Cserfes, komisz, ám végtelenül jó szívű. Quinn Rosewood éppen a kamasz és a fiatal felnőtté válás állapota között stagnál. Szíve szerint maradna mindig gyerek és tinédzser, akinek semmi gondja nincs az életben, csak a házi feladatok elkészítése, és...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
QUINN
- Nagyon vigyázz magadra, hallod?! - öleltem át szorosan a bátyámat. Lehunytam a szemeimet, és vettem egy hatalmas sóhajt. Próbáltam minden hiányomat belesűríteni ebbe az egyetlen ölelésbe, hogy semmiképp se merjen nekem hiányozni. De fog.
- Vigyázok Vöröske. És csak egy hónap. Annyira nem sok ám. - mormogta Percy a fülembe a reggeli, hajnali hangján. - Inkább te vigyázz magadra, és ne csinálj baromságokat.
- Ígérem. - mosolyodtam el halványan, miközben még mindig szorosan fogtam magamhoz. Fura. Percy és én már nagyon régóta nem ölelkezünk. Ahogy nőttünk, ezek a testi gesztusok elhidegültek, és egyikünk sem érezte már fontosnak az ilyesmit. Kínossá vált, pedig szerintem egyáltalán nem az. Most, ahogy itt álltunk Portland-ben a reptéren hajnali ötkor, egyáltalán nem éreztem kínosnak a dolgot. Sokkal inkább gondoltam azt, hogy gyakrabban kellene ezt csinálni, mert hihetetlen módon fel tud tölteni egy testvéri ölelés.
Pedig sosem voltam ölelkezős típus. Két kezemen meg tudnám számolni hány embert öleltem meg életemben összesen.
- De ugye sírni nem fogsz?
- Fogd be, és ne rontsd el a pillanatot. - hunytam le a szemeimet, és annyira összeszorítottam őket, hogy már csillagokat láttam. Nem eshetek szét. - Nem fogok sírni.
- Nem is néztem volna ki belőled. - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Mennem kell, Quinnie.
- Tudom. - öleltem szorosan, aztán a szorításom egyszer csak elgyengült. A kezeimet leengedtem, Percy is elvette a hátamról az övét, aztán újra egymás szemébe néztünk. Percy szeme ugyanolyan tenger kék, mint az enyém, annyi különbséggel, hogy a pupillái köré sárgás árnyalat is társult. - Ugye gyakran beszélünk?
- Amikor csak tudlak, hívlak. - mosolyodott el halványan, és összeborzolta a hajamat. - Viszont azt ne várd, hogy azt mondjam, hogy szeretlek, vagy valami.
Tessék, tökéletesen elrontotta a pillanatot a gyökér.
Megforgattam a szemeimet.
- Nem is vártam. - fontam keresztbe a karjaimat durcásan. Amúgy de, vártam.
Percy, látván, hogy csalódottan összefontam a karjaimat, és durcásan néztem, hangosan felnevetett a hangárban. A reakciójára csak jobban bedurciztam, ő pedig hangosabban nevetett.
- Csak viccelek szaros! - mosolygott. - Szeretlek. És hiányozni fogtok, nagyon.
- Én is szeretlek, hülye! - enyhültem meg azonnal, és mikor realizálódott bennem, hogy Percy felemelte a hátitáskáját, és megfogta a bőröndjét, tudtam, hogy tényleg elmegy, és itt hagy. Hiába csak néhány hét, akkor is szörnyen fog hiányozni. Percy anyáékra nézett, akik mégegyszer szorosan megölelték. Anya alig akarta elengedni szerencsétlen srácot, de itt volt az idő. Percy-nek mennie kellett.
