A maffia főnök kiszemeltje

13.

- Ismerted? - fordult felém mérgesen.
- Dehogy. Nem láttam még soha.
- Hazudsz! Rád se bírok nézni. - intett az egyik őrnek. - Vidd haza, nem hagyhatja el a szobát, míg haza nem érek.

Órákig sírtam a szobában. Nem értettem mi történt, mi volt ez. Egyik pillanatban ünnepelünk, a másikban meg nem lehet ráismerni. Tudtam, hogy féltékeny. Magának akar. De nem viselkedett így az elején. Amikor hazaért, kivágódott az ajtó. Alig állt a lábán. Részeg.

- Will. - szólaltam meg halkan.
- Hallgass. Hogy én mekkora hülye vagyok. - rázta a fejét.
- Miért mondod ezt? - kérdeztem nagyon óvatosan.
- Egy nagy kurvát vettem feleségül. Mennyi pasival dugtál a hátam mögött? Hm?
- T tessék? - dadogok.
- Ne játszd az ártatlant! Emlékszem milyen voltál anno, amikor megismertelek. Vad. Tüzes. Fékezhetetlen. Hogyan is gondoltam, hogy megszelidülsz mellettem?
- De hiszen nem történt semmi. Csak veled vagyok. Csak te kellesz.

Megpróbáltam óvatosan megölelni. De nem engedte.

- Ne érj hozzám!
- Kérlek, ne haragudj! - szipogtam.
- Undorodom tőled.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, kiment a szobából. Másnap nyoma sem volt a tegnap esti viselkedésének. Emlékszem, amikor kinyitottam a szemem, mögöttem feküdt. Hátulról simult hozzám. Halkan a fülembe suttogott mennyire sajnálja, megbánta, mennyire szeret. Akkor kaptam az első karkötőmet. Az évekig tartó fogságom első bilincsét.