Bükki Menedék Bokrétája

VIII. hárpia

Villásnyelvű kígyó
Tekeredj el más indára ha néked így jó
Hamis vagy te, vad ringyó
Mérged kúszik fel lelkemben, mértetlenül kínzó.
Kússz hát, kússz el innen
Fojtó szorításod elveszi levegőm
Már én sem tudom mit kéne hinnem
Úgy érzem annyi lélekerőm,
Mint oxigén hegytetőn.

Purgatóriumba menekülök
Legalább én ússzak el bűneim elől
Ez az érzés, száz s száz inda megöl
Szavaid, csalfa szavaid mint megannyi pirospozsgás lángban keringőző tejúti üstökös
Szánkázik őszre vetett, koncentrátum szívembe
S az a fránya idő, ő még mindig ily gyorsan ketyeg.
Az idő is lelassult ám veled.
A méreg vérrel egyeleg,
S eme egyveleg
Gyermeteg testemben felpezseg,
Gyomorom szája széle eztől émelyeg.

Indul a görög aludni
Nyöszörög csak, nyöszörög a bús falusi.
Tekinteted izzó katlan
Gépkarabély halkan kattan,
S én véres szárnyakkal térek által,
Hogy pokolba vagy mennybe e?
A gondolat mostan már mar.

Egyet köszönhetek néked
Megtanulni milyen csalódni csalfa emberben tízedjére,
A tanulság, az életes fizetésem.

Te voltál a ciánom
S én voltam a sok náci katona.
Te voltál hamis irányom
S én voltam a bot megfaragva.

Lassan adagolva adtad nékem a halálos pillákat
Szép szemeddel dadogsz koporsómon,
így járta na

Radnóti mondta vala
Sok darázs döngicsél otthonába'
Most fejem körül is így döngicsél egy fránya kakukk,
Hónap alatt egy életet hazudt.
Hamis tojást ékesített
Burjánzzó érzések fészkibe
S igaz fiakat kényszerített,
Arra, hogy keressenek élelmet maguknak télire!

Nem győztem én szórni a magvakat,
Nem győztem kedveset szólni, szépeket, aranyat.
S a sok madár mind ott cseperészett udvaromon
Érzések várán, a sok kőhalomon.
Egyik egy cinege, egy igaz gyarmat
Egy egy réce, udvaromon dudál
Egy, eggyel csak a gond ha van
S utolsó, utolsó néha néha ha utál.

Jägermevfer
Éden várj meg
Lelked tárd fel
Edd fel magad magod.

Marlboro
Éjjeleken át alkotó
Úgy fest csak arra vagyok jó
Ezt mutatja eszméd, a szép freskó.

Volt pár fiaskó
Volt egynéhány ittas hó'.

Te kakukk,
Dalolj
Hadd hallnám szép szavod.

S én futva futok szánad után
Szánj meg, utálj
S ezután
Hagyj a porba fekve, kifeküdve oly bután.

De ugyanúgy meghalok én minden estve
Továbbra, továbbra és én vagyok ki szomorságba vagyok festve.
Mély feneketlen kút, melybe sokáig hamiskásan voltam beleesve.
Mozdulatlan, tehetetlen fekve.

De végülis, én vagyok ki végre fellélegezhet
Borostyán oly nagy oromán
Lomhadva sután
Botorkálok a nagy homályba nagy tétován.

Tort ülök ma éjjel.
Halotti tort, mosolyogva nagy kéjjel!
S a madarakat mik kertemben csipegettek
Most nekem hoznak magvakat nagy sietve.

Tort ülök ma éjjel.
Búcsú tort, nem tudni mi miértje!
S sültet eszem, kezembe liba
Akárcsak te, Holdfény lunar.
Károgó, gúnár.
Annyira, olyannyira unom már.

Utólszor mondom el
Tort, végleges tort ülök ma éjjel.
S rímeket fogyasztok
Nyomasztót
Borzasztó
Oly jó.

S látod e amottan azt a petróleum lámpát?
Lángjával, füstjével égjen el minden ábránd!
Ne keress többet, nincs ki reád vár
Csak a halál, a halál ki két mellére vet
Ő az ki csekély mosollyal már
Két karját, két karját kitárja ám
S a pokolba átlépve,
A tüzes kapuján
Ott az alkohol s dohány jár.

S most, hogy mindezt papírra vetém
Látom született egy új költemény
Ez szültem én
Búm oka egy csalfa hölgyemény.

Remélem vár rám a jövőbe más
Lehet nem is oly messze
Lehet, hogy ő lenne kibe beleveszne
Szemem kereken a jövő estbe!