19. Divatbemutató

7 2 0
                                    

Ahogy azt Hylas gondolta is az Aphrodité lányok valóban a Posszeidón kabin körül ólálkodtak, bár ha észrevétlenek akartak maradni, akkor elég rosszul csinálták, ugyanis a csapat már messziről látta őket. Ennek eredménye képen viszont sikerült meglepniük őket, ami pár sikoltást és még több kuncogást eredményezett. A nagy ijesztgetés után csapat természetesen elmagyarázta, hogy szeretnének egy ruhacserét kérni a lányoktól. Így esett meg, hogy most mindannyian az Aphrodité kabinban voltak a lányok pedig úgy zsongták őket körbe, mint a méhek.

- És készen is vagyunk! Egy csapatnyi modern Argonauta! - Lelkesedik az egyik lányka. - Tudjátok ez mit jelent csajok! - Nézett végig testvérein, amivel elérte, hogy az összes Aphrodité lányka gonoszul vigyorogni kezdjen.

- Nem tetszik ez nekem. - Motyogja Percy az orra alatt.

- Vajon mit akarhatnak? - Gondolkodik el Hylas, aki mellette ül egy kis padocskán és akinek az ölében most Nauta csücsül.

- Divatbemutató! - Kiáltanak fel egyszerre a szerelem istennőjének lányai.

- Divatbemutató? - Bukik ki a kérdés egyszerre Percy és Hylas szájából, bár az arckifejezés ami hozzá társul teljesen más. Percy úgy néz a lányokra, mintha megőrültek volna. Hylas pedig szemöldökeit összehúzva pislog és próbál rájönni, hogy vajon mit jelenthet a szó.

- Pontosan! Úgyhogy csend legyen! - Teszi szája elé a mutató ujját a lány. - Kedves vendégeink az Aphrodité Kabin szponzorálásával élvezzék az Argonauta Divatbemutatót. - Hajol meg a lányka, majd átadja a helyet egy másik lánynak, aki megköszörüli a torkát.

- Szóval igyekeztünk mindenkinek megtartani az egyéniségét és mégis valahogy szolidan jelezni, hogy egy csapat tagjai. - Magyarázza, majd tapsol egyet. - Szóval első modellünk! Az Argó kapitánya Iason! - Ahogy ezt kimondta az egyik oldalsó oszlop mögül nagyokat pislogva lépett ki a szőke férfi, akinek ugyanebben a pillanatban kezdett el integetni az Aphrodité lányka jelezve, hogy jöjjön közelebb.

 - Szóval első modellünk! Az Argó kapitánya Iason! - Ahogy ezt kimondta az egyik oldalsó oszlop mögül nagyokat pislogva lépett ki a szőke férfi, akinek ugyanebben a pillanatban kezdett el integetni az Aphrodité lányka jelezve, hogy jöjjön közelebb

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

- Neked meg mi az ott a karodon? - Pislog értetlenül Hylas, mire Iason lepillant a bal karjára és elvigyorodik.

- A tolvajbotom. - Jelenti be, majd csettint egyet, mire az arany minták felvillannak és megjelenik a kezében a bot. - Nem tudtam, hogy ilyet tud, de nagyon praktikus. - Kuncogja az Argonauták vezetője.

- Neked a füledben van a kő. - Emeli meg kicsi kezét Nauta és rázza meg a karperecét, amin zörögni kezdenek a piros kövek.

- Igen. - Fogja meg fél kézzel Iason a piros követ a fülében, majd letelepedik Percy mellé. - Ne kérdezd honnan szerezték, mert fogalmam sincs. - Teszi még hozzá.

- Befejeztétek a traccspartit? Itt valakik bemutatóznak. - Teszi csípőre a kezeit a szerelem istennőjének lánya, ezzel pedig eléri, hogy mindenki befogja a száját. - Tökéletes. - Biccent a lány. - Szóval a történelem legnagyobb énekese a dalos torkú Orpheus.

Historia ArgonauticaOù les histoires vivent. Découvrez maintenant