Amikor Cobalt a reggelinél észrevette Timót, azonnal odarohant a fekete hajú fiúhoz.
- Szia Cobalt! – mosolygott rá Timo a kék szemű lányra, amikor észrevette őt.
- Szia! – felelte Cobalt lelkesen, miközben a fiúnak integetett. – Gyorsan foglaljunk valami ülőhelyet, ugyanis van valami, amiről szeretnék beszélni.
Erre Timo bólintott, így ezt követően elfoglalták a hozzájuk legközelebb található üres asztalt.
Miközben a két fiatal nekiállt enni, Cobalt elmesélte Timónak az álmát, amit a fekete hajú fiú türelmesen végig hallgatott, miközben néhányszor hümmögött valamit a lánynak.
Az elbeszélést Cobalt végül egy sóhajjal és egy keserű mondattal fejezte be:
- Tudod, Timo, hiába emlékszem összesen csak az anyám arcképére, ez az álom rávilágított arra, hogy ő mennyire hiányzik nekem.
- Nekem is hiányzik az anyukám, pedig én még az arcára sem emlékszem – felelte szomorúan Timo.
- De szerinted miért csak az anyukám arcára emlékszem? Mi a helyzet az apukámmal? Ismertem vajon a nagyszüleimet? Vajon voltak egyáltalán testvéreim? – töprengett Cobalt. – És vajon az álmomból mennyi a valóság?
- Hátha egyszer a többiekre is emlékezni fogsz – mondta Timo, majd megfogta a széke szélét, és közelebb húzódott az asztalhoz, hogy jobban hozzá tudjon férni az ételekhez. – Neked szerencsére több esélyed van visszaemlékezni, mint nekem.
- Én bízom abban, hogy egyszer te is emlékezni fogsz valamire a Messzeségben lévő életedből – mondta bíztatóan Cobalt, és amíg Timóra mosolygott, még arról is megfeledkezett, hogy éppen most készült megkenni a vajas kenyerét.
- Sajnos nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Rajtad kívül senki sem emlékszik a Messzeségre – felelte elszomorodva Timo, majd, hogy ne kelljen a lány szemébe néznie, egy ideig tanulmányozta a teás bögréjét, majd belekortyolt a gőzölgő italba.
- Ebben van valami igazság – válaszolta elgondolkodva Cobalt, miközben beleharapott a szendvicsébe.
Erre Timo nem tudott mit válaszolni, így csend telepedett a két fiatal köré. Ezt a csendet Cobalt kivételesen nem törte meg, ugyanis jelen pillanatban a saját gondolataival volt elfoglalva.
Amikor a reggeli véget ért, Cobalt elköszönt a fekete hajú fiútól, majd útnak indult az első órájának terme felé.
*****
Az órák után Cobalt találkozott ismét Timóval. A kék szemű lány pedig azonnal látta rajta, hogy valami nem stimmel vele.
Timo ugyanis idegesen remegett, és egy helyben toporgott. Ráadásul a kedve akkor sem lett jobb, amikor meglátta Cobaltot.
- Mi a baj, Timo? Megint bántottak? – kérdezte Cobalt, amikor észrevette a fiú karján a sérülést.
- Nem ezzel van a gond – mondta Timo miközben megfogta a jobb kezével a bal karján található sérülést.
- A rohadt életbe, hiszen látom, hogy bántottak! – felelte Cobalt indulatosan, akinek a kemény szavak ellenére a tekintete mégis törődő maradt.
Így aztán egy fokkal gyengédebb hangon hozzátette:
- Kérlek Timo, mondd el nekem, hogy mi történt!
- Az most nem lényeges – rázta a fejét Timo. – Ennél sokkal rosszabb történt.
- Mit csináltak veled azok a barmok?! – kérdezte egyre ingerültebben Cobalt. – Mondd már el, hogy mi volt a rohadt probléma velük!
أنت تقرأ
Hamis egyetértés
خيال (فانتازيا)Sutiko szigetén egy fontos szabály van: tegyél meg mindent azért, hogy életben maradj. Azonban az itteni lakosság nem emlékezik arra, milyen volt az életük, mielőtt tizenkét évesen idehozták őket a beszállítók. Ez pedig jelentős gondokat okoz nekik...
