Az a bizonyos négy év

XII. RÉSZ

Szeptember 6. – Hétfő

Reggel az ébresztőm hangjára ébredtem 6:30-kor. Mielőtt kiszenvedtem volna magamat az ágyból még pár percig a telefonomat nyomkodtam. Gyorsan ráírtam Katára, leraktam a készüléket az éjjeliszekrényemre és bementem a fürdőszobámba, hogy megmossam az arcomat. Majd lementem a konyhába, hogy egyek valamit reggelire. Anya már lent kávézott, szóval amíg én ettem addig beszélgettünk. Ezután visszamentem a szobámba és neki álltam készülődni közben pedig zenét hallgattam. Először felöltöztem, a mai napra egy fekete szoknyát választottam egy halványlila pólóval. Majd bementem a szobámhoz tartozó helyiségbe, ahol megfésülködtem, kivasaltam a hajamat és fogat mostam. Feltettem egy natúr sminket, visszarohantam a szobámba, felkaptam a táskámat és lesiettem, hogy induljak az iskolába, mivel eléggé késésben voltam. Mint amúgy mindig. Elköszöntem a szüleimtől felvettem az Adidasomat és ki is mentem a házból, ami előtt már Kata várt.

Szia! – köszöntem neki és megöleltem.

Szia! Mizu? – kérdezett meg.

Nincs semmi és veled? – néztem rá miközben elindultunk.

Képzeld! Tegnap miután hazamentem még Ádám átjött hozzánk, bemutattam őt a szüleimnek és megnéztünk egy filmet. – mondta és látszott rajta, hogy tényleg kedveli a srácot. Mondjuk erre mindenki rájöhetett abból, ha csak ránéz Katára.

Na és milyen volt? Anyukádék mit szóltak? – kérdeztem rá, hiszen egyből kíváncsi lettem.

Egész jól kijött velük, főleg apával, mert elkezdtek valami fociról beszélgetni, úgyhogy rögtön egymásra hangolódtak. – eközben odaértünk a kisbolthoz, megvettük amire szükségünk volt és folytattuk az utunkat. Pár perc alatt oda is értünk a gimihez. Mivel még jó idő volt, arra gondoltunk, hogy kint maradunk az épület előtt beszélgetni. Az osztályunkból nem láttunk senkit, szóval ketten megálltunk a kerítés mellett. Éppen megvitattunk valamit, amikor is megjelent Ádám.

Jó reggelt a hölgyeknek! – állt meg Kata mellett és nyomott egy puszit az arcára.

Szia. – köszöntem neki és ki is bontottam az energiaitalomat, barátnőm pedig mosolyogva odabújt hozzá.

Döme? – kérdezte meg Kata tőle, mire magamban jól megölelgettem őt amiért megkérdezte.

Már úton van. Most nem aludt el, úgyhogy kivételesen ide fog érni időbe. – mondta Ádám és meggyújtotta a cigarettáját.

Elbeszéltük az időt, mivel arra lettünk figyelmesek, hogy 2 perc és becsengetnek. Szóval úgy döntöttünk, hogy nem várjuk Dömét, hanem bemegyünk az iskolába. Mikor beléptünk a terembe köszöntünk mindenkinek és helyet foglaltunk. Gyorsan kivettem a matek füzetemet a táskámból, képzelhetitek, hogy milyen jó lehet indítani így a hetet. Pár perccel 8 óra után, még az osztályfőnökünk előtt megérkezett Döme.

Sziasztok. – köszönt, majd ledobta magát mögém a helyére.

Szia. – próbáltam normális arcot vágni, ahogy hátra fordultam hozzá.

Válaszképp csak vissza mosolygott és elkezdett beszélgetni Ádámmal. Én meg elkezdtem a füzetembe firkálni, közben meg nem túl feltűnően próbáltam hallgatózni.

Történt valami tegnap? – kérdezte meg legjobb barátját.

Nem sok, este még átmentem Katához. Veled? – érdeklődött Ádám.

Enikővel voltam. – mondta Döme, erre a mondatára kiejtettem a tollat a kezemből, ami még el is gurult valahová. De nem is érdekelt különösebben ez, inkább az a dolog, hogy barátnője lenne? Úgy éreztem abban a pillanatban, mintha valaki belenyúlt volna a mellkasomba és kitépte volna a szívemet a helyéről.

Hé! – hátulról egy bökést éreztem a vállamon.

Igen? – fordultam meg és telibe szembe néztem Vele. Nagyon gyorsan össze kellett szednem magam, nehogy elsírjam magam.

A tollad. – nyújtotta felém vigyorogva.

Köszi. – szélsebesen kikaptam a kezéből és vissza ültem normálisan.

Nagyon jól indult ahetem azt kell, hogy mondjam. Remélem észre lehetett venni az iróniát.