A Háború-trilógia első kötete!
Mr. és Mr. Charles Hilton boldog házasok. Boldogabbak talán nem is lehetnének, csakhogy a második világháború beleszól a nyugodt és harmonikus mindennapjaikba.
Amikor Charlie megkapja a behívóját, Connie vidékre utazi...
Ha azt mondanám, hogy az idő hihetetlenül sebességgel repült el, akkor minden bizonnyal hazudnék. Amikor korábban lassan telt az idő, míg hazavártam a férjem az egészen más volt, gyorsabb, boldogabb és kérdésektől mentes.
Ha valaha bárki is megkérne, hogy beszéljek arról az időszakomról, valószínűleg hosszú hallgatással díjaznám az illetőt. Magam sem tudtam pontosan, mi történt velem, csupán gondolkodás nélkül sodródtam az árral. Egyedül voltam, és sokszor vettem észre, hogy a kezem ösztönösen a hasamra siklott, mintha még érezném benne a lakóját. Gyászoltam, pedig sosem ismertem. Gyászoltam, mert elveszítettem valaki olyat, akit azelőtt teljes szívemből szerettem, hogy megismertem volna. Az utóbbi tíz hónapot valahogyan átvészeltem, de egyik sem hagyott bennem bármilyen emléket vagy nyomot. Sokszor gondoltam arra, hogy mi lenne, ha követném az elveszített magzatom, hogy újra együtt lehessünk, de tudtam, ezt nem tehetem meg, Charlie miatt.
A januári eset után többé voltam képes beszámolni neki az állapotomról. Egészen február végéig képtelen voltam tollat ragadni a kezembe, és levélben közölni vele, hogy... történt, ami történt. És végül nem is közöltem, hanem Lavinia tette meg helyettem. Tudtam, nekem kellett volna, ám valami meggátolt benne.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A szobában mindenütt összegyűrt papírgalacsinok hevertek. Mindegyik belsejében egy elkezdett levél volt. Egyik sem tetszett, mindegyik túl közhelyes volt vagy a könnyeimtől elfolytak a betűk. Órák óta hajoltam a papírok fölé, miközben kísérleteztem a tökéletesen megfogalmazáson, de semelyiket sem találtam megfelelőnek.
Drága Charlie, kezdtem. Tudom, régen írtam, azonban történt valami, ami mindent beárnyékolt. Nem ez így nem jó! Egyáltalán nem jó.
Drága Charlie-m, láttam neki újra. Bárcsak itt lennél! Tudom, a leveleim száma az utóbbi időben sokkal kevesebb, mint eddig volt. Nem levélben szeretnék egy ennyire komoly témát közölni, ám nincs más választásom. Fájó szívvel közlöm, hogy...
- Nem, nem, nem és nem! - kiáltottam fel idegesen, miközben ezt is összegyűrtem, és a szoba másik végébe hajítottam a papírt. - Miért ilyen nehéz? - Most már zokogtam; az arcomon patakokban folytak a könnyek, ahogy arra gondoltam, hogy a férjemnek egy levélből kell majd megtudnia, hogy a felesége elvetélt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
