Ha kitör a háború

8.

Az életben mindig a búcsúk a legnehezebbek, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap, mi lesz velünk a jövőben. Nem szeretünk búcsúzkodni, mert a búcsú az egyik legszomorúbb lezárása a pillanatnak, amit csak elképzelni tudunk.

Két hét telt el azóta, hogy Charlie a birtokon járt, majd távozott is. Azóta kétnaponta írtam neki, mivel ragaszkodott hozzá, hogy beszámoljak az állapotomról. Csak aggódik, ami persze nem a legjobb dolog, de ez mégis a boldogság parányi szikrájával töltött el.

Lavinia mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy ne lógassam egész nap az orrom. Minden délután társasjátékoztunk, elkísért a postára vagy csak egy picit sétált velem a birtokon. 

– Ez így igazán nem mehet tovább, Connie! – rontott be a hálószobámba egyik reggel Lavinia, miközben a hátamon feküdtem a mennyezetet bámulva.

Ez alkalommal sokkal nehezebb volt újra belezökkeni a régi kerékvágásba, úgy ahogy elsőre. Charlie napról napra jobban hiányzott, mint az előtte lévőn. A hiánya belülről mardosott, és éreztem, lassan ez az érzés fel fog emészteni.

– Azt hiszem, tudom, mit kell tennem – mondta Lavinia, de rá se hederítettem. Napok óta ezt csinálta, de a kártyázáson kívül többre nem jutottunk. – A jövő hét végén, Brownék, tudod, drágám, Emily és Brian, akik a múltkor beugrottak teázni, nos, vacsorapartit adnak, és meghívtak engem,  valamint Charlest, de nem akarlak itt hagyni egyedül, ezért te is velünk jössz.

– Én… – kezdtem, hiszen semmi kedvem sem volt az egész estés udvariaskodáshoz és mosolygáshoz.

– Nem azért mondtam, hogy ellenkezhess. Én már eldöntöttem, és ez nem vita tárgya. Holnap jön a varrónő. Méretet vesz, segíthetsz neki a megtervezésben, tudom, mennyire szeretsz rajzolni, és addig is lefoglalnád magad. Nézd – enyhült meg, a hangja is lágyabb lett –, nem szeretlek így, ilyen állapotban látni téged. Nem szeretem, ha szomorú vagy, ha nem találod a helyed. Te olyan vagy nekem, mintha a saját lányom lennél, Connie. És éppen ezért még jobban elkeserít, ha bánatosnak látlak. Magatehetetlenné tesz, mert tudom, mit szeretnél, és mi az, amit nem adhatok meg neked.

Nem válaszoltam, mivel Lavinia szavai túlontúl meghatóak voltak a számomra. Egyszerűen szavakhoz sem jutottam. Ehelyett letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából, hogy végezzek is valamiféle cselekvést. Nem volt mit tenni, el kellett mennem Brownék vacsorájára, és ami vigaszt nyújthat ennek az elfogadásában, az az, ha segítséget nyűjthattam a varrónőnek.

– Nos?

– Örömmel segítek – mondtam, majd elmosolyodtam.

– Nagyszerű! Connie, van itt még valami. Ma érkezett meg a postával.

Ekkor jöttem rá, hogy valami nincs rendben. Lavinia elkomorult. Előhúzott a háta mögül egy levelet, majd óvatosan átnyújtotta. A torkom azonnal elszorult, a gondolatok sebesen cikáztak a fejemben, nem tudtam rájönni, mi történhetett. Egészen biztos voltam abban, hogy nem Charlie-nak esett bántódása, hiszen azt Lavinia hisztérikusabban kezelte volna. Nem. Ez csak engem érintett. Lassan átvettem a küldeményt, majd feltéptem a borítékot. Kétszer kellett elolvasnom, hogy megértsem, mi is áll benne:

Mélyen tisztelt Mrs. Constance Olivia Montgomery Hilton!
Sajnálattal és együttérzéssel értesítjük, mint legközelebbi hozzátartozót, hogy Anthony Matthew Montgomery életét veszítette, miközben hazája iránt teljesítette a kötelezettségeit.

Fogadja őszinte részvétemet!
  B. Collins alezredes

Ó, istenem, Anthony!, gondoltam. Mi lesz velem nélküled? Mi lesz mindennel? A gyerekkori terveinkkel, amiket azután fogadtunk meg, hogy magunkra  maradtunk.  Legalább már mamáékkal vagy. Legalább már nem fáj és nem szenvedsz. Kérlek, vigyázz ránk és az én Charlie-mra, őt már nem veszíthetem el, fohászkodtam, miközben a szemem az égre vetült. Sosem voltam igazán vallásos, de most reméltem, a szavaim nem süket fülekre lelnek.