Az a bizonyos négy év

XV. RÉSZ

Őszintén a fizika nem tartozik a kedvenc tárgyaim közé, szóval ez a negyvenöt perc egy kész szenvedés volt a számomra, úgyhogy alig vártam, hogy kicsengessenek. Kicsit elbambulva hallgattam ahogy Szikes magyarázza a tananyagot és közben a füzetemben rajzolgattam. A második óránk az tesi volt így amikor kicsengettek mindenki felkapta a tornazsákját és megindultunk a tornaterem felé.

Jaj, de nincs kedvem most ehhez. – mondta Hanna egyből ahogy kiléptünk a teremből.

Nyugi állítólag az órák nem durvák azt mondta az egyik felsőbb éves srác. – szólalt meg mögöttünk Dani. Igen ennek én is hallottam a hírét. Szerencsére a lazább tanárt kaptuk, Szilágyi Eszter tanárnőt, aki ha minden igaz a harmincas évei elején jár és most jött vissza az iskolába Szeptembertől, mivel szülési szabadságon volt. A gimiben pár perc leforgása alatt majdnem minden információt megtudhat az ember. Igaz ezt még nem döntöttem el, hogy ez jó hír-e, hogy ennyire pletykások itt a diákok. Közben leértünk az öltözőkhöz és gyorsan átöltöztünk a tornaruhába, egyedül az iskola egyenpólója volt kötelező, a nadrág az szabadon választható, úgyhogy én most még a rövidnadrág mellett döntöttem a jó idő miatt. Jól is választottam mert, ahogy minden lány kész volt együtt megindultunk ki az öltözőből és Szilágyi tanárnő szólt is nekünk, hogy várjuk meg az udvaron, mert mindjárt jön. Megálltunk a pálya egyik felén, mivel mellettünk a másik oldalon az egyik tizedikes osztály már tornázott. A fiúk pedig pár perccel később léptek ki az ajtón Dömével az élen, aki még ekkor vette fel a pólóját. Ennek köszönhetően megcsodálhattam a kockás hasát és lehet elbambultam egy kicsit, mivel arra lettem figyelmes, hogy Zóra oldalba bökött, mert eléggé bámulhattam. A fiúk odaértek hozzánk és elkezdtünk beszélgetni, míg vártuk a tanárnőt. Hamar meg is érkezett, hivatalosan is bemutatkozott nekünk majd mondta, hogy bemelegítésként fussunk öt kört utána pedig játszhatunk valamit, mert még ez az első óra. Katával meg is indultunk egy közepes tempóban, majd halkan meg is szólalt, nehogy a fiúk véletlenül meghalljanak minket, mivel pár méterrel előttünk futottak.

Hogyhogy kézen fogva jöttetek be a terembe reggel? – kérdezte meg vigyorogva.

Nem is tudom, megállított az ajtóban alig váltottunk pár szót és megjelent Szikes, majd megfogta a kezemet és behúzott maga után. – suttogtam neki oda.

Ne már, na ezért Szikes nem lesz a kedvenc tanárom. – mondta Kata.

Nem azért, mert nem szereted a fizikát? – kérdeztem tőle nevetve.

De azért is. – nevetett már ő is velem.

Ádám meg Döme közben bevártak minket így nem is beszéltünk többet a témáról.

Akárhányszor ti ketten egy helyen vagytok az a vége, hogy szakadtok a nevetéstől. – mondta Ádám, majd Katával kicsit rágyorsítottak így megint egyedül maradtam Dömével.

Na látom már magadhoz tértél. – szólalt meg Döme és felvette a tempómat így ketten futottunk egymás mellett.

Én megmondtam, kell egy kis idő ébredés után. – mondtam neki visszafogottabban, mert mindig zavarba jövök, ha a közelében vagyok.

Kicsi? Már elmúlt kilenc óra. – nevetett ki emiatt pedig a szeme körül megjelentek a ráncok, amiket úgy szeretek.

Jól van na, nem lehet mindenki friss és üde már korán reggel. – mondtam neki majd finoman beleütöttem a karjába.

