Cserfes, komisz, ám végtelenül jó szívű. Quinn Rosewood éppen a kamasz és a fiatal felnőtté válás állapota között stagnál. Szíve szerint maradna mindig gyerek és tinédzser, akinek semmi gondja nincs az életben, csak a házi feladatok elkészítése, és...
Kinek hiányzik a nyár?🥹 Őszintén szólva én tök elvagyok az ősszel, mert egész nyáron fahéjas csigát akartam enni és esős időben halloweeni filmeket nézni, de valamiért imádom a nyáron játszódó történeteket, és szerintem ez egy szuper kis könyv lesz. Remélem ti is kicsit visszarázódtok a nyárba ezzel az első fejezettel. Pusszancs💋
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
QUINN
A szobafogság szívás. Nem éppen így képzeltem a Függetlenség Napját, a szobám ablakában ülve, miközben tikkasztó hőség árad be a hűvös helyiségbe. Na meg, persze az is szívás, hogy mindjárt tizennyolc leszek, és a nyár kellős közepén az anyám úgy döntött, hogy még utoljára a szobámba száműz egy hétre, amiért kirúgtak a munkahelyemről. Nem tehettem róla! Vagyis igazából de, de nem teljesen az én hibámból. Az ember azt gondolná, hogy tizennyolc évesen már a saját lábadra álltál, és a felnőtté válás kapuja boldogan nyitódik előtted, de ez hülyeség. Én nem vagyok még felnőtt. Még csak most végeztem a gimnáziumban, és máris elvárják, hogy dolgozzak, intézzem a saját ügyeimet, és készüljek az egyetemre. Nem fair. Azt hittem ez a nyár is ugyanolyan lesz, mint az összes többi ezelőtt. Semmire sem lesz gondom, lustálkodhatok akármeddig, hajnalig sorozatozhatok, és néha elcsábulok egy házibulinak is. Aha. Ezt eléggé benéztem. Amint kitettem a lábamat az iskolából, az anyám rögtön letámadt, miszerint nyári munkát kell találnom, mert "felnőttem".
De én még nem akarok felnőni.
Bár nem tudom mi lehet a rosszabb. A szobám saját fogságába esni, vagy elviselni a bátyám hülye haverjait, akiktől a saját gondolataimat sem hallom, úgy üvöltenek lent a kertben. Július negyedike van. Az Egyesült Államok legfontosabb napja. Komolyan. Még a Karácsony sem ilyen fontos, mint az, hogy néhány száz éve kihirdettek egy függetlenségi nyilatkozatot, és boldogan él az ország amíg meg nem hal. A mi családunk nem veri olyan nagy dobra. Általában a kertben grillezünk, beszélgetünk, medencézünk, aztán este megnézzük a tűzijátékot. Ellenben velünk, néhány amerikai eléggé el tud vadulni az ünneppel. Vannak, akik egész évben erre spórolnak, és óriási partit csapnak, több ezer dolláros tűzijátékokkal, lakomákkal, óriási baráti társaságokkal. Azt hiszem, mi maradunk a sima mezei grillezésnél.
A hús fűszeres illata kellemesen simogatta az orromat, miközben az ablakom széles párkányán ültem, és a noteszomba rajzolgattam unalmamban. Tripla szívás, hogy csak a fürdőszobába mehetek ki, és a konyhába, és senkivel sem beszélhetek. Az anyám szerint ez jót tesz, és elgondolkodom a hibáimon. Megtörtént. Igazából már rögtön azután, hogy kirúgtak. Nem bántam egy percig sem, ugyanis az a vendég egy tapló volt, és megérdemelte, hogy a fejére nyomjam a fagyiját. Oké, talán egy kicsit túlzás volt, de esküszöm, hogy a világ egyik legnagyobb pöcse. Nem szoktam reagálni a külsőmmel kapcsolatos megjegyzésekre, mivel a hatszázadik vörös-hajas poén után már csak a szememet forgatom, de ez a srác már az alpáriság tetejét is felülmúlta. Sértő és bántó volt, egyáltalán nem poénos. És még csak azt sem lehetne mondani, hogy rossz napom volt, mert egyébként aznap kifejezetten jó kedvűen keltem. De mindegy is, ennek már lassan egy hete, és azóta a tornyomba zártak, mint egy hercegnőt. Jöhetne egy lovag, vagy valaki, aki megment, mert kezd kicsit klausztrofóbiám lenni, és a végén még depressziós is leszek.
