyan tudja irányítani évtizedek, egyesek szerint évszázadok óta Sutiko szigetét, ha ennyire fiatal volt.

„De lehet, hogy valójában tévedek, és sokkal több, mint huszonhét éves. Vagy akár az is lehet, hogy néhány évtizedenként új igazgatót neveznek ki, akik mindig ugyanazt a maszkot hordják" – gondolkodott Cobalt, aki megpróbált kitalálni valami logikus magyarázatot, ugyanis nem érette, hogy ez hogyan lehetséges.

Azonban pár másodperccel később Timo megérkezett Cobalt mellé, aki így aztán abbahagyta a gondolkodást.

Helyette inkább feltett a fiúnak egy kérdést, amire szintén szeretett volna választ kapni:

- Miért az igazgatóval érkeztél ide?

- Ő az igazgató? – kérdezte döbbenten Timo. – Ez a férfi Princetonként mutatkozott be és azt mondta, ő egy tanár.

- A három beszállító pár perccel ezelőtt mutatott az igazgatóról egy képet, úgyhogy egészen biztosan ő az – felelte Cobalt. – Hogy találkoztál vele?

- Elzavarta tőlem Rhettet és a két bosszantó barátját tőlem – felelte Timo, miközben helyet foglalt a kék szemű lány mellett. – Aztán beszélgettünk egy kicsit a tanulmányaimról. Nekem Princeton szimpatikus embernek tűnik.

- Akkor legalább ő egy kedves alak, a beszállítókkal ellentétben – válaszolta Cobalt, miközben nyugtalanul fészkelődött a székén, ugyanis az igazgató és a beszállítók jelenléte feszültséggel és izgatottsággal töltötte el őt.

Erre Timo már nem tudott válaszolni, ugyanis ekkor az igazgató fellépett az emelvényre és beszélni kezdett az összegyűlteknek.

Princeton elmondta, mennyire örül, hogy a Messzeség helyett ismét itt lehet az otthonában. Ezen kívül beszámolt arról, milyen szörnyűségeket kellett átélnie a Messzeségben, mire többen is félve összehúzódtak vagy dühösen felmordultak. Az igazgató azzal zárta a mondandóját, hogy most már ne foglalkozzanak a világban zajló negatív dolgokkal, hanem inkább ünnepeljék meg azt, hogy Sutiko szigete biztonságban van a Messzeségben zajló háborútól.

Princeton beszédének a végét tapsvihar követte, mire a férfi tekintetére boldog mosoly költözött. Ezután lesétált az emelvényről, és miközben kiment az ebédlőből, a három beszállító szorosan követte őt.

Ezek után mindenki mehetett a dolgára, így Cobalt meg Timo a kedvenc stégjük felé vették az irányt, hogy beszélgessenek egy kicsit.

Amíg a füvön sétálgattak, Cobalt váratlanul észrevette Sutiko szigetének az egyik kertészét, aki parkban található növényeket locsolta. Erről a kék szemű lánynak váratlanul eszébe jutott az anyja. Először nem értette, hogy ez miért történt, de aztán váratlanul beugrott neki egy képkocka, amint az anyukája a kertjük virágait locsolja.

- Mit nézel, Cobalt? – szólalt meg váratlanul Timo, miközben megpróbálta követni a lány tekintetét.

- A kertészt figyeltem – felelte a kék szemű lány, miközben elfordította a fejét az idősödő férfiról. – Eszembe jutott róla az anyukám. Ő is ilyen görnyedten locsolta a virágokat.