Szíveink, színeink

- 13 -

- Na jó, őszintén, Regi. Mi történt azon a bulin szombaton?
Lilivel ekkor éppen egymás mellett ültünk a suli előtti padon, mert egyszerre érkeztünk meg a suliba, a szőke barátnőm pedig egyből közölte, hogy beszélnünk kell.
Sóhajtva megdörzsöltem az arcom.
- Melyik részén? - kérdeztem vissza időnyerésként.
A szombati események akkora hatással voltak rám, hogy egész hétvégén a beszélgetésünk volt a fejemben, amiről képtelen voltam még bárkinek mesélni.
- Az egészen! - válaszolta Lili - Én annyit érzékeltem, meg Márk is annyit érzékelt, hogy megjött a bátyám, ott voltunk a teraszon, vibrált a levegő közöttetek, végig szemeztetek, aztán te bementél, előkerült Alíz, Szasza végig kint volt, te végig bent, Márk és én kettőtök között ingáztunk, utána Alíz elment, Márk kikísérte, aztán visszament a teraszra, Szasza megkeresett téged, el voltatok tűnve egy jó darabig, utána meg csak azt vettük észre, hogy te hazamentél, Szasza meg ideges.
- Ideges volt?
- Nem is tudom, hogy írjam körül. Szar kedve volt, ami úgy jön ki rajta, hogy ideges, de nem dühös volt, vagy kiakadt, csak... ideges. Zaklatott. Tudod - írta körül, mire bólintottam, mert tudom, hogy melyik hangulatára gondol - Azután, hogy elmentél, elég sokat ivott szerintem, jó, a legtöbben szintén, csak éreztem rajta, hogy nála a hangulatának szól, aztán végül lelépett, pedig úgy volt, hogy velünk alszik Márknál. Tegnap se volt sokkal jobb kedve, délután meg átment Márkhoz. Összevesztetek? - kérdezte Lili rámnézve.
Beletúrtam a hajamba, majd válaszoltam neki.
- Nem - mondtam bizonytalanul, majd inkább pontosítottam - Vagyis... nem így mondanám. Csak... - kerestem a szavakat, de úgy éreztem, hogy korábbról kell kezdenem, úgyhogy így tettem - Miután Alíz elment, elég rossz kedvem volt, mert fáradt voltam, meg ahogy egyedül maradtam, feljöttek bennem, amikkel mostanában küzdök, vagy amik mostanában nehezek, Szasza ekkor talált rám a konyhában, beszélgettünk, és... nagyon jó volt - vallottam be - Túl jó. Semmi nem történt közöttünk, de mégis rengeteg minden, és ezért nagyon közel kerültünk egymáshoz. Mármint, lelkileg.
- De akkor mi történt? - értetlenkedett Lili.
- Semmi, csak... a konyhában voltunk, és a földön ültünk egymással szemben, tudod, a konyha végén, ahol befelé szűkülnek a konyhabútorok. Azok között. Nagyon sok mindenről beszélgettünk, ami közel hozott minket a beszélgetésben, aztán volt egy pár perc, amikor csak pihentünk együtt, nem is beszéltünk, csak egymással voltunk, meg simogatott, ami tényleg nagyon jó volt, és annyira nyugodt, aztán ez megszakadt azzal, hogy valami lány szólt neki kintről, hogy jöjjön.
- Jaj, azt Márk mondta, hogy nem szállt le Szaszáról, és tuti tőled hívott el - nyöszörgött Lili - És akkor ez után mi történt?
- Nem tudom, valahogy... hirtelen bekapcsolt valami a fejemben, hogy haza akarok menni, meg akkor, amikor ez a lány szólt Szaszának, valahogy megijedtem attól a közelségtől, ami volt közöttünk, miközben Szaszával szakítottunk, meg teljesen más életet élünk, ami nem illik össze, szóval kicsit szét voltam csúszva, úgyhogy kimentem az előszobába, Szasza utánam jött, mondta, hogy elkísér, mondtam neki, hogy nem kell, mert kint várják őt, és... valahogy így indult - meséltem őszintén, a szememet lesütve - Nem volt hosszú veszekedés, meg nem is veszekedtünk igazából, csak feljött a szakításunk oka, hogy miről ki tehet, meg ilyenek, aztán Szaszát megint hívták, én pedig elindultam.
Lili szomorúan nézve hallgatott, elhúzva a száját a történet közben.
- Így akkor értem - látta be sóhajtva.
- Nem haragszotok, hogy eljöttem, ugye? - kérdeztem Lilire nézve.
- Nem, dehogy is. Sejtettük Márkkal, hogy valami történt, csak eddig nem akartuk felhozni nektek - mondta Lili - Sajnálom, hogy így alakult neked a szombati, Regi.
- Egyébként jól éreztem magam, meg valahol jobb is, hogy elmentem - vallottam be - Csak ez a végén nagyot ütött.
- Elhiszem.
Lili vállára döntöttem a fejem, mire a barátnőm is az enyémre hajtotta az övét és így ültünk egymás mellett.
Minden a barátságunkkal indult, majd Márk barátságával folytatódott, most pedig úgy állunk, hogy ez a kettő az összes, ami megmaradt.
Legalább ezért hálás lehetek.