A maffia főnök kiszemeltje

20.

Nagyot sóhajtok. Jobban kellene csinálnom.

- Kérlek! - mondom kedvesebben.

Hangomba halk könyörgést rejtek. Elesett, ártatlan lánynak mutatom magam. Willnél a legtöbbször működött. Persze nem akkor, amikor az életemért könyörögtem, csak ha igazából nem volt jelentősége.
Felém pillant. Rikító szeme arcomat kutatja, mintha azt próbálná felmérni, mennyire mondok igazat, mennyire bízhat bennem. Állom a pillantását. Végigmérem az arcát. Jó néhány percig hallgat. Halkan morog valamit. Nem értettem.

- Ott egy étterem. - mutatok oda izgatottan.
- Sasszemed van. - feleli gúnyosan.

Diego lassít, megkerüli az épületet. A parkolóba hajt, végül megáll. Teljesen besötétedett. Amikor kiszállok, az autó mögötti erdőre pillantok. Nagyot nyelek, ahogy elképzelem, hogy oda kell hamarosan mennem.
Lépésről lépésre.
Egyszer már megcsináltam. Will elől már sikerült elmenekülnöm. Bizonytalanul Diego mellé lépek. A táskát szorosan tartom. Mindenem ebben van, egy teljes élet. Ahogy beléptünk, egyből a mosdóba megyek, nem törődöm Diegoval. Egy ideig érzem a jelenlétét a hátam mögött. De inkább leült a bokszok egyikére. Megmosakszom. Rendbe szedem magam annyira, egy ilyen helyzetben lehetséges. Kitisztítom a sebem, végül alapozóval elrejtem. Legszívesebben most elmennék, de muszáj ennem valamit.
Diego egyből kiszúrom, a sarokban ül. Nézi az étlapot. Amikor leülök vele szemben. Felriad. Keze a derekához siklik. Hirtelen fegyvert ránt elő és egyenesen rám szegezi.

- Csak én vagyok. - suttogom remegő hangon.

Elfelejtettem, hogy fegyver van nála.
Üveges tekintettel bámul, mintha nem lenne semmi smaragd szemei mögött. Hirtelen pislant. Visszatér az élet a pillantásába. Elrejti a fegyvert. Megnyugszik, hogy ezt a jelenetet senki sem látta.

- Mégis mi a fasz volt ez? - szólalok meg.
- Semmi.
- Egy kibaszott fegyvert fogtál rám. Több volt ez, mint semmi!
- Itt az étlap. - nyomja elém. Kerüli a tekintetem.