Szíveink, színeink

- 4 -

[Három hónappal ezelőtt - júliusi visszaemlékezés]
Amikor megérkezett az értesítés Szasza telefonjára, hogy felvették a BME építészmérnöki szakára, épp ketten sétáltunk kézenfogva a dél-horvát, tengerparti városfalak között, turistákkal körülvéve.
Már sötét volt, a kikötőben nagy hajók álltak, amiken mindenféle külföldiek buliztak, a pálmafák alatt baráti társaságok fotózkodtak, a partközeli macskaköves utcákon mindenféle mágneseket, ékszereket, csillogó játékokat árultak, a városban beljebb pedig minden szűk, magas utcában zajlott az élet, szóltak a zenék az éttermekből, a koktélbárokból, a szórakozóhelyekről, és mindent betöltött az a mediterrán, nyári energia.
- Baszki, Regi - tágultak ki Szasza szemei, ahogy megnézte a bejövő értesítést a telefonján, majd rámnézett - Felvettek.
Felcsillanó szemekkel, tátott szájjal ránéztem.
- Mi, komolyan? - lelkesedtem be.
- Aha.
Erre boldogan, hangosan elsikítottam magam, és egyből a nyakába ugrottam, mire elkapott és a levegőben megpördítve ölelt vissza, én pedig nem tudtam nem vigyorogni, és egyáltalán nem érdekelt, hogy a körülöttünk lévők mit gondolnak.
Csak annyit gondolhattak, hogy eszméletlenül boldogak vagyunk, mert nagyon jó hírt kaptunk.
- Jézusom, de jó! - ugrándoztam előtte boldogan, amikor elengedtük egymást.
- Aztakurva - realizálta Szasza, még ő maga is meglepetten, de láttam a tekintetén, hogy eszméletlenül örült neki és megkönnyebbült - Márciusban találtam ki konkrétan, hogy erre a szakra akarok menni.
- Annyira örülök neked!
Még ő se hitte el, hogy tényleg megcsinálta és tényleg felvették.
Szasza a jó hírtől boldogan elnevette magát, és beletúrt a hajába, majd elrakta a telefonját és rámnézett.
- Na jó, gyere ide - lépett oda hozzám egyből, majd kérdés nélkül magához rántott a derekamnál fogva és a boldogság lendületétől hevesen megcsókolt, amibe belevigyorogtam.
A hajába túrva viszonoztam a csókjait, be se teltünk vele, se a csókjainkkal, se a pillanattal, annyira boldog és egekbe repítő érzés volt.
A nyár esti, tengerparti szellő belekapott a hajamba és a lenge, hosszú ruhámba, és annyira tökéletes pillanat volt, hogy szinte elszálltam tőle.
Annyira boldog voltam miatta, hogy elérte, amit el szeretett volna.
Miután az ajkaink elváltak egymástól, Szasza boldogan visszahúzott az ölelésébe, amit vigyorogva hagytam neki, és így maradtunk egy darabig, a lendülettől picit még bele is dülöngélve.
- Ezt nem dolgoztam még fel amúgy - jegyezte meg elröhögve magát, miközben a hátamat és a derekamat simogatta, majd belepuszilt a hajamba.
- Nagyon büszke vagyok rád! - mondtam mosolyogva, ahogy szorosan öleltem magamhoz - Hívd majd fel a szüleidet, nagyon fognak örülni. Eddig is imádták az építészetes ötletedet.
Persze, amikor Szasza az írásbeli érettségik után közölte otthon, hogy egyébként ez a terve, jó nagy volt a meglepődés, és elég nagy port is kavart, hogy Szasza miért döntött így, de összességében azt tudom mondani, hogy egy újabb bizonyítékot láthattam arról, hogy Szasza családja mennyire elfogadó, támogató, és mennyire van okom imádni őket.
- Ja, persze, de ezt az első tíz percet kiélvezem még veled. Kibaszottul örülök, Regi.
- Látom - mosolyogtam rá, miközben elengedtük egymást, én pedig eligazítottam egy hajtincsét a homlokáról - Én is.
- Megcsináltam, baszki - mondta ki a boldogságtól megcsillanó szemekkel, letörölhetetlen, hitetlen mosollyal az arcán.
Vigyorogva, lelkesen bólogattam neki, hogy így van.
Szasza újra beletúrt a hajába, feldolgozva a tudatot, majd az örömtől energikusan az ég felé nézve, egy lépést hátrafelé megtéve csak nevetett egyet.
Mosolyogva néztem őt, mert annyira jó volt így látni.
Annyira szeretem.
Szasza hamarosan visszalépett hozzám és egyszerűen csak a derekamat megfogva felkapott, amit nevetve hagytam neki, ő pedig gond nélkül megtartva nézett fel rám.
- Imádlak.

Mielőtt visszamentünk volna a hajónkhoz, ünneplésképpen úgy voltunk vele, hogy iszunk itt ketten valamit, és én döntöttem, hogy hol, így egy szimpatikus koktélbár teraszára ültünk le, ahol hamarosan kaptunk egy-egy itallapot, majd megrendeltünk egy-egy koktélt.
Szasza, amíg kihozták, felhívta az anyukáját.
- Hallod Anya, felvettek - mesélte Szasza a telefonba még mindig hitetlenül a hírtől, én pedig mosolyogva néztem - Ja, mindkettőre. Kösz - mosolyodott el, mert még én is kihallottam a telefonból, hogy hozzám hasonlóan ettől Leni úgy megörült, hogy egyből sikítozva gratulálni kezdett - Hangosítsd már ki Apának.
Közben én is elővettem a telefonom, és megírtam Anyának, hogy tudjon róla, hogy Szaszát felvették az egyetemre, amit Anya szinte egyből megnézett és nagybetűkkel, sok üzenetben válaszolt, hogy eszméletlenül gratulál és örül Szaszának.
- Felvettek, beszarsz - ismételte meg Szasza az apjának is azzal a folyamatos mosolyával az arcán.
Casso is nagyon megörült a hírnek, összességében mindkét szülője szanaszét gratulált Szaszának, és nagyon büszkék voltak rá.
- Amúgy a közgázra is - jegyezte meg Szasza mellékesen, majd az apjának hozzátette - De azt ha nem gáz, meghagyom neked - mondta derűsen, mire kihallottam, ahogy Casso felröhögött.
- Jobban jársz, hidd el - válaszolta neki jókedvűen, mire Szasza röhögve biccentett egyet.
Mosolyogva Szasza vállára döntöttem a fejem, aki erre megsimította a combomat, miközben a szüleivel beszélt tovább, amit így már teljesen hallottam.
Olyan jó volt hallgatni. Az egyik legboldogabb estém volt egész nyárról.
Pedig életem legboldogabb nyara volt.