Cserfes, komisz, ám végtelenül jó szívű. Quinn Rosewood éppen a kamasz és a fiatal felnőtté válás állapota között stagnál. Szíve szerint maradna mindig gyerek és tinédzser, akinek semmi gondja nincs az életben, csak a házi feladatok elkészítése, és...
Oops! Această imagine nu respectă Ghidul de Conținut. Pentru a continua publicarea, te rugăm să înlături imaginea sau să încarci o altă imagine.
QUINN
- Nem kellett volna egy gyerekülés? - pillantottam hátra összeráncolt szemöldökkel Daisy-re, aki szó szerint elveszett az apró termetével az autó ülésében. Ki sem látott az ablakon, a lábai éppenhogy súrolták az ülés végét, és igyekezett a becsatolt övtől kényelmes pozícióba kerülni. Rhys belenézett a visszapillantó tükörbe, hogy ránézzen a húgára egy pillanatra, aztán már újra az úton volt a tekintete.
- Mi így utazunk. - válaszolt vállvonogatva. - Egyébként is, a gyerekülés bénáknak való, nem igaz Daisy?
- Nem látok semmit! - fonta keresztbe a karjait durcásan, ugyanis tényleg ki se látott az ablakon.
- Valld be, hogy csak elfelejtetted. - vigyorogtam a fiúra gúnyosan.
- Nem felejtettem el, csak éppen elkerülte a figyelmemet, hogy a hétévesek nem utazhatnak ülés nélkül. - magyarázott kibúvót keresve, de nem tehettem mást, mint csak annyit, hogy felnevetek.
Rhys egy összeszedett srác. Amennyit sikerült megismernem belőle, mindig azt mutatta mennyire helyén van az esze és mindenre odafigyel, főleg a húgára. Kicsit érthetetlen volt számomra, hogy most miért felejtette el az ülést.
- És ha megállítanak a rendőrök? - tettem fel egy újabb kérdést, aminek azért volt egy kis valóságalapja.
- A feje búbja sem látszik ki. Nem hinném, hogy ma olyan érdekes lennék a zsaruknak fényes nappal. - magyarázta, és természetesen erre is talált egy kifogást.
- Mert amúgy meg túlságosan is szeretnek? - pillantottam rá felhúzott szemöldökkel.
Nem igen adatik alkalom arra, hogy Rhys mellett üljek a kocsijában. Még a múltkori alkalom után megfogadtam, hogy többet sosem teszem meg, de eltelt néhány hét, és újra az anyóson ülök. Az egyetlen tényező, aki miatt nem érzem magamat borzasztó zavarban, az nem más, mint Daisy, aki mögöttem ül. Egy harmadik személy tökéletesen tudja oldani a feszültséget, még akkor is, ha az a személy csak hétéves. Van valami megmagyarázhatatlan dolog abban, ha Rhys-t vezetni látom. Eleve a kocsija maga az álom, a belseje kényelmes velúr, fekete, ami nagyon passzol hozzá, és a dörmögő hang is pont olyan, mint Rhys reggelente. Néhány pillanatig csak bámultam, ahogyan a tetovált kezével fogja a kormányt és egy laza mozdulattal bekanyarodik a tóhoz. A kézfejét néztem, az arany gyűrűket az ujjain. Tuti, hogy örökségből származnak. Férfias erek futottak végig az alkarján, kiemelve a tetoválásait. Megfigyeltem egy fecskepárt, pókot és megannyi más figurát is. Az arcát keretezte egy fekete napszemüveg, így csak a homlokába hulló fekete hajtincseit tudtam alaposan megnézni, illetve rá kellett döbbennem, hogy oldalról is tökéletes. Az éles állkapcsa és a telt meggyvörös szája láttán kénytelen voltam nyelni egyet és sajnos arra a következtetésre jutottam, hogy már megint túlságosan észrevehetően bámulom, amit ő is észrevett. Én pedig, azt vettem figyelmen kívül, hogy egész idáig beszélt hozzám, csak éppen fogalmam sincs miről.