Hé! – szólt, majd úgy tett mintha fájt volna neki. Ezt kötve hiszem mert inkább nekem fájt, mivel eléggé izmos volt a karja.

Látod, nem érdemes belém kötni. – nevetve mondtam neki, majd meg is voltunk az öt körrel így választhattunk, hogy mit szeretnénk csinálni a maradék időben. A fiúk foci mellett voksoltak, úgyhogy Koltai el is ment egy labdáért. Mi pedig közben felálltunk két csapatba, fiúk a lányok ellen. El is kezdtünk játszani, mikor az ellenfél csapatából visszatért az utolsó ember, aki hiányzott. Hát röviden összefoglalva kikaptunk. Gondolhattuk volna, mivel hárman a srácok közül komolyan foglalkoznak a focival, az iskola csapatába is bekerültek. Koltairól, Ádámról és Döméről beszéltem most. Nem baj legalább jól éreztük magunkat és rengeteget nevettünk közben. A lányok közül senkit sem érdekel annyira a foci, hogy sportolná. Ugye mi Katával táncolunk, csütörtökön fogunk menni az első óránkra az iskola tánccsoportjába, mivel nyáron volt egy válogató és szerencsére bekerültünk. Zóra és Dóra kézilabdáznak, a többiek pedig nem annyira szoktak sportolni néha elmennek futni, de ennyi. Kicsengetés előtt öt perccel elengedtek minket, hogy legyen időnk átöltözni. Mi a lányokkal siettünk míg a fiúk mögöttünk ráérősen sétáltak. Katának újra kellett csinálnia a haját, úgyhogy mondtuk a lányoknak menjenek nyugodtan én majd megvárom. Nem telt el pár perc mikor már csak mi voltunk bent az öltözőben, hogy kopogtak az ajtón.

Igen? – kiabáltam ki. Résnyire kinyílt az ajtó, majd meghallottuk Ádám hangját.

Lányok, minden oké? A többiek már rég kijöttek. – mondta úgy, hogy nem nézett be.

Jaj, de aranyos, hogy aggódik. – tátogtam Katának, aki erre csak vigyorogva megrázta a fejét. Felálltam az egyik padról, ahol eddig ültem és a telefonomat nyomkodtam, hogy kinyissam neki teljesen az ajtót.

Aha, csak a barátnőd szenved a hajával. – mondtam mikor szembe kerültem Ádámmal, mögötte pedig megláttam Dömét, hogy a falnak támaszkodva figyelt.

Már nem is, pont kész lettem. – szólalt meg Kata és fel is kapta a táskáját meg a telefonját a padról és megindult a barátja felé. A rózsaszín köd miatt teljesen elfeledkezett rólam, mivel annyira magyarázta neki, hogy szétcsúszott a haja így újra kellett csinálnia és egy pillanat alatt már itt sem voltak.

Persze, nehogy megvárj. – kiabáltam neki utána vigyorogva.

Jaj, bocsi. – kapta hátra a fejét még mielőtt kifordultak volna a folyosóról, mire én csak intettem, hogy vicceltem és menjenek nyugodtan. Visszaléptem én is a táskámért az öltözőbe majd, amikor megfordultam akkor tudatosult bennem, hogy Döme még mindig ott állt.

Ööö, szia? – szólaltam meg, majd gondolatban fejbe is vágtam magam, hogy mondhattam volna bármi mást is ezen kívül.

Helló. – köszönt ő is mosolyogva, mintha nem egy tíz perce láttuk volna egymást. Megvagy? – kérdezte meg és ellökte magát a faltól.

Igen, persze mehetünk. – mondtam neki és mellé léptem.

Ti mindig ennyire kaotikusak vagytok? – nézett le rám, miközben egymás mellett sétáltunk.

Igen. Jaj, de nem kellett volna miattam itt várnod. – kezdtem el szabadkozni.

Hé! – fogta meg óvatosan a karomat ezzel jelezve, hogy álljak meg és figyeljek rá. Nem ezért kérdeztem és amúgy is szívesen tettem. – erre pedig újra felébredtek azok a bizonyos pillangók.